- Üdvözlöm, Filozófus Uram!Látta a televízióban azt a nagy görögdinnye-odavágást az áruházi autóparkolóban? Vezérünk az a híres Búzaégető Jakab volt. No az derék magyar magyar, még ha vörösszekfűs is!
- Persze, hogy láttam, János Bácsi! A sok szétpocsékolódott dinnyétől mindjárt otthosabban magyaros lett az a parkoló.
- Meghiszem azt! Megmutattuk annak a láncos kutyájú áruházláncnak! Most jön az almaodavágás! Megmutatjuk a magyarok istenét! Ne féljen, Filozófus Uram!
- Nem vagyok félős, János Bácsi, csak óvatos. Tudja, a magyarok istene a történelemben olykor a magyaroknak is visszamutogatott ezt-azt és ezért...
- Ugyan! Kishitűség! Szeszre költő barátom, akinek betevő falatja és meleg hajléka nincs ugyan, de tudja hol van hőn szeretett hazája, szép, lelkesítő verset írt erről. Kölcsönvett ugyan néhány odafirkantani valót Petőfitől, - de hát ma a bankok is kölcsön felvételére buzdítanak minden lehetséges és nem lehetséges módon. Ilyen gyönyörű sorok vannak barátom versében:

"Sehonnai, bitang ember,
olcsó dinnyét zabál, s nem mer, -
drágább pénztárcája bele,
mint a Haza Becsülete!

Honfitársak! Megesküszünk:
mi csak magyar dinnyét eszünk,
magyar dinnyét, almát, körtét, -
s nem a globálmaszlag zöldjét!'

- Hát...annyi bizonyos, hogy változott a világ. Az egykori kardos végvári jelszóból, hogy "Vágj oda, magyar!", mára végvárós "Vágd oda, magyar!" lett. Csak egy betű a különbség, mégis mennyire más, humánusabb az utóbbi. Nem mindegy, hogy fejek hullnak pocsékba vagy görögdinnyék pocsékolódnak pocskondiázás közepette. Ezt elismerem!
- Így van, Filozófus Uram! Miénk a jövő. Ez az ország dacolni fog a kínálat-kereslet gazdasági önkénytörvényével! Nem leszünk olcsójánosok, még ha Jánosok is leszünk, olcsón! Filozófus Uramnak és társainak nincsen semmi odavágni valója, olyasféle, amiért nem szoktak becsületes árat fizetni?!
- Vanni éppen van, János Bácsi, hiszen a kéziratokért vagy semmit sem szoktak fizetni vagy egy nagy fityiszt az orrunkra vagy pedig, ha nagyritkán igen - utóbbi ritka, mint a fehér holló! - oly keserűen édeskeveset, hogy... Ám mit csináljunk? Ha odavágjuk a kéziratokat a Kossuth téren, még Kossuth sem fog odabagózni. Az ország, melyet a nagyvilág úgy ellát giccsirodalommal, hogy az sírnivaló... nos az úgy negyven-ötven év múlva talán észrevenné: nem írnak a magyar írók, de valószínűleg akkor is csak egy vállrándításra futná a részéről. A kézirat, sajnos, nem dinnye, alma...
- No ne búsuljon, Filozófus Uram! Megvalósítjuk majd azt a Nagy Magyar Szentkoronás Demokráciát! Szép lesz az, Filozófus Uram! Képzelje csak el: nem megy a vonat, nem megy a busz, nem brekeg a békávé, nem megy a tanár, nem megy a tanuló, nem megy az iskola, nem megy az önkormányzás, nem mennek a honifjonc-honatyák, honanyák, honnyanyák...ja, hogy utóbbiak többnyire most sem oda?! No de akkor majd még inkább nem mennek be a parlamentbe, tátongjon a terem, tátogjanak az üres padsorok, olvasgassák a képviselők helyett az odatett irományokat! No és nem megy az egy kettőre, - és mégis egykettőre felemelkedik majd az ország egy bizonyos magaslatra. Az ORSZÁG! Elhiszi, Filozófus Uram?!
- Hát... felemelkedni talán felemelkedik oda, de azon tűnődöm: mit is fog majd onnan látni?

(Az "Aprócska tűnődések"-ből.)