Éppen most szállt le a vak éj,
Az örök sötét mestere,
A tolvajoknak fegyvere,
De te, lelkem ne ettől félj!

Bár bekerít és megvakít,
A testedet megkíméli,
Csak lelkedet nem engedi,
Mert a félelmed megbénít.

Tehát ellened nem más, mint
A félelmed, aki ott van
A fejedben, és ez olyan,
Mintha már nem tudnál várni…

Rohansz, kapcsolsz villanyt, zenét,
Hogy száműzd a sötétséget,
S a fület-már-bántó csendet:
A félelemnek gyökerét.