Melletted alszom el,
az ingaóra jár.
Elejtett könyveden
lopóz a félhomály.

Összefűzve karjaink,
mint földben két gyökér,
egymás húsába vág,
szerelmünk égig ér,

és féltve őrzi majd
sok semmi-tetteink,
ölünkbe hullt kezünk,
az ébredéseink.

Ott félrenézhetünk,
ha ajkunk dalra vágy,
kitárja ajtaját
száz titkos csillagágy.

Felépül templomunk,
akár a téli fák,
csöndből és csontból
ácsolt hieroglifák.