Ásít a reggel… arcán még álom szendereg
lassan táncolgatnak az ébredő levelek.
Bóbiskol a bódé, nincsen még friss újság,
dünnyögő darázsnak sem nyit a cukorkás.

Napsugár bujkál a könnytelen felhők felett
nyíló verőfénynek csalogató üzenet.
Látom a halovány távol hegyek kékjét,
lelkemből tükrözik régmúltam emlékét.

Lépteim alatt most nem a fáradt, elkopott,
milliók terhével nehezült járda kopog,
puha földön járok mező-illat ölel,
madarak dalával köszönt rám a reggel.

felderül a világ, égre röppenő fecskék
tisztelet köreikkel köszöntik a napfényt
emlékek százai töltik meg lelkemet,
mint rabságból szabadult pillangósereg.

Rám nevet az akác, törzsén még ott a nevem
buta kis romantikus, mégis szép szerelem.
búcsúzó könnyeim, múló záporában,
akkor már az új , igazi párom vártam.

Faragott bölcsőt vettünk első gyermekünknek,
születése volt ám igazi tavaszünnep.
Külföldre távozott, néha még ír nekünk,
az a nap most is a legszebbik ünnepünk.

Elfogy az út alattam, lassan hazaérek
szatyromban a zsemlék, tárcámban aprópénzek,
szép volt a ma reggel, most a bot sem kellett,
ortopéd cipőim a múltba emeltek.