Mélységes szomorúság és csalódás lett úrrá Edén. Hiába Ica minden magyarázkodása, hogy régen történt és nem is jelentett semmit, a fájdalmat egy csöppet sem enyhítette. Egyáltalán miért kell az ilyet leírni?

Hiába Ica kedveskedése, közeledése – bár, míg Ede fürdött, még szeretkezésre gondolt, készült-, most nincs kedve semmihez. Megbántottan fordult el az ágyban, és belül marta a bánat. Nem, nem volt dühös, csak végtelenül letört és magányos.

Ica a plafont nézte a sötétben, és megérezte, hogy semmi nem lesz már olyan soha többé, mint azelőtt, ha egyáltalán túl éli harmincéves házasságuk ezt a húsz évvel ezelőtti félrelépést.


Ede ekkor vette le a maszkot, melyet horkolása miatt használt alvás közben. Felkelt, WC-re ment. Félálomban volt, de az álmában szerzett rossz érzés nem múlt el. Teljesen felébredt a kellemetlen belső szorítás miatt, majd mikor visszafeküdt az ágyba, felébresztette alvó feleségét és számon kérte.
- Miért kellet ezt tenned velem, és egyáltalán miért kellet leírnod??--
Asszonya álmosan nézett rá, nem értette, miről van szó.
-Miről beszélsz?
-Megcsaltál!! Most derült ki. Egy dézsában, kétszer is…
-Mi van?! Te álmodtál!
-Na és? Akkor is szar érzés.
-És miért keltettél fel?!
-Azért, hogy ezt megmondjam neked. Hogy tudjál róla, Te is.
-De csak álmodtad! Kivel csaltalak volna meg és mikor??
-Nem kell a magyarázkodás — válaszolt Ede sértetten, de Ica, aki ekkora marhaság hallatán már szintén felébredt, kacagott.
Ede sértetten elfordult. Őt még álmában se csalja meg senki!
Asszonya nem tudta mit tegyen, abbahagyta a nevetést és kedveskedni próbált, de Ede visszautasított minden közeledést. Ekkor Ica feladta a békítést, és ahogy minden reggel, most is kérdezte, kérte kedvesen, de visszautasíthatatlanul , bár még csak hajnali fél négy volt: - Hozol egy kávét nekem?
-Ezek után?!?! -háborodott fel Ede.