A behúzott zsalun túl szentjánosbogarak
rendezik sugarakba a világot,
szemhéjam mögött virulnak pisla lángok,
kék, sárga, bíbor, narancsálmok.
Szín, illat, rezdülés, csak te vagy.
Az ágy mellett levetett melltartóm hever,
te szórtad el, s a köntös úgy omlik el a szőnyegen,
mint a fátyol, sejtelme titkot nem fed el.
Alszom, hozzád érek, szertelen véredényeimben
duruzsol, zsibong a vér, ahogy a bőröm tiédhez ér.