“Az ajtót most lépem át,

Létem futóhomokban.
A tekintet pillanat csak;
Hideg eső fát sirat.

Sóhajom párává foszló bánatot lehel.

Fájó emlékek jajdulnak egyre,
Autók hiúzszeme az éjben.
Hiányod lassan felmerül bennem;

És ölelkezem a fénnyel,

Megyek, amerre visz az út
Erdei ösvény, mohlepte kút
Mellém kúszik a sötétség teste

ha holdkönnyes éjszakán kutatom

-Mézként cseppen rám Holdam ezüstje
Miért nem tudok elaludni?
Odakinn reccsen a fagy-

rejtőző arcod titkát.”

Akár az őszi szél
Által felkavart rőt falevél:
Minden messze már.