Felszívódott,
mint az árnyék…
Ittléte ajándék volt nekem:
Emlék szívemen…
A múlt időket hozta,
boldogságokat sorolva.
Elméláztam vele a kertben
almafa bűvöletben…
Óra alatt ott:
száz felhő szállt felettem…
Eszembejutott,
egy majdnem szerelem…

Ha nem vigyázok,
ülne rajtam a szerelemátok…
Hogy örülnék MOST ennek,
Látod?!
Félmosollyal engedem
továbbúszni gondolatfellegem…
Pedig kellettél nekem…
Csak picit akartam,
adtam is volna cserébe:
életem!...
Késtem a vallomással,
elmentél akkor, mással…

Ma láttam valakit…
És pont úgy néztem rá,
Mintha te állnál előttem:
De az idő már kijózanít,
és közénk ketyeg
méltóságteljesen:
„eljárt az idő feletted,
kedvesem!”…

Fényetörötten az almaágon
álmosan bújik a nap,
látom…
Lassan magamra hagy.
Egy érzés volt csupán,
mely a múlt időkből,
nálam időzött délután:

S hagyta kicsit délibáb
boldogságomat…