Feltöltve: 2008-07-26 14:38:47
Megtekintve: 6141
Fagyhalál
Lecsukott szememen hópehely szendereg,
Fekete kabátom lassan fehérbe vált,
Fekszem és álmodok a jeges köveken,
Nem enged a magány, mióta rámtalált.
Jégtűk ragyognak a kacagás érfalán,
Végtelen álomba csalják a vörös vért,
Alig szuszogok az első hó hajnalán,
Nem állok már talpra illanó fényekért.
Odabenn dermedt csend, jégkocka minden sejt,
Szívem sem reszket a fehér sírhant alatt,
Néma vagyok, puha selyemtakaró rejt,
Utolsó levegőm ajkamban megakadt.
Fekete kabátom lassan fehérbe vált,
Fekszem és álmodok a jeges köveken,
Nem enged a magány, mióta rámtalált.
Jégtűk ragyognak a kacagás érfalán,
Végtelen álomba csalják a vörös vért,
Alig szuszogok az első hó hajnalán,
Nem állok már talpra illanó fényekért.
Odabenn dermedt csend, jégkocka minden sejt,
Szívem sem reszket a fehér sírhant alatt,
Néma vagyok, puha selyemtakaró rejt,
Utolsó levegőm ajkamban megakadt.
2006. december 14-15.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-07-29 19:32:19
Köszönöm szépen mindkettőtöknek!
2008-07-28 21:40:50
szép vers, minden szempontból jól kidolgozott
üdv Laci
2008-07-27 20:08:33
Nagyon szépen megírtad a verset.
"Odabenn dermedt csend, jégkocka minden sejt,
Szívem sem reszket a fehér sírhant alatt,
Néma vagyok, puha selyemtakaró rejt,
Utolsó levegőm ajkamban megakadt."
Nagyon tetszett az utolsó versszak, ennél szebben nem is lehetne kifejezést adni versednek.