Kabát alól előkapom,
Üvegem száján csókolom,
Nyelem minden kortyát,
Szemem már csillagot lát,
De abba soha nem hagyom-
Mert ettől függ boldogságom...

Kegyetlen a rítus,
s a vége nyomorult,
De úgy kell Nekem,
Ha csak így lehetek bódult!
Karom erősebb, többet akarok,
Minél többet, amennyit csak elbírok,
Egyiket a másik után gyorsan bontom,
Hisz üres üveggel még nem volt dolgom!

Arany(v)ízű édes borom,
Minden gondom Veled oldom,
Élet búját hordom vállamon,
Nélküled bizony el nem bírom...

Csak hagyd hogy még imádjalak,
Az üvegedet ne sajnáljad
Éntőlem, hisz más már Nékem sose lesz,
Csak egy olcsó,hűtlen szerető: a szesz,szesz,szesz...
Bódulatban még egyet kinyitok,
Éji égre nézve áldalak,
Majd fáradt szemem behunyom:
Utolsó lehelettel búcsúzom...





De nem ez a vége, túl szép lenne-
Pedig majdnem elhittem elsőre.
Kétrét hajlok, előregörnyedek,
Falnál balommal hiába támaszkodom meg,
Nem segít az már rajtam-
Testem borától megszabadultam,
Kegyetlen ürítem mit eddig éltettem,
Az "aranyízt" immár többé nem részem...

Fanyar íz pofámban, undorodva letörlöm,
S ugyanolyan lendülettel eldőlöm,
Fal mellé, hányásomba esek,
Szállásnak megváltást keresek,
Viszont borban meg nem lelem, Én már sohasem,
Ostoba módon, naivan csakis abban hittem-
De mit számít már, miben hiszek:
Hisz itt most nincsenek segítő kezek...

(Fiatal fejjel romantikus volt,csábító,
Hogy borral minden bú megoldható,
Azonban más az élet, más a szenvedély-
Bár vonz a mámor, lényegi értéke csekély.)