Csak úgy nem történik semmi,
Mindig gondold, meg mit fogsz tenni,
Mindennek van oka s’ okozata,
Egy vagy több fokozata,
A világban minden törvényekre épül,
A pofonokat biztos nem ok nélkül,
Kaptad, adtad, fogod kapni, adni,
Bármennyire unod már az egészet,
Ne próbáld meg feladni!
Ha már elfújtad a harmincadik
Tortádon a gyertyát,
És még nem találtad meg
Életed párját, akkor se add fel,
Keress tovább, míg végre,
A felhőtlen boldogság ragyog reád.

A szerelem, mint a tűz,
Lángol, perzsel,
Ha érintkezik test a testtel,
Olykor-olykor meg is éget,
És mikor már majdnem véged,
„Ez a szerelem?” -jön a kérdés,
„Ez az, ez a csodás érzés.”.
De ha nem vigyázol, becsúszik egy hiba,
És majd abból lesz a nagy galiba,
Félre soha ne lépj,
Mert ha kedvesed nem elég,
Akkor nem vagy szerelmes,
Nem is voltál soha,
Mert mikor hű társad mosolya,
Nem elégíti ki minden vágyad,
És ezért másokkal melegíted ágyad,
Nem is vagy igazi ember,
Csak érzéketlen szörnyeteg,
Puszta kézzel téped szét a szőnyeget,
Az álmok szőnyegét, mit „szerelmeddel”
Így hiába szőttetek.

Mikor rád kacsint a zöld szemű rém,
Már semmi sem lesz olyan, mint rég,
Ha nem volt valós a kételyed,
Szerelmed képét máris tépheted,
Mert amit elrontottál,
Visszacsinálni nem tudod,
Ezzel a kis hibával érzéseid bukhatod,
És életed legnagyobb távját futhatod,
Hogy szerelmed visszaszerezd, ha tudod,
Bár erre esély van, de nem sok,
Egy-két csók, még nem old meg semmit,
Ezt úgy tűnik elszúrtad barát,
Nem tehetsz csak ennyit.

De ha rossz érzésed,
Valósnak bizonyul,
Bizony mosolygó szád,
Egyből lekonyul,
Nem tudod, hol ronthattad el,
Mit nem adtál meg,
És ha azt mondja mindene megvolt,
Nem hiányzott semmi,
Nem érted miért kellett ezt tenni,
Veled, a szerelmetekkel,
Mikor egy hónapja még gyerekekkel,
Akartátok megpecsételni sorsotok,
Egymáshoz fűzni halandó végetek,
És közösen leélni, nem túl hosszú létetek.

Bizony az élet kifürkészhetetlen,
Zavaros, kusza,
Néha úgy érzed magad,
Mint egy kivert kutya,
Egyedül vagy, nem érdekelsz senkit,
Csendben meghúzod magad, nézed a semmit,
Gondolkozol, „Vajon miért tették ezt velem?”
De a választ hiába keresed, semerre sem leled,
Hirtelen felkelsz a földről, megrázod magad,
„Majd én megmutatom nekik” –súgja kis agyad,
És elindulsz, hogy új „gazdit” keress,
Kinek, ha szerencséd van,
Végre hű társa lehetsz.

Tehetsz bármit, sorsod meg van írva,
Régebben párnádon feküdtél sírva,
Mert a szerelem ki lett nyírva,
Most meg boldog vagy, felhőtlen kedved,
De ne félj, lehet, hogy egy hónap múlva,
Egykori szerelmed, szépen lassan,
Elfelejti neved, mert újat talált,
Egy új nevet, és most már nem veled, mással nevet,
Rajtad, vagy máson, az már nem lényeges,
De ez az össze-vissza élet érdekes,
Az ember élete miért ilyen furcsa,
Sokszor olyan, mint a Pokolban egy túra,
Rengeteg sajnos az életben a tortúra,
„De miért?” –erre nem tudjuk a választ,
Nem is fogjuk tudni, mert a sok kérdés el-el áraszt,
A távolság is rengeteg párt elválaszt,
Vagy el sem kezdik a lényeget,
A csodásnak tervezett közös életet.

Biztos láttál már önfeledt párokat,
És ilyenkor érezted rég feledett vágyadat,
Hogy neked is kijár a boldogság,
Nem élhetsz, mint szárnya szegett madár,
Szárnyalni akarsz megint,
Szabadon, az égen, ösztöneid szerint.
Nevezzük nevén a dolgokat,
Úgy tűnik neked, életed, mint a paradicsom,
Rohadt, poshadt, és a régi rossz emlékek,
Testedet, mint a férgek, járják,
Szívedből a szép érzéseket kirágják,
És dühöt táplálnak helyébe,
És ezért elméd óvásának egyetlen esélye,
Ha lenyugszol, és nem törődsz bele megírt sorsodba,
Küzdesz, újra próbálkozol, és ha nem sikerül elsőre,
Harcod tovább folytatod.

De azért nem kell kétségbe esni,
A világban csak szerte kell nézni,
És láthatod, van rengeteg boldog lény,
Valószínűleg még számodra is van remény,
Hogy találj egy olyat, ki kitart veled,
Legyen hó, jégeső, vihar vagy meleg,
Ott áll az oldaladon,
És homlokodon,
Pofonja helyett csókja csattan,
És talán révbe érsz végre lassan,
Ha te is úgy érzed, hogy itt már nem jöhet baki,
A siránkozást abba kell hagyni,
És energiádnak nagy részét a kedvesednek adni.