Csonkig ég a gyertyaszál,
Apám a lelked mennybe száll,
virágtenger és fájdalom,
hogy itt hagytál, úgy fáj nagyon.

Fognám kezed, s mennék veled,
de tudnod kell, hogy nem lehet,
megszületendő gyermekem,
várja segítő két kezem.

Porból lettél, porrá váltál,
szellő szárnyán tovább szálltál,
ha majd az én időm lejár,
Szent Péter kapujába várj.

Oly nagy a csend, a döbbenet,
felfogni nem tudom végedet,
úgy fáj, majd meghasad a szív,
de menj, mert Édesanya hív.

A földön voltam gyermeked,
de odafenn is van Neked,
itt az idő most Őt szeresd,
drága Apám, Isten veled.