Hitvány álmok,
Gyarló élethazugságok,
Bebeszélt hősi érdemrendek és kitüntetések és kézszorítások,
Ájult kékben fénylő antisskardok,
Éber alvásban valósnak hitt diadalok
Fényes percei és mindezek hazugságai! Rongyok
Maradtak lelkemből, megkaptam méltó jussom!
Az éjszaka most
A szem íriszében lángoló vért hozott!

Szemsugaram seprűje
Varázsol most egyszer valóban, tisztaságot a kicsiny folt hűs földre,
Hol a lidércektől elgyötört sovány test pihen,
Hogy meglegyen a hely,
Sötét, de tiszta és igaz, mert a magány szentelte meg,
Saját égő vágyával, mellyel még az istenek napja sem versenyezhet,
Mert ez a láng az emberből ered,
A bűntudat önmarcangoló vadállat emberéből ered, kinek élete
Akkor siklott végleg félre,
Mikor megszületett,
Mert már az a nap imát mondott a vérhez!

S már abban a szemben felcsap a láng,
Mikor veszett módon eldobom a kereszttel díszes tőr tokját,
Mikor felemelem nyakamhoz már,
Hogy beteljesítsem életem elkerülhetetlen sorsát,
S az acél, a valós acél, most sínre talál
Saját kicsiny vágásán,
Egészen elmerül, mire elhalkulva, tűzvérben megáll.
Mert esztelen áldozatot kívánt meg az igazság!

Ömlik a vér, mint megvadult folyam,
Vörösen izzó víz ártere a tiszta kövekből rakott máglya,
Hol megvadult fújtatóként ontja
A táncoló vércseppeket a kétmásodperces hulla,
Infrafény-tenger és vérzivatar,
Apadó életnedű-patak táplálja, amíg tudja,
S miként a tábortűz után a megboldogult fekete hamvak,
Úgy csupán fekete rögök maradnak.
Elcsitul a lávafolyam.
Elcsitul hamar.
Elcsitultam.

Hitvány álmok,
Gyarló élethazugságok,
Bebeszélt hősi érdemrendek és kitüntetések és kézszorítások,
Ájult kékben fénylő antisskardok,
Éber alvásban valósnak hitt diadalok
Fényes percei és mindezek hazugságai! Hamukupacok
Maradtak lelkemből, megkaptam méltó jussom!
Az éjszaka most
A meg nem bocsátottnak örök nyugalmat hozott!