Nyüzsögnek az emberek,
Mint a hangyák,
Mindenki siet,
Valamelyik vonatra felszáll.
Leülök egy padra,
Mellettem valaki kiabál:
-Miért nem jön, miért késik hát?
Csak hallgatom,
Mosolyra húzódik a szám,
Idős hölgy volt,
Ő tudta mire vár.

Nem érzékelem az idő múlását,
A hold arcát mutatja már,
Gyorsan jött az éj, mégis
Tovább kémlelem az állomást.
Feleszmélek hirtelen,
Eltűntek a hangyák,
És a néni sem kiabált.
Csend ölelt és a magány,
De csak ültem és vártam,
Végre ideér talán.
Nyugalomvonat, kettes vágány.