Nem szeretem a lakodalmak nyüzsgését, a fárasztó, álmosító, éjszakába nyúló mulatozásokat. A horányi lakodalmat - mint legutóbb írtam - sikerült megúsznom, ráadásul a Duna nélkül. Ezt követően azt hittem: most már az ÖSSZES JÖVENDŐ LAKODALOM alól fel vagyok mentve.
Ilyesfajta tévedésekből feleségem szokott tapintatosan kizökkenteni. Ezúttal is ezt tette, lakodalomprókátorként: szerinte felmentésem csak BUDAPESTEN KÍVÜLI lakodalmakra vonatkozik, Budafok azonban nem csupán bizonyos fokig, hanem teljesen Budapesthez tartozik, mert már régen hozzácsatolták.

Mit lehet ilyenkor csinálni?

1. Fel lehetne lázítani a budafokiakat, hogy szakadjanak el Budapesttől.
Ez talán manapság nem volna nehéz dolog, csak el kellene hitetni velük, hogy jobb lesz nekik Budapesten kívül. Mikorra rájönnének, hogy nem jobb, addigra elmúlna a lakodalom.
No, igen, de erre már nincs elég idő..

2. Képviselővé kellene választatnom magam, akkor a mentelmi jog birtokában arra fütyölhetnék, amire akarok..No, igen, de nekem mindegyik politikai párt ellenszenves, független képviselőként pedig eddig csak egy személy önthetett bort a kupába, nála sem volt teljesen világos, hogy mitől független.

Mindenesetre néhány keresetlen szóval illettem azokat a régi budafoki atyákat, akik annakidején megszavazták a fővároshoz való csatolást, ám a jómadarak erre fülük botját sem mozgatták sírjukban.Nos, gyakran a holtak is csak ugyanúgy viselkednek, mint az élők..

A Természet sietett segítségemre: megbetegedtem. Félfejfájás, rossz közérzet, mellékhelyiség. Diéta. No ez már valami!
Hát, van, ahol, amikor már valami, máshol, másmikor pedig semmi. Feleségem rámparancsolt: össze kell szednem magam, velük kell lakodalmaskodnom.

Mennyit ér a feleség szava?

Ó, te még nem tudod ezt, szegény Lacika, unokaöcsém, jövendő férj, nagyhamarosan, de majd, ugyancsak nagyhamarosan, majd megtudod! Nekem viszont rögtön eszembe jutott az a jó Arany János:

"Nem oly hangon volt ez mondva,
Hogy sokáig, vagy hiába...
Így került Jank Szibinyáni
Zsigmond király udvarába."


No, ő így.. mármint a két nép nagy hőse.. Zsigmondhoz, - én viszont Budafokra. Mint lesz ebből, és mikor, szemlehunyadi?!
Feleségem egy másik autós, vejem, kalauzolta ki Budafokra.Ott azután, családjával együtt, kiszállt, már valamennyien lakodalmas vendégként. Kiszálltunk mi is, feleségem, fiam, én, ugyanolyan minőségben.
Legnagyobb meglepetésemre, amíg előző nap csak lézengtem, mint a félőszi légy /őszi legyet azért nem írok, mert szeretem a pontosságot/, a feleség erélyes szavára egyből elhagyott a betegség, mint királyleányt a fülébe bújt ördög a megegyezett szóra, Arany János másik versében, a Jóka ördögé-ben.
Lakodalom előtt azonban még végig kellett nézni az esküvőt. Egyből megakadt a szemem két varázslatosan gyönyörű, pirosbársony ruhás leányon. Bátran odaléptem hozzájuk, mivel mindkettőben unokámat ismertem fel: Szilviát és Fannyt. Rögtön mesélgetni kezdték a strandon talált pici, tojásából nemrégen kikelt gyíkocskát. Ekkor fehér ruhában is ismerőst pillantottam meg: Krisztit, a mennyasszonyt. Szépsége, kedvessége miatt a rokonság mindig is kedvelte, de most elcsodálkoztam: hű, de pompás ruhaköltemény van ezen a leányasszonyságon! Vőlegénye, Laci, húgom fia, még megszokott elegáns öltözetén is túltett.
Az esketésnél Kriszta oly kedves áhítattal nézett fel a nálánál magasabb Lacira, hogy talán nemegy férj megirígyelte. Nos, az évtizedek múlásával esetleg az ilyen nézés intenzitása kicsit csökken, rám is a drága jó feleségem, nem egészen így nézett, amikor - férji ezermesterségem bizonyítani akarván, akár életem árán is - megpróbáltam megjavítani azt a fránya elektromos készüléket. Nézni azért nézett, mármint, pontosabban, szerelő után nézett, arra való hivatkozással, hogy félt az áramütéstől. Ilyen bizalmatlanság azért nem szép a feleségtől, hiszen két évvel ezelőtt végül sikerült működésre bírnom egy porszívót azzal, hogy háromszor belerúgtam. A próbálkozás sikert hozhat, - vagy áramütést, de, ha nem próbálkozunk, honnan tudjuk meg, hogy melyiket hozza?!
A templomi esküvő után még egy óra volt a vacsoráig. Ez volt talán a leghasznosabban eltöltött idő: a felbérelt zenésztársaság megpróbálta süketebbé tenni:
a./ az újdonsült feleséget és éltepárját /Kriszti, Laci/,
b./ a leendő feleségeket és férjeket,
c./ a jelenlegi feleségeket és férjeket,
d./ az előző kategóriákba be nem sorolható lakomavendég-honpolgárokat, pártállásukra való tekintet nélkül.
Megjegyzem, egy országban, ahol annyi a süket duma, - a süketség igen értékes, szerencsére, gyakori is, minden orvosilag kimutatható fülkórállapot nélkül is tapasztalható nemegyszer.
A lakodalmi teremben levő hosszú "elnökségi asztal" mellől, a leves után, de a húsostálak előtt, tehát éppen jókor, felemelkedett Niki, az örömapák képviselője, a vőlegény papája. Remek humoros felköszöntője során bebizonyította: nem csupán beszélni tud, hanem olvasni is. Kár, hogy a felolvasott szöveg végefelé elérzékenyült és elfúló hangjából nem tudtam megállapítani: annak örül-e, hogy ilyen kedves, csinos menyet kapott, mint Kriszti, vagy pedig fiának sorsán kesereg, amiért az a "házasság igájába" került. Húgomon, mint örömanyán, nem vettem észre hasonló elérzékenyülést.
Az említett beszéd után a szónokló örömapa rokonsága jódarabig hiába várta a második fogást, úgy tűnt, mintha a szakács, valamint a vele szövetséges felszolgálószemélyzet szíve és húsostála csak a mennyasszony rokonságához húzna-húzogatna. Az asztal szakácsközeli végén ugyan az egyik, átlagnál talpraesettebb családtag, szerettei számára megszerzett egy tálat, de feljebb nem javult a helyzet mindaddig, amíg az emberkék, akár egyetemi szintű oktatásához-kioktatásához szokott unokaöcsém, Zoltán, nem tette meg azt, amihez én is közel álltam: bement az illetékesekhez. Utána pillanatok alatt megérkeztek a tálak. Hja, Magyarország ez, még ha lakodalom van is!
Az ételek minőségére nem lehetett semmi panasz, mennyiségére még kevésbé, mivel utóbbit az általam helyeselt paraszthajszál választotta el mind a túl kevéstől, mind pedig az oktalan pazarlástól /a hajszálat itt képletesen értem/.Az ilyen takarékos arany középút a követendő!
A vendégek között, szerencsére, ismét üdvözölhettük Niki /sógorom/ húgának leányát, a nagyon szép és kedves Hajnit. Feleségem elbeszélgetett vele. A fülsüketítő zene szünetében úgy láttam, mintha Hajni cigarettára gyújtott volna, ha jól láttam, akkor tanácsom: szokjon le a dohányzásról, rendkívül ártalmas. /Ha akarja, gondoltam, küldök Neki a dohányzásról való leszokást segítő írásbeli anyagot./
Dícséret illeti a rokonságból Andrást, a lakodalom fáradhatatlan videós dokumentálásáért.No és igencsak meg kell dícsérnem Nikit, mint örömapát: udvariasan fel-felkért táncra egy-egy hölgyet. Feleségemmel is táncolt. Az elmúlt évtizedekben begyakorolt sztereotípiával féltékeny pillantásokat küldtem utánuk, de néhány perc múlva már hozta is vissza az asszonykát. Feleségem közölte, hogy velem is táncolna. Szép nosztalgiás gesztus volt tőle, de, tekintettel arra, hogy nem tudok táncolni, csak időnként a lábára ugrani, ezt most elengedtem neki.. /Ám, jeléül annak, hogy mennyire szeretem a felserdült fiatalságot, leírom az egyik nagyon hasznos leánykiválasztó tesztet: 1. az ezt alkalmazni kívánó fiatalember nem tanul meg táncolni, ez nem olyan nehéz feladat, lényegesen könnyebb, mint megtanulni táncolni,
akár én is tanúsíthatom, 2. a táncolni nem tudó fiatalember a vele mulatsághelyen tartózkodó leánnyal, annak kifejezett felhívására, táncolni megy ugyan, de, mivel nem tud táncolni, a hölgy lábára tapos, többször is, 3. ezt követően meg kell figyelni a leány arckifejezését, ha pofikákat vág, az arra mutat, hogy a fiatalember lényeges és értékes tulajdonságaival szemben olyan felszínes dolgokat részesít előnyben, mint a tánctudás.Utóbbi esetben célszerű a leánytól udvariasan érzelmes búcsút venni, továbbá azon bölcs mondás alapján, hogy "kétszer ad, aki gyorsan ad", akár mindjárt, ott a táncparkett kezepén, visszaadni a leány szabadságát: válasszon magának férjéül egy díjnyertes szólótáncost! Gondoljunk arra a szép Hungarian mondásra, hogy könnyű Katát táncba vinni, - nos, ha ez könnyű, akkor a táncterem közepén otthagyni még sokkal könnyebb! Akár én is tanúsíthatom../
Ha én nem is, de apám, a 93-dik évében levő dédinagypapa, táncolt a mennyasszonnyal, sőt, amint láttam, még más hölggyel is. Kétségtelen, hogy ilyen fárasztó élményekkel, mint a lakodalom is, el-el szokta hagyni időnként az általam is tanácsolt "arany középutat".. Utóbbi nem is tetszik olykor-olykor az "arany középútnak", bár a számtani átlag esetleg ugyanaz marad... Habár két, látszólag azonos, átlag nagyon különböző lehet...
A torta után gyorsan megszerveztem a búcsúzkodást. Még csak fél tizenegy volt. Eddigi lakodalmi részvételeim közül ez volt a legkellemesebb. Így, autóval, Budafoknem is volt a "világ végén".. Autó nélkül talán féligmeddig a világ végén van, csak az a kérdés: honnan, mely ponttól számítjuk.
Különben is: hol van az a "világ vége"? Legtöbben a világ végén vagyunk attól, hogy a végén legyünk mindannak, aminek már végét szeretnénk látni ebben a szegény kis Hungaryban... Látjátuk feleim szümtükhel: ilyen relatív minden, még a világ vége is..