Régi júliusaim egykori szünidő-nyarakból vissza-visszanéznek rám. Július olyan, mint feldobott, ezer színt forgató varázslatos labda, amelyik egykettőre visszaugrik a nincsbe: fényhó olvad, ragyog a nagy tavon, ásít egyet-kettőt az erdő, ringó virágok, kellemesen üdítő szódavíz, papírvárat építő darazsak, bújócskázó madárhangok, pillanatnyi gondtalanság, de máris ott a még gyorsabban eltűnő augusztus...és vége. Csodálkozó árnyékok maradtak csak, meg a poroszos új tanév hozta iskolai félelem.
Ennek a 2008-as júliusnak érdekessége a sok repkedő szarvasbogár. Védett állat, sok évig ritkán találkoztunk vele, még a tölgyerdőkben is. Most nappal sem ritkaság, estefelé pedig egyre-másra, ahogy fiam megjegyezte, "helikopterezik" az erdei utak környékén.
Hőscincért csak egyet láttunk, éppen az úton baktatott, gyorsan megmentettem a szép, hosszú csápú példányt a kerékpároktól. Egykor verset is írtam a cincérről, de most nehéz volna megtalálnom kézirataim rengetegében - és rendetlenségében.
Túlzásba vitt hőség után hűvösebb napok következtek az ez évi júliusban, esősek, de még inkább esővel fenyegetők. Utóbbiakat nem szeretem, ha esik, az rendben, de ha "a barométer esőre áll" és mégsem esik, az bizony sunyiság az időjárástól. Bekapcsoltam a televíziót, de még bosszantóbb sunyiságot találtam, többféle árnyalatban is, egyik csatornán is, másikon is valamelyik pártnak nevezett érdektársaság zagyvaságai iránt lelkesedtek "interaktív műsorban". A betelefonálók és odaesemezők buzgón tanusították:
az átlagmagyar sem jobb más nációk átlagánál, legfeljebb az maradt homályban: mennyivel rosszabb? Lehet egyébként, hogy nem is rosszabb, csupán csatlakozott a legmegbízhatóbb világörökséghez: a világökörséghez.
A csilicsalizás egyébként majdnem minden csatornán ott volt: az össze-vissza beszélő interjúalanyoknál, az eseményeket szószátyárkodón túlhasznosító híreknél, de undorral kapcsoltam át máshová az egykaptafára készült amerikai akciófilmekről és a giccsszirupos hülyeség-sorozatokról is. Volt ugyan egy érdekes vígjáték, attól meg azért kellett megválnom, mert minduntalan erőszakoskodó reklámokkal szakították félbe. Meggyőződésem, hogy a nézők túlnyomó többsége utálja ezeket a filmet meg-megszakító reklámokat, - de kit érdekelnek a tévénézők? Ha profit van a láthatáron, akkor hiába minden ellenvélemény, korunk hősdemokratái - akár turulosak, akár nem - egyformán bámulnak, csak nem olyan kedvesen, mint az értetlenkedő tehénke vagy élettársa.
Átnyergeltem a másik technikai lovacskára: az internetre. Ez táltossá is lehetne, egyszer talán az is lesz belőle, de most még nem az, távolról sem. Eszembe jutott viszont: minden hónap 20-án a KALÁKA c. szépirodalmi-kulturális internetes folyóiratnak új száma jelenik meg. Ha valaki beleolvasna naplómba: az ezévi júliusi számból figyelmébe ajánlom Aszalós Sándor kitűnő, tárgyilagos, a források megjelölésével készült összefoglalóját a Horthy-korszakról.
Még nincsen vége a júliusnak, de utóbbi figyelemfelhívással már teljesítettem e havi jó cselekedetem.
Örülni is van minek: nem halt ki, hanem elszaporodott a védett szarvasbogár.
Az már, persze, némi szomorúságra adhatna okot, hogy a szarv is megszaporodott nem kívánatos helyeken, kisvilágban, nagyvilágban egyaránt. Ám ez utóbbin nem kell csodálkoznunk: jól tanult a sok tinó (a maga szokott módján) és az lett belőle, amit a bölcs Hungarian közmondás előre megjósolt.

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)