Elfeküdve az ágyon, a néma éjben azt látom,
a sötétben emlék rajzolódik fejemben,
az üres szobában alakok táncolnak a holdfényben.
Amerre nézek ott vannak előttem,
mozognak, beszélnek, mesélnek, emlékeket,
amik megtörténtek velem.
Némely kedves, megnyugtató hangon szól hozzám,
némely úgy, mintha ököllel ütné orcám.
így alszok el egyedül a sötétben,
veszélyes kedves emlékekkel,
gondolkodva ki gondol most rám,
nem érzem,senki nem bújik hozzám,
senki nem csókolja a szám.