Feltöltve: 2008-07-24 15:24:34
Megtekintve: 6059
Magány
Halovány fény, apró gyertyaláng,
Egy jel, hogy van még vágy,
Mely évek óta egyre gyengébb,
S egy nap a láng már nem ég.
Az órák meg csak egyre telnek,
A percek is oly gyorsan peregnek.
A változás, az új mégis elmarad,
Reménytelen kínzó magány mi megmarad.
Kopott tapéta, s egy sötét szoba,
Mocsok és szenny léleknek otthona.
Az ősz baljós, szürke felleg-homály,
S a fagyos tél elrejti az élőnek nyomát.
E kettő váltja egymást ott bent,
Hol a szív dobbanni nem mer.
Csak halkan behúzódik egy sarokba,
S hagyja, hogy a pókháló körbefonja.
Oh, fél nagyon, a világtól retteg,
Az emberek nem látták, hogy szenved.
Nem értette senki, senki nem segített,
Csupán közöny, gúny, értetlen tekintet.
Elmenekült ezért egy sötét zugba,
Hol nem találja senki, s tán nem is kutatja.
Azóta az idő elszállt, s nem kímélt senkit,
S most egy ősz hajú ismerős, egy zárat nyit.
Belép a szobába, hol nem változott semmi,
Kopott tapéta .pókháló ezernyi
Ott van Ő, emléke a múltnak,
De a könnyek már hiába hullnak.
Hisz még most sem értik,
S nem tudják, nem érzik
Mit szenvedett éveken át
E halovány, szomorú árny.
Egy jel, hogy van még vágy,
Mely évek óta egyre gyengébb,
S egy nap a láng már nem ég.
Az órák meg csak egyre telnek,
A percek is oly gyorsan peregnek.
A változás, az új mégis elmarad,
Reménytelen kínzó magány mi megmarad.
Kopott tapéta, s egy sötét szoba,
Mocsok és szenny léleknek otthona.
Az ősz baljós, szürke felleg-homály,
S a fagyos tél elrejti az élőnek nyomát.
E kettő váltja egymást ott bent,
Hol a szív dobbanni nem mer.
Csak halkan behúzódik egy sarokba,
S hagyja, hogy a pókháló körbefonja.
Oh, fél nagyon, a világtól retteg,
Az emberek nem látták, hogy szenved.
Nem értette senki, senki nem segített,
Csupán közöny, gúny, értetlen tekintet.
Elmenekült ezért egy sötét zugba,
Hol nem találja senki, s tán nem is kutatja.
Azóta az idő elszállt, s nem kímélt senkit,
S most egy ősz hajú ismerős, egy zárat nyit.
Belép a szobába, hol nem változott semmi,
Kopott tapéta .pókháló ezernyi
Ott van Ő, emléke a múltnak,
De a könnyek már hiába hullnak.
Hisz még most sem értik,
S nem tudják, nem érzik
Mit szenvedett éveken át
E halovány, szomorú árny.
2007.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-07-24 22:04:46
A szomorúsága átjött nagyon, a magány=szenvedés is, de a formát még kicsit csiszolgatni kellene. Mindenesetre gratulálok a műhöz!