Odafentről nézem elernyedt testemet,
felfogni nem tudom, ily csúfos végemet,
számomra innen nincs visszaút,
földi életem most már kihúnyt.

Ennyi volt és nem több,
mit rám bízott az Úr,
meggyötört az élet
durván, igaztalanul.

Ó, drága gyermekem,
mondd, miért sírsz felettem?
Hidd el, jobb az életnél a halál,
mert ideát már semmi se fáj.

Ó, drága gyermekem,
mondd, miért sírsz nagyon?
Szellő lehelletével csókomat
ajkadon hagyom.

Kelő nappal cirógatlak,
esőkönnyel itatgatlak,
holdnak fénylő sugarával
téged mindig megnyugtatlak.

Nézz fel majd az égre,
holdnak csodás tengerére,
válassz magadnak egy fénylő csillagot,
tudnod kell, hogy az én vagyok.