Lásd eljöttem,
szélütötten, nyomorékon, vakon,
bánataim gyöngyeit magam sírtam,
most mégis neked adom,
viharvert életem olyan, mint te vagy,
csak benned a szomorúság
nem a magad lelkéből fakad,
szépséged, éked, minden sóhaj
amit feléd fúj a szél,
könnyek záporától fényesül,
zöldül rád a selymes levél.
Halványsárga virágod a nap virága,
mégis bánatos
görbe törzsed minden
földre hajló ága,
hát engedd, hogy rád aggassam én is,
lelkemből szakadt koloncaimat,
régóta húzzák, vonszolják
rövidülő napjaimat.

Lásd eljöttem,
leülök lassan szomorú ágaid alá,
illatod halkan harmóniává
szelídíti bánatom és csak hagyom
hogy szívemben éledjen a dal
mint gyermeki mosoly,
mint csendes diadal
a múló élet felett.

Emlékezem:
könnyű volt a tánc Vele,
kinek kék szeme sugarából
lobbanó szerelem
suhant át szívemen,
mint virágillatok
a tavaszi földeken
mint szent fogadalom,
de a fénytelen napokon
kifakult a remény.

Lásd ezért is jöttem én
Emlékeimet most neked hagyom
elég ha a szeretett arcokon
fénylő mosolyok melegét viszem el,
elég ha szeretteim szeretete ölel.
Beesteledett, kigyúltak a csillagok,
elmegyek halkan,
hazaindulok.