"Tényleg?"

Én szívesen meghallgatom a mamutvadászat részleteit, szeretem a történeteket.
Amíg szeled a húst a kovakéssel, én forrósítom a követ. A gyerekek visítva ünneplik apát, aki húst hozott, és várják a vacsorát. Három napja csak bogyó volt és tojás, friss patakvízzel. A bogyót mellesleg én gyűjtöttem a gyerekkel. Anyád azt mondta, nem vagyok elég ügyes. De el kell neki néznem, nagyon öreg, 30 éves is megvan, (ezt így nem tudom még megfogalmazni), s neki is én gyűjtök. A lábam formás a sok gyaloglástól, ezer évek múlva gyaloglógépekkel érik el ezt az arányos izomzatot.
Szóval készítjük a vacsorát, a fiúk egy medve koponyacsontját rugdalják, de az egyik felkapja és elrohan vele. Feltalálta a rögbit. A többiek utánavetik magukat.
-Gyerekek, vigyázzatok, ne menjetek messzire, este veszélyes az erdő! -kiáltom utánuk.
Tehát jöhet a történet.
S meséled, hogy a nagy sziklákon túl, a völgyben láttátok meg a csapást, de is nem reménykedtetek, hogy ilyen szerencsétek lesz. Követtétek...
Mire végére érsz, előkerülnek a gyerekek, horzsolásokkal, nevetősen. Elkészül a hús. Eszünk. Mindenki boldog. Épp jó, hogy sovány a mamut, vigyázni kell a koleszterinedre. Majd aludni térünk...