Érintetlen a táj,
erre talán csak a madár jár,
hol a hajnali ködpára fon harmatot a fákra,
s a lomhán felkúszó nap sugara
a vidéket körülpásztázza.
A távolból
csend kiált végtelen nyugalmat,
a csivitelő aprónép vésztjósló zajára
hamar megérkezik a biztonságot nyújtó had,
kitárt szárnyakkal védelmet ad.
A természet
nagy asztalán van számukra sok jó falat,
jut nekik csemege, kapnak finom halat,
amikor félve a mélybe vetik magukat,
rémülten csapkodják gyenge szányaikat.
Lágy szellő kíséri próbaútjukat,
segítő kezével erőt, s nyugalmat ad,
de a családi fészek melege
még biztonságosabb.
A lenyugvó nap
sötét palástját teríti a tájra,
a néma csend lassan körbejárja,
sok kis csillag oly fényesen ragyog,
tündértáncukat járják odafenn az angyalok.
Erdő, mező izzó éji fényben,
holdsugár fürdik a tó tükrében,
ringatózik, néha egyet táncol,
erőt merítve a hűs forrásból.
Fűszálak közt harmatgyöngy gurul,
körös-körül százszorszép virul,
ahogy a nap lassan az égre kapaszkodik,
derengő fénye a tó vizében mosakodik.
Gyenge szellő lágy karokkal fodrot fest a tóra,
amott tücsök nótázik, hegedűn húzza,
madarak víg dala járja be a rétet,
javában ébred már e csodás természet.