Keser szájízzel leültem,
Hogy boros kezemmel versem hegedüljem,
Szótagjaim egy-egy dallam,
S játszom míg húrom el nem pattan.
Szépen csendben, alig-alig halljam,
Pengetem bús nótám halkan,
Ahogy ujjam a húron pendül,
Hallgatom üvegem hogy csendül,
Szebbet akar,vidámabb nótát,
-Másnak sírjad szíved búját!-

Vaksötétben érzem Magam, egyedül félvén
Magányom, de nem ereszt,örökké kísértvén
Mindig egyedül maradok, nem találok párt,
Ki mellettem marad, s nem csak árt,
De lelket Belém ezer örömmel tölt,
Szívemnek tavasz-dalt költ,
S nem mindig szebbet akar, vidámabb nótát,
S nem mondja- Másnak sírjad szíved búját!

De gyorsul a dallam (szorosabban fogom),
Az üveg csörömpöl, éjbe ordítom,
Szívem búját, minden gondom,
Hiába akarom, nem szól borom,
Hogy "Elég legyen, nem bírom!",
Csak azért is folytatom,
Dühödten holdnak ordítom,
CsAK az igazit,CSAK AZT akarom!
De az éj szebbet akar, vidámabb nótát,
S hogy másnak sírjam szívem búját...

De kinek?...