Feltöltve: 2008-07-07 03:51:03
Megtekintve: 11178
Bal-Sagoth: Starfire Burning Upon The Ice-Veiled Throne of Ultima Thule
1. Black Dragons Soar Above The Mountain Of Shadows (Prologue) Fekete Sárkányok Szárnyalnak az Árnyak Hegye Fölött (Prológus)
[A Kőbe zárt Őrző:]
S én megbűvölten s csendesen állok az ősi, árnyas hegy tetején,
Félőn merengve az éj palástjával fedett égboltra, míg fölöttem csodás röptükben
Ében sárkányok szárnyalnak végtelen szárnyakon, melyek feketébbek, mint a sötéten derengő mennyek Talán
Nem mást látok, mint a rejtélyes és legendás Ophidiai Király személyes harci-sárkányait,
Ahogy méltóságosan szelik az éji szeleket valamely nagy és hősi csata dicső mezejére
Az istenektől, nem létezhet e világon ennél iszonyúbb szépségű látvány!
[Szöveg: Byron.]
[Zene: Jonny Maudling.]
2. To Dethrone The Witch-Queen Of Mytos KUnn (The Legend Of The Battle Of Blackhelm Vale) Mytos KUnn Boszorkánykirálynőjének Letaszítása a Trónról (A feketehelm-szurdoki Csata Legendája)
[A Háború Krónikái:]
Mytos KUnn végtelen seregei, melyet egy nagyhatalmú varázslónő, Zyrashana, a Boszorkánykirálynő vezetett, csatát vívnak az elmúlt esztendő nyarának közepétől a Keleti Királyságokban. Nagyszerű varázslatokkal erősítette zsoldosait, s minden ellenállás elbukott a szeme láttára, a hadainak kardjai által az első véres ütközet óta; Delánia ősi és nemes uradalmának megszállása óta. A végső csata következményeként, módszeresen legyilkolták a delániai királyi család tagjait és megkínozták, s kivégezték mindazokat, akik hűen mellettük álltak. A rákövetkező hónapokban, több királyság és kormányzóság megbukott Zyrashana légiónak ereje által, melynek a félelmetes és megvesztegethetetlenül hű hadúr, Talus Ebonfyre parancsolt, egy férfi felfoghatatlan brutalitással, akiről sokak hitték, hogy megszállta egy démoni lélek a sötét uradalmakból. Felbátorodva a diadalaiktól és a királynőjük sötét tartományának kiterjedésétől, Mytos KUnn hordái megkezdték s behatolást az Északi Törzsek földjeire, kezdve a Hókirályságok zord és csikorgó déli területeivel a háborús klánok göröngyös hazájával, akik éppen akkoriban tömörültek egy erős uradalomba a tekintélyes harcos-király, Caylen-Tor uralma alatt, akit mind szövetségesei, mind ellenségei úgy ismertek, mint az Észak Farkasát. A barbár törzsek kis fenyegetésére gondolván, a Boszorkánykirálynő elindult a nagyrészt háborítatlan úton, a földjeiken át, hogy lecsapjon a nyugatra fekvő Hegykirályságokon túl elterülő gazdag és termékeny uralmakra de Caylen-Tor megesküdött arra, hogy vér égető zivatara és acél várja mindazokat, akik hívatlanul lépnek be vagy kéretlen seregüket vezetik földjére
Ahogy a zord tél lassan tavaszba fordult, Mytos KUnn seregei megkezdték előrenyomulásuk északnak, és a Boszorkánykirálynő hadainak előretöréséről érkező hírek, miszerint elérték a Feketehelm-szurdokot, a völgyszorost, melyet századok óta úgy ismertek, mint az Északföldek Kapuját, hamar elértek Caylen-Tor felföldi erődítményébe. Komor tekintettel vette magához kardját, lándzsáját és megesküdött, hogy Zyrashana vérrel fog megfizetni minden lépéséért, amit szent földjein megtenni merészelt. A kémek hamar visszatértek a hírrel, miszerint az ellenség tábort vert a völgy gyökerénél, és hajnalhasadtakor tovább indulnak. Az udvari sámánok véres folyamokat jósoltak és hallatlan pusztulást, s nagy hadi varázslatokat szőttek, miközben Caylen-Tor végeláthatatlan északföldi harcosait vezette a ködös, holdsütötte Feketehelm-szurdokba.
A legendák úgy mondják, hogy számos király vére hullt a völgy sötét földjére nemzedékeken át, s Caylen-Tor megfogadta zordon isteneinek, hogy véráztatta lesz a föld még egyszer azon az éjszakán. Hangtalan és mozdulatlanul álló seregével a hold alatt, tudta, hogy bármi legyen is a vég, ez az éj egy vérbe és halálba rótt háború legendáját fogja látni egy legendát, melyet senki emberfia nem felejt el egyhamar
[Caylen-Tor Háborús Kinyilatkozása (a Véresülő Kardok Éjjelén):]
Ó, háború zord istenei, erősítsetek bennünket ezen éjjel
Kenjetek föl bennünket vörös esővel, tápláljátok acélunkat öldökléssel
Hadd legyen minden fuvallat egy gyilkos fuvallat, adjatok számunkra diadalt, vagy hősi halált.
Jöjjetek, holdködök, szálljatok alá, lepletek fedje soraink, a csata szenvedélyes illata száll,
Kőrismarkolatú lándzsám bizsereg kezeimben, (húsunk dicsőn) issza felkent igéit,
Hollók várják a vérontást, magasan fönt szárnyalnak, vér-férgek híznak vörös pusztuláson,
A holdkorongot vésem majd húsukba, miként pusztítás tarolja le a hangát!
Köd-varázs kavargó burka vesz körbe bennünket, a nagy pusztaság lápi boszorkányainak erős igéi Mélysötét éj és holdköd lészen szövetségesünk, ahogyan csatába indulunk! Az én parancsomra, a köd eloszlik egy röpke pillanatra, s lenézek a völgyre, hogy meglássam a Boszorkánykirálynő hadát
Nagy sátrak sorakoznak a hangában, erős mének állának kipányvázva, számtalan égő fáklya fénye világítja meg az éjt, rengeteg harcos áll, fegyverrel a kézben igen, minden kard készen.
Elrejtve háborús-ködökben
Elrejtve háborús-igékkel
Vérben megáldva, mint hollók etetői, csillapítjuk a fényesen ragyogó acél szomját,
Learatjuk s kiontott zsigerek mezejét, sok levágott fejjel térünk meg ezen az éjszakán.
A holtfeketén derengő harag telít belül,
Forrón fröccsent vér bugyog ajkaimon,
Szorításomban halálos éneket dalol ezen acéldarab!
Levágott testek balra és jobbra, pengém minden suhintása után lehull egy fej,
Nyelek tiszafa förgetege süvít,
Acéllal vágunk majd utat (a felfegyverzett hadak között), egy vértől csatakos ösvényt!
S a föld szomját vér csillapítja majd a pusztulás mezein
Elképesztő vörös tenger, letarolt hús tornyosuló hegye,
Mind lebilincselve az acél égető csókjától,
Mind elbukva a mély korty után a csata zord kelyhéből
Észak uralkodó istenei, mutassátok ki ezeknek az idegen thralloknak erőtök,
Mérgezzétek meg pengéink ezer kígyó halál-csókjával,
Láncoljátok el a bennünk lakó szörnyű harci-farkasokat,
S karmaik szaggatnak majd, s bevörösül állkapcsuk.
Közel a vérzápor!
Lándzsám belevág egy harcos mellkasába, és fénylő vér tör ki ajkain, ahogy a hangába bukik. Magam mellé döfök egy alattomos szúrást kardommal, és saját pengém metszi el a támadó nyakát, átvágva ereit, melyet sötétvörös zuhatag követ. Egy ellenséges penge nyitja föl csontig vállamat, de fokosommal halálos csapást mérek, vasfejezete átszakítja a páncélzatot, és mélyen belevág a húsba. Talus Ebonfyre hasfala nyíltan tátong és hátratántorodik, miközben belei kiömlenek egy lüktető tömegben. Bezúzom fejét egy újabb csapással, miközben elbukik és koponyájának gőzölgő tartalma kibuggyan a földre. Miközben nézem, egy vonagló árnyalak tűnik fel a Boszorkánykirálynő hadurának holttestéből, s üvöltve foszlik bele az éjbe Fölpattanok egy lovas nélküli fekete harci-ló nyergébe, s megszerzem Mytos KUnn zászlaját minden elesett harcosunkért ötöt kaszaboltunk le az ellenség hadából a csata a miénk!
Ragyogó hold, ingovány és hanga, fasor és völgy, mély láp és tó fölött tündököl. Zord hegyeket hó koronáz, nagy kőgyűrűk feketéllnek a csillagok alatt. A viharok felidézik régmúlt dicsőségünk, nagy dombok táplálnak bennünket, erő a szentséges földből. Bizakodva és acéllal járjuk árnyas útjainkat, vérünk tűzként buzog, a kardokat varázslat fedi.
Északnak farkasai, emeljétek acélotok az egekbe, mulassatok sebeitek büszkeségével,
Hadd vágtasson győzelmünk dala e véráztatta est szelein,
Mert a vörös kardok ezen éjszakáján egy legendát írtunk,
Tüzünk tombolásába foglaltan, s a levágottak kiontott vérével tüzelten
Ó, háború zord istenei, erősítsetek bennünket ezen éjjel
Kenjetek föl bennünket vörös esővel, tápláljátok acélunkat öldökléssel
Hadd legyen minden fuvallat egy gyilkos fuvallat, adjatok számunkra diadalt, vagy hősi halált.
S emigyen verte vissza Caylen-Tor Mytos KUnn hadait északi királysága határairól. Azokért az ellenséges katonákért, akik elmenekültek a csata mezejéről, ahogy a köd leszállt s a lobogójuk odaveszett, hajtóvadászatot indítottak s térdre kényszerítve vitték a király elé. Mytos KUnn egyik túlélő harcosát szólítva maga elé, Caylen-Tor két ajándékot adott neki, amelyekkel visszaküldte királynőjéhez; ezeknek egyike volt Mytos KUnn elbukott, megszaggatott lobogója, a másik pedig Talus Ebonfyre levágott feje. A király szava túl csengett a véráztatta lápon: Vidd vissza ez üzenetet királynődnek ha valaha is újra arra vetemedik, hogy népem ellen támad, ezen éj mészárlása semmiségként hat majd a romboláshoz, amit akkor viszek majd véghez rajta. Amikor a vereség és Caylen-Tor fenyegető üzenete elérte Mytos KUnn-t, Zyrashana uralkodói felsőbbségének varázslatai gyengültek, így sok udvaronca és tanácsosa felszabadult alárendelt pozíciójából, szembeszegült királynőjével, míg egyhamar a saját előkelő őre üldözte ki a nagy királyi palotából, trónját elfoglalta egy törekvő báró, ki elnyerte a nemesek bizalmát és az uradalom érdekeit követte. Elkerülve bebörtönzését, csak a saját átkos mesterkedése mentette meg a haláltól, Zyrashana kelet kormányzóihoz szökött, majd semmit nem hallottak felőle többé sok-sok időn át
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
3. As The Vortex Illumines The Crystalline Walls Of Kor-Avul-Thaa Miként a Fergeteg Megkápráztatja Kor-Avul-Thaa Kristályfalait
Kor-Avul-Thaa öntudatlan dicsőség királyi koronájának legszebb ékköve, a Középkirályságok legnagyobb városa, talán a világé is Gyönyörű, szikrázó kristályfalai száz mérföldről is jól látszanak, ha a nap aranysugarai csókolják, vagy az éjféli hold éteri ujjai érintik. Tekintélyes tornyait és fellegvárait királyok nemzedékei emelték, a szent Kristályhegység ősi kebléből nyert tündöklő ajándékaiból, mely gyakorta volt keserű irigysége az ellenséges császároknak, és sok volt az ostrom, melyet Kor-Avul-Thaa kiállt és visszavert a századok során, mert nagyhatalmú mágusok hatalmas védővarázslatokat vontak a káprázatos tornyok köré, és senki nem lépett még át hívatlanul a fenséges Kor-Avul-Thaa végtelen zafíreai kapuin
Bölcs Daelun naplójegyzeteiből
[Kor-Avul-Thaa Orákuluma:]
Az egek felszakadtak feketeszárnyú ördögök özönlenek ki a térből
Vörös tűz örvénye lángol fejünk felett miféle pusztítást hozott el?
Sem kard, fegyver, sem égő jegy
Nem bírta rá e falakat, hogy leomoljanak,
Ám már közel e város bukása,
Ahogy az öregek fekete rémei elszabadulnak.
A Sötét Fény Testvériségének Nagyhatalmú Ura (Az Első Kataklizma Tiltott Könyveinek Őrizői):
Klatrymadon és Zuranthus által, ily ősi titkokat fedtünk fel e baljós, féregrágta lapokon,
Melyekre sötéten derengő jegyeket és jeleket róttak, átitatva rettentő varázzsal,
Sötét varázslók ősi hullámának verte le láncait az Árnyak tiltott Könyve
Most mennydörgő kataklizma éri a tündöklő Kor-Avul-Thaa-t (A misztikus kapu nyitva áll!)
A Xytaxehedron-t felemelik a csillagokig a varázst mohó nyelvek teljesítik ki (Miféle hosszú időkig láncra vert erőit szabadította el imánk az öregebb sötétből?)
Klatrymadon és Zuranthus által, az örvény elfeketíti a csillagokat fejünk felett,
Idomtalan borzalmak végtelen pestise száll alá, hogy agyarakkal s karmokkal szaggasson,
(Csak nem vérzivatar mossa a kristályfalakat?)
S homályba borult szentélyünk komor kamráiban várunk, félőrülten a rémülettől,
Hogy learassuk a vérszomjas magvat, mit elszórtunk
[A Kataklizma Krónikása:]
S az örvényen túl, a tér megzavart sötét vizei felverték az Örök Árnyékban Lakozókat,
S szárnyas borzalom seregével, ében lánggal megpecsételt pengékkel, kilovagoltak a Kapun
S dermesztő csend borult Kor-Avul-Thaa-ra
[Az Orákulum Jóslatának Visszhangjai:]
Az egek felszakadtak feketeszárnyú ördögök özönlenek ki a térből
Vörös tűz örvénye lángol fejünk felett miféle pusztítást hozott el?
[A Kataklizma Krónikásai:]
Az Idő Krónikái csak két olyan esetről beszélnek, amikor az ég megnyílt s ehhez fogható borzalmas zivatart vérzett, mint amely leigázta Kor-Avul-Thaa-t Ezeknek egyike volt azon a sorsteljes éjjelen, midőn feketén izzott a hold az ősi Lemúria fölött, s miközben feketén derengő légió rémei tűntek fel a Külső Sötétségből, hogy katasztrófát mérjenek arra a birodalomra S jöjjön a másik a másik ily megrázó kozmikus gonosz jelenését csak az ősi Harmadik Kör Tekercseiben hagyták az utókorra, mely szörnyű káromlások sötét gyűjteménye, melyekről úgy hitték, hogy körülbelül ugyanabban az időben, amikor az első Árnyak Könyvét megtalálták a Fekete Piramis mélyében, elégette a Klaa Rendje Ezen tekercsek nyomasztóan beszélnek olyan lények látogatásáról földünkre, melyek egy rémes helyről jöttek, ami Fekete Galaxisként ismeretes oly lények látogatásáról, melyek képesek voltak átugrani az idő és tér végtelen mértékeit, elválasztva világunkat az övéktől nagy sötét szekereikben, járványt és pusztulást hozva mindazon helyekre, hová a földön lábukat tették Ezután, a tekercsek szólnak a Másokról, akik úgy ismeretesek, mint egy ősi, rég halott törzs, az Utazók lények, akik a Fekete Galaxis lakosai ellen voltak, és hadjáratot folytattak ellenük az éjsötét téren át. Úgy mondja, hogy az Utazók átszelték a csillagtengereket óriás, ezüstös szférákban, amelyeket miriád lüktető fény gyűrűz, és hogy egy nagy csatában visszakergették sötét ellenségeiket a Fekete Galaxisba de nagy árat fizettek ezért Az Utazókat megfojtotta a kozmikus erejük és mély szunnyadásba zuhantak, s beszélik, hogy ott is maradnak mozdulatlanul, titokzatos, titkos helyekre rejtve, várva új ébredésük idejére. Azok, akik ráleltek az Árnyak Könyvére, bizonyosságot adtak arról, hogy léteznek bizonyos kapuk, melyek összekapcsolják a mi világunk és a Fekete Galaxist, ősi sírok kőfalába vésett térképekről, melyek az átjárót mutatták az iszonyatos birodalomba, át a tér örök feketeségén s a rémítő könyv vészjósló oldalain belül voltak a kulcsok a formulák, melyekkel ezek a kapuk kinyithatók és melyekkel a raboskodó sötét vándoroknak még egyszer újra megadatik a lehetőség, hogy a földet tapodják S a sötéten derengő urak alászálltak Kor-Avul-Thaa-ra, hogy birtokba vegyék szépséges díjukat, s hogy bevegyék magukat a csillámló falak közé
[Az Orákulum Jóslatának Visszhangjai:]
Sem kard, fegyver, sem égő jegy
Nem bírta rá e falakat, hogy leomoljanak,
Ám már közel e város bukása,
Ahogy az öregek fekete rémei elszabadulnak
[A Testvériség:]
Klatrymadon és Zuranthus által, örökké sötétség uralkodik Kor-Avul-Thaa-ban
Soha már nem ragyog a város, mert a kristályfalak immár feketén csillognak
Örökké feketén
Így történt hát, hogy Kor-Avul-Thaa káprázó és szépséges városa
Az Árnyak Városává lett, öregebb rémek és félelmes szörnyek vészjósló erődje,
Kiket a halandók vágyakozó beleavatkozása láncolt el, a tiltott tudás és a mindenható erő
Küszöbein túli világba, s e város lidérces város lett, melyet messze elkerül és fél mindenki.
S Atlantisz elsüllyedése óta nem sirattak ily fájón egy uradalom bukását
[Bölcs Daelun naplójegyzeteiből]
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny és Chris Maudling]
4. Starfire Burning Upon The Ice-Veiled Throne Of Ultima Thule Csillagtűz Ég Ultima Thule Jégfátylas Trónján
Lándzsahegyek csillognak a halódó napban,
Vér ömlött, a csata megnyeretett,
Isten-király uralkodik majd a jeges trónról,
Midőn kilenc csillag csókolja a holdat Ultima Thule felett.
[Régi Északföldi harci dal, Volmyr ősi tekercseiből]
Voryn Helmsmiter Utazásának Végső Fejezete a Jégbirodalomba:
Vér csepeg fagylepte kardomról, vörös virágokat formáz a jégen
Végtagjaim hidegek, s mintha eggyé válnának a hótömegekkel szemeim közel fagyottan csukódnak le. Mióta menetelünk már? Az emlék elhomályosul, elvész a kegyetlen, csípő viharos szelekben. És most, végtére kalandunk véget ér. Az öregebbek áldásával indultunk útnak az árnyékos gleccserek nagy fátylán túl Egy rég elmondott próféciáról beszéltek, egy ősi és dicső örökségről, egy utazásról a legenda uradalmába, mely elveszett az emberfiának azóta, még mielőtt a Csillag-urak alászálltak Most, csak én éltem túl, vérem a jégre csurog, s vörös kristállyá válik a csonttá fagyott földön. Az öregebb varázs megtörik és szétárad mindenen körülöttem, megátkozva az eget, a havat Miközben zord végzet közelít a dermesztő sarki szelekkel és ez az ősi prófécia kitisztul
[Az Öregebbek Prédikációja:]
Menj, kövesd a boszorkány-fényeket az északi éji égen, túl a nagy, ezüstös hegyeken Hadd legyen a szent hold-kristály vezetőd, óvakodj az Örök Köd Barlangjaiban tanyázó őrszemektől
Lándzsahegyek csillognak a halódó napban,
Vér ömlött, a csata megnyeretett,
Isten-király uralkodik majd a jeges trónról,
Midőn kilenc csillag csókolja a holdat Ultima Thule felett.
Holdfagyba burkoltan, jeges szelekben száll lobogónk,
Vas csillámlik a csillagok alatt, fekete egek gyúlnak asztrális tűzzel,
Fehér farkasok (mint néma lelkek) kísértenek minket, egész észak felé, a jég-kő vezet bennünket, szikrázva,
Erős varázslatok rejtik a legenda szent helyét, fagyott gyönyör fenséges kapui derengnek,
Midőn a hold és a csillagok ragyognak egyként a hó mezőin, az ősi jégkapu megnyílik, s beteljesül a jóslat!
Tornyosuló, jégkérgű alakok tűnnek fel a dermesztő ködből,
(Szemeik ősi, szörnyű rosszindulattal szikráznak )
Felemeljük acélunk csillámló kristályfegyvereik ellen,
S a szűz hó bevörösül a vérontástól az öldöklés égető fergetegével.
(Megsebesülve, haldoklom, húsomat oly fegyverek tépték, melyeket soha nem kovácsolt emberi kéz, egy furcsa, csalogató erő hívogat előttem, a kavargó köd leple mögül )
Árnyékok, képzetek tűnnek fel e jeges kamra csillámló, rúna-vésett falaiban,
Titkok fagytak az örökkévalóság időtlen pincéibe
Az időt vesztett jégbirodalom trónját ily égető csillagszülte erő burka rejti
E fagyott, évszázadoktól palástolt ülése a halhatatlan fenségnek
(egy birodaloménak, mely azelőtt keletkezett, mielőtt a végtelen tengerek felkeltek mohó haragukban!)
Micsoda szikrázó kardokat vontak ki a harcban, melyek valaha az acél siklásának dicső lármáját dalolták?
Micsoda szépséges lobogók lengtek a jeges szélben, melyek ezen ezüstpáncélos légiókat jelezték, kik belemeneteltek a hősi csata véráztatta ölelésébe?
A hallatlan ezredek dicsősége az elmúlt évekből ez a fenséges Ultima Thule éteri öröksége.
A halhatatlan királyok fagyott szemei néznek engem mily sötét gyönyörűség!
Jég és Árnyék Őrizője:
A zord Jégistenek e fagytól bilincselt sírokban szunnyadnak, megvilágítva a holdbéli tűz érintésétől,
S a csillagfény csókjától a sötét térből
Most minden olyan, akár a próféciában, megírva a birodalmi örökkévalóság éterében
Az égi sor éjbe borult közeleg az együttállás!
S kilenc csillag világítja meg az északi mennyeket, egy végtelen kozmikus jel az ezüstös holddal a középpontban
Hevesen lángoló fények töltik be a kamrát, beborítva az öregebb jégből vésett falakat,
Ezek az ősi rovások egy időtől leplezett nyelven, (számtalan esztendővel ezelőtt vésettek az ősi jégbe, s most a fénylő csillagok erejének e fergetege által sugaras ragyogásban kápráznak, s elmét égető jelentésük végre felderül előttem ) kozmikus titkuk letisztul
A jégtrónt reszkető ceruleai láng szikrázó fala borítja be,
Egy láng, mely sokkalta hidegebb, mint a fagyott felszín, melyen táncol
S ezután, eljön a megvilágosodás, ragyogva terül szét tudatomban, ahogy a fénylő hold néz le rám e hajnalhasadáson Elmémről fellebbent a homályos fátyol, egy varázslatos tudományokkal átitatott lepel, s én rádöbbenek, hogy pusztán vazallusa voltam valaki más torz akaratának, gyalog egy olyan játékban, melyet csalás kendőz és rosszindulatú vágyakozás a hatalmas erő küszöbei iránt. Mily áruló hálót szőttek! Királyságom öregebbjei alárendeltként hajlanak meg Xothankur hitvány papjai előtt, s ez az ő beteges szervezkedésük, mely ide űzött engem, a jégbirodalom gyermeki meséikben élő legmélyebb szívébe mert be akarják kebelezni az Együttállás erejét, eltulajdonítva a Jégfátylas trón végtelen energiáit s ezeket szándékuk szerint felemésztenék saját leprás, élőholt testeikbe, megalapozva borzasztó fajuk imádatát számtalan évekig, megvalósítva hitvány akaratuk s így rabsorsba hajtani a világ uradalmait Igen, nemzedékeken át szövögették tetteik ily sorát, s én voltam a kulcs összeesküvésükhöz, születésemtől kiválasztottként erre a sorsszerű utazásra mert Ultima Thule ősi királyainak vére csörgedezik gyökeresen ereimben, s egy évszázad során csak egyetlen olyan, mint én állhat meg a trón előtt a nagy kozmikus sor alatt, midőn az ősi Jég-istenek mágiái delelőjüket hágják, s helyesen uralják ezen elszabadult erőt S megesküszöm, hogy Xothankur aljas talpnyalói nem győzedelmeskednek majd Felszabadítva a hold-kristály megbilincselt erejét, elszakítom sötét mesterkedésük szálait, s törekvéseik a végüket járják, átkukat megtöri az a hatalmas erő, melyet be akartak kebelezni! A halandó élet utolsó nyomai árasztják el testem vörös cseppekben, s végül ráismerek, mit tartogat nekem a sors, s mit véstek az ősi jégbe rólam minden rúnával Kezemben tartom a végzetem
[A Megvilágosodás Örököse:]
S így, palástolva csillagtűz szálaival s a holdbéli köd foszlányaival,
A halhatatlan faj, kiknek felhatalmazott birodalma az örökkévalóság,
Megkoronázva és állhatatosan uralkodik újra sötét királysága felett.
Életem vérének utolsó cseppje a jégre hull, (ahogy a csillagok szőtte végzet végül beteljesül.)
Csontig ható, dermesztő láng burkában
A fagy-hold misztikus farkasai (lassan, csendesen) körbe kerítenek,
Szemeik azúrban lángolnak, s bundájuk fehérebb, mint a felfoghatatlan hótakarók.
Micsoda erő! Én vagyok a Kiválasztott a föld és a csillagok titkai felderülnek előttem
Az a sorsom, hogy uralkodjak mindörökké hogy uralkodjak Ultima Thule Jégfátylas Trónjáról!
[Szöveg: Byron]
[Zene: Chris és Jonny Maudling]
5. Journey To The Isle Of Mists (Over The Moonless Depths Of Night-Dark Seas) Utazás a Ködök Szigetére (Át Éjsötét Tengerek Holdtalan Mélységein)
[Az Északi Tengerész Hajónaplója:]
Hatalmas sárkányhajóm, Hullámtörő szeli az éji vizeket, ahogyan ezen a sötét, jeges tengeren hajózunk az ismeretlen felé Fölöttünk a ragyogó téli hold elsimít egy felhőfoszlányt, hogy fénylő sugarait reánk vethesse, s a csüggő, közönyös tengeri köd úszik az éjféli hullámokon, felkavarva a hűvös, susogó szél által, mely vitorlánkba kapaszkodik, s előrébb visz, örökké előrébb S a sötétlő tenger horizontján túl, az éj illata oly erős és szenvedélyes, akár egy nyári virágzás. Nem tudom, mi vár ránk az öregebb Ködök Szigetén azon a komor és rejtélyektől hemzsegő helyen, mely árnyas karjába hívogat, melyeket sötét legendák burkolják és ősi varázslatok leplei rejtenek s mégis hallgatnom kell ezen éteri hívás szavára mert talán az istenek úgy határoztak, hogy ez legyen utolsó utam
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
6. The Splendour Of A Thousand Swords Gleaming Beneath The Blazon Of The Hyperborean Empire Ezer Kard Szépsége Csillog a Hyperboreai Birodalom Lobogója Alatt
[ALTARUSZ:] Nézz mélyen a ködökbe lelki szemeiddel, Xerxész tekints messze, s mondd el, mit látsz.
[XERXÉSZ:] Egy földet látok messze északon sötét, végtelen lápok és hókoronázta hegyek végeláthatatlan birodalmát biztosan álló fellegvárakat és harcos királyokat, kik zord isteneket dicsőítenek.
[ALTARUSZ:] Nézd meg jól, Xerxész, mert megvilágosodás rejtőzik Hyperborea ködös völgyeiben
[A Király Álma:]
Ősapáim ónix jogara révén, a levegő trónbitorlók vijjogásától teli A letaszítás rémülete így jósoltatott! Egy álomban a lángoló szemű egyszarvút lovagoltam a Kövek Gyűrűjéhez Ott ragacsos sár zivatara ömlött rám, miközben fuvolák és harsonák fújták feloldódásom himnuszát És ősi azúr trónom bekebelezését. Összeesküvők lopakodtak palotám éjbe borult folyosóin mérgezett pengék és kelyhek vesznek körül. Egy balzsamos kortyra szomjaztam, de szomjamat egy mérgezett korty oltotta. Kardot tartó kezemet a lassúság szálai kötözik le megbilincselten a sötét komorsággal Az útvesztő rémületének szárnyain születtem felébredtem! Felkeresem majd a varázsló tanácsosát, az ősi bölcsesség tekercseinek őrizőjét, és a Hatalom Kristályait
[A Varázsló Szavai:]
Uralkodóm, nagy és fenséges király a ködök felfedik titkaikat végzeted, hogy kivédj egy hatalmas, sötét erőt. Igyál mélyen az apoték mérgeiből, mert most rád ruházok egy darabkát a misztikus Merai Kristályból az Atlantiszról való szent lelet, melyet csatában nyertek el légióink. Uralkodóm, Mera Kristálya majd felfedi az igazságot, mely rejtőzködve ólálkodik leglázasabb álmaidban
[A Hadvezér Hangja:]
A föld úszik a kiontott vérben, s a hadizsákmányt azonnal megszereztük a lemészárolt holtaktól A talajra elüszkösödött hús ömlött a háború karma és agyara által feltéptük a férgek fekete torkát
[A Király:]
A Kristály sötét titkokat világít meg, tudatomba ég az igazság egy szörnyű, ősi fenyegetés készül ellenem. Hallga, a szózat ott száll a szelek hátán, most a csata hívása mindannyiunknak szól. Zord harcosok, vegyétek lándzsáitok és élesítsétek csillogó kardjaitok. Íjászok, húrozzátok íjaitok, bátor lovagok, nyergeljétek fel háborús méneitek! Közel végre, a csata dicsősége, zászlónk ezen a napon diadalittasan lobog majd!
Harcosaim, a mai napon egy örökséget kovácsolnak pengéink, az istenek akarata által, megáldva leölt ellenségeink vérével. Végzetünk hívogat
[Lord Angsaar, a Káosz Sötét Ura:]
Jöjj csak, Hyperborea nagy királya, menetelj ellenem csodás légióiddal és szikrázó kardjaiddal. Én, az Atlantiszi Királyok Gyilkosa, Lemúria Veszedelme, Ultima Thule Halhatatlanjainak Főellensége, leigázlak majd! Ezer csapást mérek uradalmadra, s hallatlan mészárlást és véres pusztítást gyakorlok majd, míg meg nem szerzem trónodat s lelkedet!
[ALTARUSZ:] S így, körülvéve azúr lobogók szépségétől, egy végeláthatatlan had vonult ki Hyperborea Birodalmi Városának nagy falaiból, s a fenséges légiók élén, egy ében harci táltoson, lovagolt a király, napfény csillan pompás páncélzatán álmok kényszerével, s Mera Kristálya által vezetve
[XERXÉSZ:] Hová? Hová vitte a királyt útja?
[ALTARUSZ:] A királynak el kellett vezetnie erőit a Holtak árnyak járta Hegyeibe, egy komor és hatalmas helyre, mely sötét és ősi legendákban meredez. Egyedül lovagolt be egy hatalmas barlang torkába, melyet a legmagasabb hegy oldalába vájtak ismeretlen kezek számtalan esztendeje. Három teljes napon és éjen át nem jött ki a barlangból míg végül, sietve kilovagolt még egyszer az ősi hegyből, s egy borzalmas tudás homálya szállta meg jeges szemeit, s elsatnyult markában egy hatalmas, fekete kardot tartott, egy fenséges ében pengét, melyet emberi kovács sohasem készített. Rettenetes varázserők tomboltak a fekete pengében, táncoltak kiélezett, jelekkel vésett pengéjén s ékes, sárkányvésetes markolata rejtett titkokat suttogott a királynak egy furcsa, öregebb nyelven.
[XERXÉSZ:] De mester, miféle erők szállták meg-e pengét? Miféle titkokat rejtett?
[ALTARUSZ:] Számos évszázaddal ezelőtt, még mielőtt lezajlottak a Nagy Háborúk Atlantisz és Hyperborea között, Lord Angsaar kikelt sírjából és csatát vívott egy erős, halhatatlan harcos-sámánnak az öregebb Merai Kristályok birtoklásáért, melyek a határtalan mágikus potencia misztikus drágakövei. Angsaar, kinek erőit a végtelen Külső Sötétség táplálta, a pusztítás szélére sodorta ellenfelét ám gyengülő varázslatával a halhatatlan rejtélyesen átültette életének esszenciáját egy hatalmas, fekete kardba, s szétszórta a mágikus kristályokat a galaxisban, ott hagyva Angsaar az üres diadalban és rákényszerítve őt ezzel, hogy újra visszatérjen Szunnyadásának sötét Kamrájába. A kard századokra elveszett, ahogyan a kristályok is, mígnem az egyetlen követ, ami ezen a világon maradt, fel nem fedezte egy ősi atlantiszi varázsló mélyen az északi tengerek alatt. S a kardról legendák mesélnek arról, hogyan derülhet ki végső nyughelye az utolsó kristály varázsa által, ha szükség van az erejére ahhoz, hogy még egyszer megvívjanak a Káosz-úrral. Ez volt a halhatatlan végső, legerősebb átka Angsaar ébredésekor, a varázslatos energiák és a halhatatlan életerő, ami a pengében rejlik, átruházódik birtokosára igen, az, ki felfedezte az Árnyak Kardját, birtokosa lesz a halhatatlan erejének, s az öregebb varázslat által, csatáznia kell ősi bosszúvágyával még egyszer
[XERXÉSZ:] Tehát kataklizmához hasonlítható csata közeleg!
[ALTARUSZ:] S így, Fekete Fellegvárából a Káosz-úr azon nyomban kieresztette Szellemhadát, hogy leigázza a király seregét
[A Király:]
Nézzétek, élőholtak légiója vív meg velünk a csata mezején. Állj ki velem szemtől szemben, Lemúria Veszedelme, kiállom átkod, az Árnyak Kardjával (és most sötét varázslatok ereje száll meg mennydörgő tekintéllyel!) Hallga, a szózat ott száll a szelek hátán, most a csata hívása mindannyiunknak szól. Közel végre, a csata dicsősége, csatába lovaglunk!
[XERXÉSZ:] S a vége, mester ki hagyta el a mezőt győztesen? Diadalmaskadott a király?
[ALTARUSZ:] A ködök kezdenek leszállni most elhomályosulnak a képek. Az a mese egy másik napra vár
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
7. And Lo, When The Imperium Marches Against Gul-Kothoth, Then Dark Sorceries Shall Enshroud The Citadel Of The Obsidian Crown S nézzétek majd, hogyan Vonul fel a Birodalom Gul-Kothoth Ellen, Aztán Sötét Varázslatok Rejtik Majd El Az Obszidián Korona Fellegvárát
[1. fejezet: A Varázsló Hajóútja]
A háború a Birodalom és a szövetséges Vyrgothiai Királyságok között évekig tombolt. Jelentéktelen hadisikerekkel kezdődött a határterületeken, aztán a konfliktus észrevétlenül átsiklott egy teljes értékű véres háborúba, hősi tettek végeláthatatlan sorozatába, buzgó fenntartva Koord Császár és Vyrgothia Túlsó-királya által, s mindketten arra vágytak, hogy legyőzhessék gyökeres ősi ellenségüket, s nagy dicsőséget arassanak, elnyerjék népük csodálatát azáltal, hogy megszerzik a csata diadalát. Az elmúlt hónapokban a Birodalom erői taktikai lépések és hadicselekmények hihetetlen sorát mutatta be, ellenben megverte a vyrgothiai seregeket a nagy csaták sorozatában, míg végül, a Kai-Vorg Mezőin vérbe fojtott hadjáratot követően, a Császárság legjobb harciereje, a híres és messze földön félt Ében Tigris Légiója ellenség nélkül maradt alig ötnapi járóföldre a fenséges Gul-Kothoth-tól, minden Vyrgothiai királyság legnagyobb és legősibb erődvárosától. Az Ében Tigris Légiója aligha számlálhatta meg könnyedén számos és visszhangzást aratott győzelmük, s parancsnokuk, a legendás hadúr, Baalthus Vane, tisztán kijelentette a Császár előtt, hogy ő hajlandó mélyen behatolni az ellenség földjére és megszerezni a díjat, ami őt várja; Gul-Kothoth ostromló erejét és fennhatóságát! S Koord Császár mégsem adta ki a vonulás jelét a Légiónak, mert nyomasztó információkról értesült nemrégiben a Vyrgothiai Királyi Udvarba küldött kémeitől Szörnyű pletykák keringtek arról, hogy a vyrgothiaiak végtére is felfedezték az ősi formulákat, amelyek felszabadítanák a félelmetes Obszidián Korona évszázadokkal megbilincselt erejét, egy olyan rettenetes, misztikus ereklyéét, mely ezer és ezer éves, egy fekete ékköves fejdíszét, melyről úgy vélik, hogy egyszer maga a legendás Árnykirály halhatatlan szemöldjein keletkezett! S legendába írták, hogy az ősi igék felébresztik az ereklyén nyugvó varázst, s azután felfoghatatlan, közel határtalan romboló hatalom száll bármily hadseregre, mely a Koronát csatába viszi A vyrgothiaiaknak valóban birtokában lennének az időtlen varázslatok, melyek újra megerősítik az Obszidián Koronát, mely századok óta mélyen ében fellegvárának márványpincéiben rejtőzik? Mohón vágyva az igazságot, a Császár megbízta legerősebb varázslóját, keljen át a nagy Belföldi-tengeren a Túlsó-király Udvarába, azzal a színlelt ürüggyel, hogy felajánlja a hadakat s behódol Vyrgothiának. Felhasználta minden varázstudományát, hogy kiderítse az igazságot az igazságot, mely hamar kiderült azáltal, hogy csúfosan visszautasították a Birodalom hadait, s Vyrgothia Mestervarázslója zord s vészjósló üzenetet adott a mágusnak, mellyel vissza kellett térnie a Császárhoz: S nézzétek majd, hogyan vonul fel a Birodalom Gul-Kothoth ellen, aztán sötét varázslatok rejtik majd el az Obszidián Korona Fellegvárát
[Vyrgothia Varázslói:]
Sötéten ékes éji korona,
Az Öregebb Király fejdísze,
Bilincseljen el végül a Fenség Háromsága,
A jogar, a kard s a gyűrű.
[A Varázsló:]
E hatalmas hajó tölgypallóin állok, (a Birodalom vízihadának csodás zászlóshajóján)
Merengve a holdfény táncán a végtelen, sötét tengeren
(S elmémben látom ezt) fekete kristályok csillognak varázslat!
Rabul ejtett ez éji bűvölet
Mert tudom, hogy az Árnykirály
Szunnyadó mágiája hamarosan feléled
S miként visszatérek császáromhoz (bánatos, komor hullámokhoz kötve),
Lelkem nagy keserűség bőrhártyás szárnyaira telepszik
[2. fejezet: A Birodalom Kivonulása]
[A Császár:]
Hívjátok tüstént a Fekete Tó ogrehadát,
S Kyrmanku Kardforgatóját,
Hadd zengjék a Szavakat, Melyek Elláncolnak
Oltárán feküdt számtalan századokig, sötétlő fellegvárában,
Ha ötöt lépünk, tízzel vernek vissza, (átok) az Árnykirály fekete koronájára!
Minden sötét istenekre esküszöm, nem leszek trónomról letaszított!
Elfeketült pengék forrongó erdejét,
Ében harcszekerek hullámzó tengerét,
Lángoló nyársak perzselő fergetegét,
Ezt s még ettől is többet szabadítok ellenségemre
Csatába! A Légió felvonul közel Gul-Kothoth bukása!
Az Ében Tigris Légiója hatezer jól képzett harcosa a Birodalomnak, a Császár erőinek büszkesége
Nehéz lovassággal támogatva, s halálos kaszákkal felszerelt szekerek egysége ezt követi továbbá a Birodalmi Hadsereg százezer magasan képzett lándzsása és íjásza
S ez a had sohasem talált még méltó párjára csatában vagy ostromban
[Baalthus Vane:]
Zászlóink dicsőn szállnak, vereségek nélkül állunk, a diadal meredélyén.
A Vasalt Sereg, hatezer ereje, örökké éles pengéink, a Tigris csillogó karmai.
A Császárság büszkesége, Vraii Veszedelme, Turoniumi s Kai-Vorgi Mesterek, Déli Hadak Harcosai, a Horda Lovasai, a Túlsó-király Átka, háborúba indul!
S így, a Császár maga lovagol ki, hogy találkozzon Baalthus Vane-el, varázsló segédje kíséretével. Az Ében Tigris Légiója vonulásuk ötödik napjának alkonyán érték el Gul-Kothoth-ot Kai-Vorg mezőiről, s megálltak a nagy, száraz síkságon, ami a város előtt terül el, s tömeges érkezésük hatalmas felvert pora elhomályosította a lemenő nap haldokló parazsát. Ahogy a végeláthatatlan sereg megkezdte a táboruk felállítását, sorba rendezve pompás sátraikat és lobogóikat, s összegyűjtötték ostromszekereik, a Császár állva merengett nézve az előtte álló erődváros hatalmas, álló falait és irdatlan küklopszkő kapuit, s megesküdött, hogy vörös véreső hull majd Gul-Kothoth-ra, függetlenül attól, miféle varázsos csecsebecséket birtokolnak a vyrgothiaiak, s hogy a Túlsó-király mélyen megfizet majd esztelen arroganciája miatt. S tizenkét mérfölddel távolabb, egy sereg közelít a város felé, ellenállva az Obszidián Koronának
[Folytatása következik - 3. fejezet: A Varázslók Harca]
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny és Chris Maudling]
8. Summoning The Guardians Of The Astral Gate Az Asztrális Kapu Őreinek Összehívása
Megírták az ősi legendákban hogy magasan a Árnyak hatalmas Hegységének hold-ölelte ormai között rejtőzik az Asztrális Kapu évszázados küszöbe az átjáró a mi világunkból a túlsó világokba Azt mondják, hogy aki a kulcsot birtokolja, s tudja a birodalmi varázslatot, majd megáll az ősi kőgyűrűben a hegy tetején akkor, midőn a csillagoknak helyes az állása, felnyithatja a misztikus kaput, összehívva így annak őrszemeit, s így eljő a teljes megvilágosodás és a határtalan bölcsesség
[1. rész: AZ ELŐHÍVÁS]
[A Vágyakozó Eléri a Hegycsúcsot]
Kozmikus küszöbnek őrizői, dűlőmet rémülettel jártam végig, halál meredélyén, vihar dübörgésében. (E zord hegyeket a balsorsú holtak csontjai borítják.) Ó, Asztrális Kapu Őrei, a szférák izzanak végre Nálam van a Kulcs! (A csillagok háromsága még egyszer megérinti majd a kőkört ) Ismerem Xukul igéjét, az Összehívás Ékkövét vérben nyertem el! (A Külső Uradalmak kristálykulcsa s a formula, mely erőt ruház arra, végre az én birtokomban vannak, kardélen nyertem el a Fekete Templomosok fellegvárából. Vár reám a Megvilágosodás!)
Sok esztendeje, a misztikus Összehívás Ékkövét megkaparintották a rejtélyes Fekete Templomosok, egy csapat komor, zsákmányra éhes lovag a Nagy Tengertől keletre fekvő királyságokból. Elragadták a varázskövet Azaimédész ősi oltáráról, ahol számtalan századokon át pihent szem elől rejtve. Igazi ereje és rendeltetése csak azoknak a sámánoknak ismeretes, akik az imádat öregebb helyét járták. Azt beszélik, hogy az aznap vérfürdőből szőtt falvédő határtalan volt kegyetlenségében, s hogy az ősi szentély márványfalai a mai napig élénkvörösben úsznak az Ékkő őreinek kiontott vére által.
Ka-kur-ra, hívlak téged,
Zultekh, Azor Vol-toth.
Fenséges Xukul, ébredj,
Kuroc Gul-Kor, jöjj tüstént.
Föltartom a verdeső ékkövet, asztrális szférák, adjatok erőt a misztikus kulcsnak.
Öregebb kövek gyűrűje rejtezik a jóslat ködében, az Előhívás Igéje megbilincseli erődet.
Teljesen a sötétségből való mély kortytól, fekete alakok táncolnak a kövek között.
Fényes sugarak lándzsái hullnak a ragyogó csillagokból, kúszó köd zsibbasztja el nyelvem
Nagy mozdulatlanság kötözi meg a holdleples hegycsúcsot komor szálaival
(Magasan fönt, a miriád csillag fényesen ragyog az éjjeli égen, s három közülük tündöklően túlragyogja a többit, aurájuk fénye elborítja a köveket )
A az ősi ében gyűrű középső köve sötét energiával kezd lüktetni
Mennydörgő örvény kap lángra egy reszkető égadta erővel, aztán belehasít a sötét éjbe
(Egy végeláthatatlan, szikrázó lencse, spirális tűz örvénye hívogat az átjáró, mely oda túlra visz!)
Az Asztrális Kapu nyitva áll
Az Őrizők felébredtek
[XUKUL:] Arcátlan halandó! Szólítani merészelsz bennünket? Ha ezt a kockázatot keresed, hát megkapod!
Mily lángoló, borzasztó égi fenség józaneszem letaglózta, akár a vihar a bárkát a tengeren. Milyen árat kell fizetnem ezért az előhívásért? A daloló csillagok megőrzik-e elmém épségét?
Számtalan világot járunk be, szelve a végtelen, fekete tengereket a csillagok között a vég nélküliség ében óceánjait átrepülünk ezer napot, majd nézzük, mint huny ki fényük, mintha csak egy pislákoló gyertyalángot fújt volna el a szél. A tiszta energia lényeiként eggyé válunk a határtalansággal, átlépve az idő éteri falait, átugorva egyszer ezen égi örökkévalóságot, s mégis, nem tart tovább, mint a porból egy fuvallat végtelenségének hasadékában Utazás a túlsó világokban
Feldereng a küszöb, (a dimenziók között átívelő út előttem terül el ) A Kapu, mely oda visz, mi túlnan fekszik, tágasan ásít Kimondhatatlan erők mormognak és lüktetnek a Külső Sötétségben Öregebb borzalmak laknak itt, dolgok, melyek ősiek voltak és felfoghatatlan galaktikus gonoszságban fürödtek, amikor még Xukul sem volt több, mint egy elhízott kozmikus féreg, ki formátlan anyja kebelén vonaglott és szopott Ők, kik az égitestek peremén ólálkodnak és szaporodnak az öregebb tér urai!
A legfőbb rémület rántja vissza sikító lényegem a küszöbről. Kóros nyelvek nyála ragad hozzám, csápok ragadnak meg, a szörnyek indái!
A téboly hollófekete férgei falják fel a józanság szilánkos maradványait, ahogy visszatérek szunnyadó, acélos testemhez de ahogy az álom leple odébb hull, érzem, ahogy végtagjaim átalakulnak, a hús hideg kővé válik majd obszidián sötét köpenye rejti el. S az Őrizők kacaja visszhangzik, ott száll a szél hátán e kísérteties éjszakán. Ez a megvilágosodás ára. S így, egy új, merev kőből álló őrszem csatlakozik a többihez az éjjeli hegytetőn Csendesen állva az igazság ősi körében, állva várva, a csillagok alatt.
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
9. In The Raven-Haunted Forests Of Darkenhold, Where Shadows Reign And The Hues Of Sunlight Never Dance Éjtartomány Hollók-járta Erdeiben, Hol Árnyak Uralkodnak S a Napfény Színei Sohasem Táncolnak
Az Erdő Királyának Szavai a Nexus Éjjelén:
Én vagyok a Sűrű Erdők halhatatlan királya,
Az Erdő Öreg Isteneinek szolgája
Hallom a fák elsuttogott szavait
Mily ősi titkokat dalolnak
Tekergőző kígyók gyűrűje veszi körbe tölgyfa trónomat,
Éjszaka s árnyék az én két vadászebem
Sötéten szárnyal üvöltésük,
Mert ellenségeim vérével laknak majd jól.
Holló karma farkas foga
Ősi fák az én strázsáló őrszemeim,
göcsörtös ágak kapaszkodnak az éjegű mennyekbe.
Lelkek, kik árnyak közt éltek, tárjátok ki sötétlő szárnyaitok
Ébredjetek, oh, öregebb lényei e rengetegbéli királyságnak,
Vonuljatok föl még egyszer ezen az ében-palástolt éjjelen.
Hallom a fák elsuttogott szavait,
Mily ősi titkokat dalolnak
Most az üllő mellett állok,
A kalapács kezeimben,
Mennydörgő dalban kovácsolom az acélt,
Szózat hangzik szerte e földön.
(Szélesen ásítnak mögöttem ) a féreg állkapcsai
(hallga, igét szőnek ) a féreg hívását
Holló karma farkas foga
Láng gyúl a Oltárkövön,
An-rayuth jele, az összehívás!
A Köd népe, Árnyak lakói,
A Faistenek háromszor áldott pálcája tündöklik!
A tölgy évszázados Szentélyében térdelek,
Oh, Nagy Erdő Orákuluma, hallj meg engem ezen éjjelen
[Az Erdei Orákulum Szavai:]
A föld és ég istenei éberen figyelnek, a kör majdnem beteljesült közel már a nexus. Ám várjunk egy új ellenség közelít keletről egy ellenség, kik mérgezett pengéiket hamisság szavai mögé rejtik, melyeket megédesít a dög mámora, hogy megbilincseljék az emberek elméjét a csalás láncaival. Beszélj most, oh, Sűrű Erdők Ura, Éjtartomány Mestere, s az ellenség meghallja szavad
[Az Erdő Királya:]
Igen Látom már arcát a közelgő ellenségnek Halljátok esküm! Ti, kik csillogó, sáfránytól ragyogó palástokban jártok, átitatva számtalan thrall eszetlen imádatával, kik lágy alárendeltségben térdelnek s hajlonganak gúnyáitok alatt ott rejlik a leprás hamisság égető bűze! Ne hozzátok átkozott képmásaitokat ősi uradalmamba valótlan szavaitok itt süket fülekre találnak! Acélom éles és éltető nedveitekre szomjazik igen, s még haldokló leheletemmel is ellenállást köpök majd orcátokba!
Nagy tölgytrónomon merengek
Köpönyegem, a levelek kavarognak a szelek suttogásától.
A Sűrű Erdők öregebb istenei zordan bámulnak le rám
Vérem csörgedezik a fák és a föld között
S én csendben nézek, ében szemekkel és holló szárnyakkal.
Királyságom minden faágán át
[A Fák Siratása:]
Nem emlékezel? Elfeledted a varázst?
Énekeld nekünk még egyszer igéidet, s az ősi erdő szavaidra táncol majd
[Az Erdő Királya:]
Most az üllő mellett állok,
A kalapács kezeimben,
Mennydörgő dalban kovácsolom az acélt,
Szózat hangzik szerte e földön.
Nem látod a féreg tekervényeit magad körül?
Nem hallod a féreg vonaglását mögötted?
Nem érzed a féreg leheletét mely ott száll a szél hátán?
Nem éred a féreg bőrét mindenütt, mi körülvesz?
Nem érzed a féreg nedveit nyelved hegyén?
Nem kísértik-e szunnyadásod a féregről való álmok?
[Az Erdő Királya:]
Hallom a fák elsuttogott szavait,
Mily ősi titkokat dalolnak
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny és Chris Maudling]
10. At The Altar Of The Dreaming Gods A Szunnyadó Istenek Oltáránál
Jöjj, sötét éjjel sűrű éjjel,
Söpörd el a kegyetlen nap pislákoló parazsát,
Hadd aludjak végre a hold édes fénye alatt,
Mert a kalandnak vége van, s vége a hosszú napnak
[A képírás fordítása, melyet a rejtélyes Fekete Oltárkő felszínébe vésve találtak.]
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
[A Kőbe zárt Őrző:]
S én megbűvölten s csendesen állok az ősi, árnyas hegy tetején,
Félőn merengve az éj palástjával fedett égboltra, míg fölöttem csodás röptükben
Ében sárkányok szárnyalnak végtelen szárnyakon, melyek feketébbek, mint a sötéten derengő mennyek Talán
Nem mást látok, mint a rejtélyes és legendás Ophidiai Király személyes harci-sárkányait,
Ahogy méltóságosan szelik az éji szeleket valamely nagy és hősi csata dicső mezejére
Az istenektől, nem létezhet e világon ennél iszonyúbb szépségű látvány!
[Szöveg: Byron.]
[Zene: Jonny Maudling.]
2. To Dethrone The Witch-Queen Of Mytos KUnn (The Legend Of The Battle Of Blackhelm Vale) Mytos KUnn Boszorkánykirálynőjének Letaszítása a Trónról (A feketehelm-szurdoki Csata Legendája)
[A Háború Krónikái:]
Mytos KUnn végtelen seregei, melyet egy nagyhatalmú varázslónő, Zyrashana, a Boszorkánykirálynő vezetett, csatát vívnak az elmúlt esztendő nyarának közepétől a Keleti Királyságokban. Nagyszerű varázslatokkal erősítette zsoldosait, s minden ellenállás elbukott a szeme láttára, a hadainak kardjai által az első véres ütközet óta; Delánia ősi és nemes uradalmának megszállása óta. A végső csata következményeként, módszeresen legyilkolták a delániai királyi család tagjait és megkínozták, s kivégezték mindazokat, akik hűen mellettük álltak. A rákövetkező hónapokban, több királyság és kormányzóság megbukott Zyrashana légiónak ereje által, melynek a félelmetes és megvesztegethetetlenül hű hadúr, Talus Ebonfyre parancsolt, egy férfi felfoghatatlan brutalitással, akiről sokak hitték, hogy megszállta egy démoni lélek a sötét uradalmakból. Felbátorodva a diadalaiktól és a királynőjük sötét tartományának kiterjedésétől, Mytos KUnn hordái megkezdték s behatolást az Északi Törzsek földjeire, kezdve a Hókirályságok zord és csikorgó déli területeivel a háborús klánok göröngyös hazájával, akik éppen akkoriban tömörültek egy erős uradalomba a tekintélyes harcos-király, Caylen-Tor uralma alatt, akit mind szövetségesei, mind ellenségei úgy ismertek, mint az Észak Farkasát. A barbár törzsek kis fenyegetésére gondolván, a Boszorkánykirálynő elindult a nagyrészt háborítatlan úton, a földjeiken át, hogy lecsapjon a nyugatra fekvő Hegykirályságokon túl elterülő gazdag és termékeny uralmakra de Caylen-Tor megesküdött arra, hogy vér égető zivatara és acél várja mindazokat, akik hívatlanul lépnek be vagy kéretlen seregüket vezetik földjére
Ahogy a zord tél lassan tavaszba fordult, Mytos KUnn seregei megkezdték előrenyomulásuk északnak, és a Boszorkánykirálynő hadainak előretöréséről érkező hírek, miszerint elérték a Feketehelm-szurdokot, a völgyszorost, melyet századok óta úgy ismertek, mint az Északföldek Kapuját, hamar elértek Caylen-Tor felföldi erődítményébe. Komor tekintettel vette magához kardját, lándzsáját és megesküdött, hogy Zyrashana vérrel fog megfizetni minden lépéséért, amit szent földjein megtenni merészelt. A kémek hamar visszatértek a hírrel, miszerint az ellenség tábort vert a völgy gyökerénél, és hajnalhasadtakor tovább indulnak. Az udvari sámánok véres folyamokat jósoltak és hallatlan pusztulást, s nagy hadi varázslatokat szőttek, miközben Caylen-Tor végeláthatatlan északföldi harcosait vezette a ködös, holdsütötte Feketehelm-szurdokba.
A legendák úgy mondják, hogy számos király vére hullt a völgy sötét földjére nemzedékeken át, s Caylen-Tor megfogadta zordon isteneinek, hogy véráztatta lesz a föld még egyszer azon az éjszakán. Hangtalan és mozdulatlanul álló seregével a hold alatt, tudta, hogy bármi legyen is a vég, ez az éj egy vérbe és halálba rótt háború legendáját fogja látni egy legendát, melyet senki emberfia nem felejt el egyhamar
[Caylen-Tor Háborús Kinyilatkozása (a Véresülő Kardok Éjjelén):]
Ó, háború zord istenei, erősítsetek bennünket ezen éjjel
Kenjetek föl bennünket vörös esővel, tápláljátok acélunkat öldökléssel
Hadd legyen minden fuvallat egy gyilkos fuvallat, adjatok számunkra diadalt, vagy hősi halált.
Jöjjetek, holdködök, szálljatok alá, lepletek fedje soraink, a csata szenvedélyes illata száll,
Kőrismarkolatú lándzsám bizsereg kezeimben, (húsunk dicsőn) issza felkent igéit,
Hollók várják a vérontást, magasan fönt szárnyalnak, vér-férgek híznak vörös pusztuláson,
A holdkorongot vésem majd húsukba, miként pusztítás tarolja le a hangát!
Köd-varázs kavargó burka vesz körbe bennünket, a nagy pusztaság lápi boszorkányainak erős igéi Mélysötét éj és holdköd lészen szövetségesünk, ahogyan csatába indulunk! Az én parancsomra, a köd eloszlik egy röpke pillanatra, s lenézek a völgyre, hogy meglássam a Boszorkánykirálynő hadát
Nagy sátrak sorakoznak a hangában, erős mének állának kipányvázva, számtalan égő fáklya fénye világítja meg az éjt, rengeteg harcos áll, fegyverrel a kézben igen, minden kard készen.
Elrejtve háborús-ködökben
Elrejtve háborús-igékkel
Vérben megáldva, mint hollók etetői, csillapítjuk a fényesen ragyogó acél szomját,
Learatjuk s kiontott zsigerek mezejét, sok levágott fejjel térünk meg ezen az éjszakán.
A holtfeketén derengő harag telít belül,
Forrón fröccsent vér bugyog ajkaimon,
Szorításomban halálos éneket dalol ezen acéldarab!
Levágott testek balra és jobbra, pengém minden suhintása után lehull egy fej,
Nyelek tiszafa förgetege süvít,
Acéllal vágunk majd utat (a felfegyverzett hadak között), egy vértől csatakos ösvényt!
S a föld szomját vér csillapítja majd a pusztulás mezein
Elképesztő vörös tenger, letarolt hús tornyosuló hegye,
Mind lebilincselve az acél égető csókjától,
Mind elbukva a mély korty után a csata zord kelyhéből
Észak uralkodó istenei, mutassátok ki ezeknek az idegen thralloknak erőtök,
Mérgezzétek meg pengéink ezer kígyó halál-csókjával,
Láncoljátok el a bennünk lakó szörnyű harci-farkasokat,
S karmaik szaggatnak majd, s bevörösül állkapcsuk.
Közel a vérzápor!
Lándzsám belevág egy harcos mellkasába, és fénylő vér tör ki ajkain, ahogy a hangába bukik. Magam mellé döfök egy alattomos szúrást kardommal, és saját pengém metszi el a támadó nyakát, átvágva ereit, melyet sötétvörös zuhatag követ. Egy ellenséges penge nyitja föl csontig vállamat, de fokosommal halálos csapást mérek, vasfejezete átszakítja a páncélzatot, és mélyen belevág a húsba. Talus Ebonfyre hasfala nyíltan tátong és hátratántorodik, miközben belei kiömlenek egy lüktető tömegben. Bezúzom fejét egy újabb csapással, miközben elbukik és koponyájának gőzölgő tartalma kibuggyan a földre. Miközben nézem, egy vonagló árnyalak tűnik fel a Boszorkánykirálynő hadurának holttestéből, s üvöltve foszlik bele az éjbe Fölpattanok egy lovas nélküli fekete harci-ló nyergébe, s megszerzem Mytos KUnn zászlaját minden elesett harcosunkért ötöt kaszaboltunk le az ellenség hadából a csata a miénk!
Ragyogó hold, ingovány és hanga, fasor és völgy, mély láp és tó fölött tündököl. Zord hegyeket hó koronáz, nagy kőgyűrűk feketéllnek a csillagok alatt. A viharok felidézik régmúlt dicsőségünk, nagy dombok táplálnak bennünket, erő a szentséges földből. Bizakodva és acéllal járjuk árnyas útjainkat, vérünk tűzként buzog, a kardokat varázslat fedi.
Északnak farkasai, emeljétek acélotok az egekbe, mulassatok sebeitek büszkeségével,
Hadd vágtasson győzelmünk dala e véráztatta est szelein,
Mert a vörös kardok ezen éjszakáján egy legendát írtunk,
Tüzünk tombolásába foglaltan, s a levágottak kiontott vérével tüzelten
Ó, háború zord istenei, erősítsetek bennünket ezen éjjel
Kenjetek föl bennünket vörös esővel, tápláljátok acélunkat öldökléssel
Hadd legyen minden fuvallat egy gyilkos fuvallat, adjatok számunkra diadalt, vagy hősi halált.
S emigyen verte vissza Caylen-Tor Mytos KUnn hadait északi királysága határairól. Azokért az ellenséges katonákért, akik elmenekültek a csata mezejéről, ahogy a köd leszállt s a lobogójuk odaveszett, hajtóvadászatot indítottak s térdre kényszerítve vitték a király elé. Mytos KUnn egyik túlélő harcosát szólítva maga elé, Caylen-Tor két ajándékot adott neki, amelyekkel visszaküldte királynőjéhez; ezeknek egyike volt Mytos KUnn elbukott, megszaggatott lobogója, a másik pedig Talus Ebonfyre levágott feje. A király szava túl csengett a véráztatta lápon: Vidd vissza ez üzenetet királynődnek ha valaha is újra arra vetemedik, hogy népem ellen támad, ezen éj mészárlása semmiségként hat majd a romboláshoz, amit akkor viszek majd véghez rajta. Amikor a vereség és Caylen-Tor fenyegető üzenete elérte Mytos KUnn-t, Zyrashana uralkodói felsőbbségének varázslatai gyengültek, így sok udvaronca és tanácsosa felszabadult alárendelt pozíciójából, szembeszegült királynőjével, míg egyhamar a saját előkelő őre üldözte ki a nagy királyi palotából, trónját elfoglalta egy törekvő báró, ki elnyerte a nemesek bizalmát és az uradalom érdekeit követte. Elkerülve bebörtönzését, csak a saját átkos mesterkedése mentette meg a haláltól, Zyrashana kelet kormányzóihoz szökött, majd semmit nem hallottak felőle többé sok-sok időn át
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
3. As The Vortex Illumines The Crystalline Walls Of Kor-Avul-Thaa Miként a Fergeteg Megkápráztatja Kor-Avul-Thaa Kristályfalait
Kor-Avul-Thaa öntudatlan dicsőség királyi koronájának legszebb ékköve, a Középkirályságok legnagyobb városa, talán a világé is Gyönyörű, szikrázó kristályfalai száz mérföldről is jól látszanak, ha a nap aranysugarai csókolják, vagy az éjféli hold éteri ujjai érintik. Tekintélyes tornyait és fellegvárait királyok nemzedékei emelték, a szent Kristályhegység ősi kebléből nyert tündöklő ajándékaiból, mely gyakorta volt keserű irigysége az ellenséges császároknak, és sok volt az ostrom, melyet Kor-Avul-Thaa kiállt és visszavert a századok során, mert nagyhatalmú mágusok hatalmas védővarázslatokat vontak a káprázatos tornyok köré, és senki nem lépett még át hívatlanul a fenséges Kor-Avul-Thaa végtelen zafíreai kapuin
Bölcs Daelun naplójegyzeteiből
[Kor-Avul-Thaa Orákuluma:]
Az egek felszakadtak feketeszárnyú ördögök özönlenek ki a térből
Vörös tűz örvénye lángol fejünk felett miféle pusztítást hozott el?
Sem kard, fegyver, sem égő jegy
Nem bírta rá e falakat, hogy leomoljanak,
Ám már közel e város bukása,
Ahogy az öregek fekete rémei elszabadulnak.
A Sötét Fény Testvériségének Nagyhatalmú Ura (Az Első Kataklizma Tiltott Könyveinek Őrizői):
Klatrymadon és Zuranthus által, ily ősi titkokat fedtünk fel e baljós, féregrágta lapokon,
Melyekre sötéten derengő jegyeket és jeleket róttak, átitatva rettentő varázzsal,
Sötét varázslók ősi hullámának verte le láncait az Árnyak tiltott Könyve
Most mennydörgő kataklizma éri a tündöklő Kor-Avul-Thaa-t (A misztikus kapu nyitva áll!)
A Xytaxehedron-t felemelik a csillagokig a varázst mohó nyelvek teljesítik ki (Miféle hosszú időkig láncra vert erőit szabadította el imánk az öregebb sötétből?)
Klatrymadon és Zuranthus által, az örvény elfeketíti a csillagokat fejünk felett,
Idomtalan borzalmak végtelen pestise száll alá, hogy agyarakkal s karmokkal szaggasson,
(Csak nem vérzivatar mossa a kristályfalakat?)
S homályba borult szentélyünk komor kamráiban várunk, félőrülten a rémülettől,
Hogy learassuk a vérszomjas magvat, mit elszórtunk
[A Kataklizma Krónikása:]
S az örvényen túl, a tér megzavart sötét vizei felverték az Örök Árnyékban Lakozókat,
S szárnyas borzalom seregével, ében lánggal megpecsételt pengékkel, kilovagoltak a Kapun
S dermesztő csend borult Kor-Avul-Thaa-ra
[Az Orákulum Jóslatának Visszhangjai:]
Az egek felszakadtak feketeszárnyú ördögök özönlenek ki a térből
Vörös tűz örvénye lángol fejünk felett miféle pusztítást hozott el?
[A Kataklizma Krónikásai:]
Az Idő Krónikái csak két olyan esetről beszélnek, amikor az ég megnyílt s ehhez fogható borzalmas zivatart vérzett, mint amely leigázta Kor-Avul-Thaa-t Ezeknek egyike volt azon a sorsteljes éjjelen, midőn feketén izzott a hold az ősi Lemúria fölött, s miközben feketén derengő légió rémei tűntek fel a Külső Sötétségből, hogy katasztrófát mérjenek arra a birodalomra S jöjjön a másik a másik ily megrázó kozmikus gonosz jelenését csak az ősi Harmadik Kör Tekercseiben hagyták az utókorra, mely szörnyű káromlások sötét gyűjteménye, melyekről úgy hitték, hogy körülbelül ugyanabban az időben, amikor az első Árnyak Könyvét megtalálták a Fekete Piramis mélyében, elégette a Klaa Rendje Ezen tekercsek nyomasztóan beszélnek olyan lények látogatásáról földünkre, melyek egy rémes helyről jöttek, ami Fekete Galaxisként ismeretes oly lények látogatásáról, melyek képesek voltak átugrani az idő és tér végtelen mértékeit, elválasztva világunkat az övéktől nagy sötét szekereikben, járványt és pusztulást hozva mindazon helyekre, hová a földön lábukat tették Ezután, a tekercsek szólnak a Másokról, akik úgy ismeretesek, mint egy ősi, rég halott törzs, az Utazók lények, akik a Fekete Galaxis lakosai ellen voltak, és hadjáratot folytattak ellenük az éjsötét téren át. Úgy mondja, hogy az Utazók átszelték a csillagtengereket óriás, ezüstös szférákban, amelyeket miriád lüktető fény gyűrűz, és hogy egy nagy csatában visszakergették sötét ellenségeiket a Fekete Galaxisba de nagy árat fizettek ezért Az Utazókat megfojtotta a kozmikus erejük és mély szunnyadásba zuhantak, s beszélik, hogy ott is maradnak mozdulatlanul, titokzatos, titkos helyekre rejtve, várva új ébredésük idejére. Azok, akik ráleltek az Árnyak Könyvére, bizonyosságot adtak arról, hogy léteznek bizonyos kapuk, melyek összekapcsolják a mi világunk és a Fekete Galaxist, ősi sírok kőfalába vésett térképekről, melyek az átjárót mutatták az iszonyatos birodalomba, át a tér örök feketeségén s a rémítő könyv vészjósló oldalain belül voltak a kulcsok a formulák, melyekkel ezek a kapuk kinyithatók és melyekkel a raboskodó sötét vándoroknak még egyszer újra megadatik a lehetőség, hogy a földet tapodják S a sötéten derengő urak alászálltak Kor-Avul-Thaa-ra, hogy birtokba vegyék szépséges díjukat, s hogy bevegyék magukat a csillámló falak közé
[Az Orákulum Jóslatának Visszhangjai:]
Sem kard, fegyver, sem égő jegy
Nem bírta rá e falakat, hogy leomoljanak,
Ám már közel e város bukása,
Ahogy az öregek fekete rémei elszabadulnak
[A Testvériség:]
Klatrymadon és Zuranthus által, örökké sötétség uralkodik Kor-Avul-Thaa-ban
Soha már nem ragyog a város, mert a kristályfalak immár feketén csillognak
Örökké feketén
Így történt hát, hogy Kor-Avul-Thaa káprázó és szépséges városa
Az Árnyak Városává lett, öregebb rémek és félelmes szörnyek vészjósló erődje,
Kiket a halandók vágyakozó beleavatkozása láncolt el, a tiltott tudás és a mindenható erő
Küszöbein túli világba, s e város lidérces város lett, melyet messze elkerül és fél mindenki.
S Atlantisz elsüllyedése óta nem sirattak ily fájón egy uradalom bukását
[Bölcs Daelun naplójegyzeteiből]
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny és Chris Maudling]
4. Starfire Burning Upon The Ice-Veiled Throne Of Ultima Thule Csillagtűz Ég Ultima Thule Jégfátylas Trónján
Lándzsahegyek csillognak a halódó napban,
Vér ömlött, a csata megnyeretett,
Isten-király uralkodik majd a jeges trónról,
Midőn kilenc csillag csókolja a holdat Ultima Thule felett.
[Régi Északföldi harci dal, Volmyr ősi tekercseiből]
Voryn Helmsmiter Utazásának Végső Fejezete a Jégbirodalomba:
Vér csepeg fagylepte kardomról, vörös virágokat formáz a jégen
Végtagjaim hidegek, s mintha eggyé válnának a hótömegekkel szemeim közel fagyottan csukódnak le. Mióta menetelünk már? Az emlék elhomályosul, elvész a kegyetlen, csípő viharos szelekben. És most, végtére kalandunk véget ér. Az öregebbek áldásával indultunk útnak az árnyékos gleccserek nagy fátylán túl Egy rég elmondott próféciáról beszéltek, egy ősi és dicső örökségről, egy utazásról a legenda uradalmába, mely elveszett az emberfiának azóta, még mielőtt a Csillag-urak alászálltak Most, csak én éltem túl, vérem a jégre csurog, s vörös kristállyá válik a csonttá fagyott földön. Az öregebb varázs megtörik és szétárad mindenen körülöttem, megátkozva az eget, a havat Miközben zord végzet közelít a dermesztő sarki szelekkel és ez az ősi prófécia kitisztul
[Az Öregebbek Prédikációja:]
Menj, kövesd a boszorkány-fényeket az északi éji égen, túl a nagy, ezüstös hegyeken Hadd legyen a szent hold-kristály vezetőd, óvakodj az Örök Köd Barlangjaiban tanyázó őrszemektől
Lándzsahegyek csillognak a halódó napban,
Vér ömlött, a csata megnyeretett,
Isten-király uralkodik majd a jeges trónról,
Midőn kilenc csillag csókolja a holdat Ultima Thule felett.
Holdfagyba burkoltan, jeges szelekben száll lobogónk,
Vas csillámlik a csillagok alatt, fekete egek gyúlnak asztrális tűzzel,
Fehér farkasok (mint néma lelkek) kísértenek minket, egész észak felé, a jég-kő vezet bennünket, szikrázva,
Erős varázslatok rejtik a legenda szent helyét, fagyott gyönyör fenséges kapui derengnek,
Midőn a hold és a csillagok ragyognak egyként a hó mezőin, az ősi jégkapu megnyílik, s beteljesül a jóslat!
Tornyosuló, jégkérgű alakok tűnnek fel a dermesztő ködből,
(Szemeik ősi, szörnyű rosszindulattal szikráznak )
Felemeljük acélunk csillámló kristályfegyvereik ellen,
S a szűz hó bevörösül a vérontástól az öldöklés égető fergetegével.
(Megsebesülve, haldoklom, húsomat oly fegyverek tépték, melyeket soha nem kovácsolt emberi kéz, egy furcsa, csalogató erő hívogat előttem, a kavargó köd leple mögül )
Árnyékok, képzetek tűnnek fel e jeges kamra csillámló, rúna-vésett falaiban,
Titkok fagytak az örökkévalóság időtlen pincéibe
Az időt vesztett jégbirodalom trónját ily égető csillagszülte erő burka rejti
E fagyott, évszázadoktól palástolt ülése a halhatatlan fenségnek
(egy birodaloménak, mely azelőtt keletkezett, mielőtt a végtelen tengerek felkeltek mohó haragukban!)
Micsoda szikrázó kardokat vontak ki a harcban, melyek valaha az acél siklásának dicső lármáját dalolták?
Micsoda szépséges lobogók lengtek a jeges szélben, melyek ezen ezüstpáncélos légiókat jelezték, kik belemeneteltek a hősi csata véráztatta ölelésébe?
A hallatlan ezredek dicsősége az elmúlt évekből ez a fenséges Ultima Thule éteri öröksége.
A halhatatlan királyok fagyott szemei néznek engem mily sötét gyönyörűség!
Jég és Árnyék Őrizője:
A zord Jégistenek e fagytól bilincselt sírokban szunnyadnak, megvilágítva a holdbéli tűz érintésétől,
S a csillagfény csókjától a sötét térből
Most minden olyan, akár a próféciában, megírva a birodalmi örökkévalóság éterében
Az égi sor éjbe borult közeleg az együttállás!
S kilenc csillag világítja meg az északi mennyeket, egy végtelen kozmikus jel az ezüstös holddal a középpontban
Hevesen lángoló fények töltik be a kamrát, beborítva az öregebb jégből vésett falakat,
Ezek az ősi rovások egy időtől leplezett nyelven, (számtalan esztendővel ezelőtt vésettek az ősi jégbe, s most a fénylő csillagok erejének e fergetege által sugaras ragyogásban kápráznak, s elmét égető jelentésük végre felderül előttem ) kozmikus titkuk letisztul
A jégtrónt reszkető ceruleai láng szikrázó fala borítja be,
Egy láng, mely sokkalta hidegebb, mint a fagyott felszín, melyen táncol
S ezután, eljön a megvilágosodás, ragyogva terül szét tudatomban, ahogy a fénylő hold néz le rám e hajnalhasadáson Elmémről fellebbent a homályos fátyol, egy varázslatos tudományokkal átitatott lepel, s én rádöbbenek, hogy pusztán vazallusa voltam valaki más torz akaratának, gyalog egy olyan játékban, melyet csalás kendőz és rosszindulatú vágyakozás a hatalmas erő küszöbei iránt. Mily áruló hálót szőttek! Királyságom öregebbjei alárendeltként hajlanak meg Xothankur hitvány papjai előtt, s ez az ő beteges szervezkedésük, mely ide űzött engem, a jégbirodalom gyermeki meséikben élő legmélyebb szívébe mert be akarják kebelezni az Együttállás erejét, eltulajdonítva a Jégfátylas trón végtelen energiáit s ezeket szándékuk szerint felemésztenék saját leprás, élőholt testeikbe, megalapozva borzasztó fajuk imádatát számtalan évekig, megvalósítva hitvány akaratuk s így rabsorsba hajtani a világ uradalmait Igen, nemzedékeken át szövögették tetteik ily sorát, s én voltam a kulcs összeesküvésükhöz, születésemtől kiválasztottként erre a sorsszerű utazásra mert Ultima Thule ősi királyainak vére csörgedezik gyökeresen ereimben, s egy évszázad során csak egyetlen olyan, mint én állhat meg a trón előtt a nagy kozmikus sor alatt, midőn az ősi Jég-istenek mágiái delelőjüket hágják, s helyesen uralják ezen elszabadult erőt S megesküszöm, hogy Xothankur aljas talpnyalói nem győzedelmeskednek majd Felszabadítva a hold-kristály megbilincselt erejét, elszakítom sötét mesterkedésük szálait, s törekvéseik a végüket járják, átkukat megtöri az a hatalmas erő, melyet be akartak kebelezni! A halandó élet utolsó nyomai árasztják el testem vörös cseppekben, s végül ráismerek, mit tartogat nekem a sors, s mit véstek az ősi jégbe rólam minden rúnával Kezemben tartom a végzetem
[A Megvilágosodás Örököse:]
S így, palástolva csillagtűz szálaival s a holdbéli köd foszlányaival,
A halhatatlan faj, kiknek felhatalmazott birodalma az örökkévalóság,
Megkoronázva és állhatatosan uralkodik újra sötét királysága felett.
Életem vérének utolsó cseppje a jégre hull, (ahogy a csillagok szőtte végzet végül beteljesül.)
Csontig ható, dermesztő láng burkában
A fagy-hold misztikus farkasai (lassan, csendesen) körbe kerítenek,
Szemeik azúrban lángolnak, s bundájuk fehérebb, mint a felfoghatatlan hótakarók.
Micsoda erő! Én vagyok a Kiválasztott a föld és a csillagok titkai felderülnek előttem
Az a sorsom, hogy uralkodjak mindörökké hogy uralkodjak Ultima Thule Jégfátylas Trónjáról!
[Szöveg: Byron]
[Zene: Chris és Jonny Maudling]
5. Journey To The Isle Of Mists (Over The Moonless Depths Of Night-Dark Seas) Utazás a Ködök Szigetére (Át Éjsötét Tengerek Holdtalan Mélységein)
[Az Északi Tengerész Hajónaplója:]
Hatalmas sárkányhajóm, Hullámtörő szeli az éji vizeket, ahogyan ezen a sötét, jeges tengeren hajózunk az ismeretlen felé Fölöttünk a ragyogó téli hold elsimít egy felhőfoszlányt, hogy fénylő sugarait reánk vethesse, s a csüggő, közönyös tengeri köd úszik az éjféli hullámokon, felkavarva a hűvös, susogó szél által, mely vitorlánkba kapaszkodik, s előrébb visz, örökké előrébb S a sötétlő tenger horizontján túl, az éj illata oly erős és szenvedélyes, akár egy nyári virágzás. Nem tudom, mi vár ránk az öregebb Ködök Szigetén azon a komor és rejtélyektől hemzsegő helyen, mely árnyas karjába hívogat, melyeket sötét legendák burkolják és ősi varázslatok leplei rejtenek s mégis hallgatnom kell ezen éteri hívás szavára mert talán az istenek úgy határoztak, hogy ez legyen utolsó utam
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
6. The Splendour Of A Thousand Swords Gleaming Beneath The Blazon Of The Hyperborean Empire Ezer Kard Szépsége Csillog a Hyperboreai Birodalom Lobogója Alatt
[ALTARUSZ:] Nézz mélyen a ködökbe lelki szemeiddel, Xerxész tekints messze, s mondd el, mit látsz.
[XERXÉSZ:] Egy földet látok messze északon sötét, végtelen lápok és hókoronázta hegyek végeláthatatlan birodalmát biztosan álló fellegvárakat és harcos királyokat, kik zord isteneket dicsőítenek.
[ALTARUSZ:] Nézd meg jól, Xerxész, mert megvilágosodás rejtőzik Hyperborea ködös völgyeiben
[A Király Álma:]
Ősapáim ónix jogara révén, a levegő trónbitorlók vijjogásától teli A letaszítás rémülete így jósoltatott! Egy álomban a lángoló szemű egyszarvút lovagoltam a Kövek Gyűrűjéhez Ott ragacsos sár zivatara ömlött rám, miközben fuvolák és harsonák fújták feloldódásom himnuszát És ősi azúr trónom bekebelezését. Összeesküvők lopakodtak palotám éjbe borult folyosóin mérgezett pengék és kelyhek vesznek körül. Egy balzsamos kortyra szomjaztam, de szomjamat egy mérgezett korty oltotta. Kardot tartó kezemet a lassúság szálai kötözik le megbilincselten a sötét komorsággal Az útvesztő rémületének szárnyain születtem felébredtem! Felkeresem majd a varázsló tanácsosát, az ősi bölcsesség tekercseinek őrizőjét, és a Hatalom Kristályait
[A Varázsló Szavai:]
Uralkodóm, nagy és fenséges király a ködök felfedik titkaikat végzeted, hogy kivédj egy hatalmas, sötét erőt. Igyál mélyen az apoték mérgeiből, mert most rád ruházok egy darabkát a misztikus Merai Kristályból az Atlantiszról való szent lelet, melyet csatában nyertek el légióink. Uralkodóm, Mera Kristálya majd felfedi az igazságot, mely rejtőzködve ólálkodik leglázasabb álmaidban
[A Hadvezér Hangja:]
A föld úszik a kiontott vérben, s a hadizsákmányt azonnal megszereztük a lemészárolt holtaktól A talajra elüszkösödött hús ömlött a háború karma és agyara által feltéptük a férgek fekete torkát
[A Király:]
A Kristály sötét titkokat világít meg, tudatomba ég az igazság egy szörnyű, ősi fenyegetés készül ellenem. Hallga, a szózat ott száll a szelek hátán, most a csata hívása mindannyiunknak szól. Zord harcosok, vegyétek lándzsáitok és élesítsétek csillogó kardjaitok. Íjászok, húrozzátok íjaitok, bátor lovagok, nyergeljétek fel háborús méneitek! Közel végre, a csata dicsősége, zászlónk ezen a napon diadalittasan lobog majd!
Harcosaim, a mai napon egy örökséget kovácsolnak pengéink, az istenek akarata által, megáldva leölt ellenségeink vérével. Végzetünk hívogat
[Lord Angsaar, a Káosz Sötét Ura:]
Jöjj csak, Hyperborea nagy királya, menetelj ellenem csodás légióiddal és szikrázó kardjaiddal. Én, az Atlantiszi Királyok Gyilkosa, Lemúria Veszedelme, Ultima Thule Halhatatlanjainak Főellensége, leigázlak majd! Ezer csapást mérek uradalmadra, s hallatlan mészárlást és véres pusztítást gyakorlok majd, míg meg nem szerzem trónodat s lelkedet!
[ALTARUSZ:] S így, körülvéve azúr lobogók szépségétől, egy végeláthatatlan had vonult ki Hyperborea Birodalmi Városának nagy falaiból, s a fenséges légiók élén, egy ében harci táltoson, lovagolt a király, napfény csillan pompás páncélzatán álmok kényszerével, s Mera Kristálya által vezetve
[XERXÉSZ:] Hová? Hová vitte a királyt útja?
[ALTARUSZ:] A királynak el kellett vezetnie erőit a Holtak árnyak járta Hegyeibe, egy komor és hatalmas helyre, mely sötét és ősi legendákban meredez. Egyedül lovagolt be egy hatalmas barlang torkába, melyet a legmagasabb hegy oldalába vájtak ismeretlen kezek számtalan esztendeje. Három teljes napon és éjen át nem jött ki a barlangból míg végül, sietve kilovagolt még egyszer az ősi hegyből, s egy borzalmas tudás homálya szállta meg jeges szemeit, s elsatnyult markában egy hatalmas, fekete kardot tartott, egy fenséges ében pengét, melyet emberi kovács sohasem készített. Rettenetes varázserők tomboltak a fekete pengében, táncoltak kiélezett, jelekkel vésett pengéjén s ékes, sárkányvésetes markolata rejtett titkokat suttogott a királynak egy furcsa, öregebb nyelven.
[XERXÉSZ:] De mester, miféle erők szállták meg-e pengét? Miféle titkokat rejtett?
[ALTARUSZ:] Számos évszázaddal ezelőtt, még mielőtt lezajlottak a Nagy Háborúk Atlantisz és Hyperborea között, Lord Angsaar kikelt sírjából és csatát vívott egy erős, halhatatlan harcos-sámánnak az öregebb Merai Kristályok birtoklásáért, melyek a határtalan mágikus potencia misztikus drágakövei. Angsaar, kinek erőit a végtelen Külső Sötétség táplálta, a pusztítás szélére sodorta ellenfelét ám gyengülő varázslatával a halhatatlan rejtélyesen átültette életének esszenciáját egy hatalmas, fekete kardba, s szétszórta a mágikus kristályokat a galaxisban, ott hagyva Angsaar az üres diadalban és rákényszerítve őt ezzel, hogy újra visszatérjen Szunnyadásának sötét Kamrájába. A kard századokra elveszett, ahogyan a kristályok is, mígnem az egyetlen követ, ami ezen a világon maradt, fel nem fedezte egy ősi atlantiszi varázsló mélyen az északi tengerek alatt. S a kardról legendák mesélnek arról, hogyan derülhet ki végső nyughelye az utolsó kristály varázsa által, ha szükség van az erejére ahhoz, hogy még egyszer megvívjanak a Káosz-úrral. Ez volt a halhatatlan végső, legerősebb átka Angsaar ébredésekor, a varázslatos energiák és a halhatatlan életerő, ami a pengében rejlik, átruházódik birtokosára igen, az, ki felfedezte az Árnyak Kardját, birtokosa lesz a halhatatlan erejének, s az öregebb varázslat által, csatáznia kell ősi bosszúvágyával még egyszer
[XERXÉSZ:] Tehát kataklizmához hasonlítható csata közeleg!
[ALTARUSZ:] S így, Fekete Fellegvárából a Káosz-úr azon nyomban kieresztette Szellemhadát, hogy leigázza a király seregét
[A Király:]
Nézzétek, élőholtak légiója vív meg velünk a csata mezején. Állj ki velem szemtől szemben, Lemúria Veszedelme, kiállom átkod, az Árnyak Kardjával (és most sötét varázslatok ereje száll meg mennydörgő tekintéllyel!) Hallga, a szózat ott száll a szelek hátán, most a csata hívása mindannyiunknak szól. Közel végre, a csata dicsősége, csatába lovaglunk!
[XERXÉSZ:] S a vége, mester ki hagyta el a mezőt győztesen? Diadalmaskadott a király?
[ALTARUSZ:] A ködök kezdenek leszállni most elhomályosulnak a képek. Az a mese egy másik napra vár
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
7. And Lo, When The Imperium Marches Against Gul-Kothoth, Then Dark Sorceries Shall Enshroud The Citadel Of The Obsidian Crown S nézzétek majd, hogyan Vonul fel a Birodalom Gul-Kothoth Ellen, Aztán Sötét Varázslatok Rejtik Majd El Az Obszidián Korona Fellegvárát
[1. fejezet: A Varázsló Hajóútja]
A háború a Birodalom és a szövetséges Vyrgothiai Királyságok között évekig tombolt. Jelentéktelen hadisikerekkel kezdődött a határterületeken, aztán a konfliktus észrevétlenül átsiklott egy teljes értékű véres háborúba, hősi tettek végeláthatatlan sorozatába, buzgó fenntartva Koord Császár és Vyrgothia Túlsó-királya által, s mindketten arra vágytak, hogy legyőzhessék gyökeres ősi ellenségüket, s nagy dicsőséget arassanak, elnyerjék népük csodálatát azáltal, hogy megszerzik a csata diadalát. Az elmúlt hónapokban a Birodalom erői taktikai lépések és hadicselekmények hihetetlen sorát mutatta be, ellenben megverte a vyrgothiai seregeket a nagy csaták sorozatában, míg végül, a Kai-Vorg Mezőin vérbe fojtott hadjáratot követően, a Császárság legjobb harciereje, a híres és messze földön félt Ében Tigris Légiója ellenség nélkül maradt alig ötnapi járóföldre a fenséges Gul-Kothoth-tól, minden Vyrgothiai királyság legnagyobb és legősibb erődvárosától. Az Ében Tigris Légiója aligha számlálhatta meg könnyedén számos és visszhangzást aratott győzelmük, s parancsnokuk, a legendás hadúr, Baalthus Vane, tisztán kijelentette a Császár előtt, hogy ő hajlandó mélyen behatolni az ellenség földjére és megszerezni a díjat, ami őt várja; Gul-Kothoth ostromló erejét és fennhatóságát! S Koord Császár mégsem adta ki a vonulás jelét a Légiónak, mert nyomasztó információkról értesült nemrégiben a Vyrgothiai Királyi Udvarba küldött kémeitől Szörnyű pletykák keringtek arról, hogy a vyrgothiaiak végtére is felfedezték az ősi formulákat, amelyek felszabadítanák a félelmetes Obszidián Korona évszázadokkal megbilincselt erejét, egy olyan rettenetes, misztikus ereklyéét, mely ezer és ezer éves, egy fekete ékköves fejdíszét, melyről úgy vélik, hogy egyszer maga a legendás Árnykirály halhatatlan szemöldjein keletkezett! S legendába írták, hogy az ősi igék felébresztik az ereklyén nyugvó varázst, s azután felfoghatatlan, közel határtalan romboló hatalom száll bármily hadseregre, mely a Koronát csatába viszi A vyrgothiaiaknak valóban birtokában lennének az időtlen varázslatok, melyek újra megerősítik az Obszidián Koronát, mely századok óta mélyen ében fellegvárának márványpincéiben rejtőzik? Mohón vágyva az igazságot, a Császár megbízta legerősebb varázslóját, keljen át a nagy Belföldi-tengeren a Túlsó-király Udvarába, azzal a színlelt ürüggyel, hogy felajánlja a hadakat s behódol Vyrgothiának. Felhasználta minden varázstudományát, hogy kiderítse az igazságot az igazságot, mely hamar kiderült azáltal, hogy csúfosan visszautasították a Birodalom hadait, s Vyrgothia Mestervarázslója zord s vészjósló üzenetet adott a mágusnak, mellyel vissza kellett térnie a Császárhoz: S nézzétek majd, hogyan vonul fel a Birodalom Gul-Kothoth ellen, aztán sötét varázslatok rejtik majd el az Obszidián Korona Fellegvárát
[Vyrgothia Varázslói:]
Sötéten ékes éji korona,
Az Öregebb Király fejdísze,
Bilincseljen el végül a Fenség Háromsága,
A jogar, a kard s a gyűrű.
[A Varázsló:]
E hatalmas hajó tölgypallóin állok, (a Birodalom vízihadának csodás zászlóshajóján)
Merengve a holdfény táncán a végtelen, sötét tengeren
(S elmémben látom ezt) fekete kristályok csillognak varázslat!
Rabul ejtett ez éji bűvölet
Mert tudom, hogy az Árnykirály
Szunnyadó mágiája hamarosan feléled
S miként visszatérek császáromhoz (bánatos, komor hullámokhoz kötve),
Lelkem nagy keserűség bőrhártyás szárnyaira telepszik
[2. fejezet: A Birodalom Kivonulása]
[A Császár:]
Hívjátok tüstént a Fekete Tó ogrehadát,
S Kyrmanku Kardforgatóját,
Hadd zengjék a Szavakat, Melyek Elláncolnak
Oltárán feküdt számtalan századokig, sötétlő fellegvárában,
Ha ötöt lépünk, tízzel vernek vissza, (átok) az Árnykirály fekete koronájára!
Minden sötét istenekre esküszöm, nem leszek trónomról letaszított!
Elfeketült pengék forrongó erdejét,
Ében harcszekerek hullámzó tengerét,
Lángoló nyársak perzselő fergetegét,
Ezt s még ettől is többet szabadítok ellenségemre
Csatába! A Légió felvonul közel Gul-Kothoth bukása!
Az Ében Tigris Légiója hatezer jól képzett harcosa a Birodalomnak, a Császár erőinek büszkesége
Nehéz lovassággal támogatva, s halálos kaszákkal felszerelt szekerek egysége ezt követi továbbá a Birodalmi Hadsereg százezer magasan képzett lándzsása és íjásza
S ez a had sohasem talált még méltó párjára csatában vagy ostromban
[Baalthus Vane:]
Zászlóink dicsőn szállnak, vereségek nélkül állunk, a diadal meredélyén.
A Vasalt Sereg, hatezer ereje, örökké éles pengéink, a Tigris csillogó karmai.
A Császárság büszkesége, Vraii Veszedelme, Turoniumi s Kai-Vorgi Mesterek, Déli Hadak Harcosai, a Horda Lovasai, a Túlsó-király Átka, háborúba indul!
S így, a Császár maga lovagol ki, hogy találkozzon Baalthus Vane-el, varázsló segédje kíséretével. Az Ében Tigris Légiója vonulásuk ötödik napjának alkonyán érték el Gul-Kothoth-ot Kai-Vorg mezőiről, s megálltak a nagy, száraz síkságon, ami a város előtt terül el, s tömeges érkezésük hatalmas felvert pora elhomályosította a lemenő nap haldokló parazsát. Ahogy a végeláthatatlan sereg megkezdte a táboruk felállítását, sorba rendezve pompás sátraikat és lobogóikat, s összegyűjtötték ostromszekereik, a Császár állva merengett nézve az előtte álló erődváros hatalmas, álló falait és irdatlan küklopszkő kapuit, s megesküdött, hogy vörös véreső hull majd Gul-Kothoth-ra, függetlenül attól, miféle varázsos csecsebecséket birtokolnak a vyrgothiaiak, s hogy a Túlsó-király mélyen megfizet majd esztelen arroganciája miatt. S tizenkét mérfölddel távolabb, egy sereg közelít a város felé, ellenállva az Obszidián Koronának
[Folytatása következik - 3. fejezet: A Varázslók Harca]
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny és Chris Maudling]
8. Summoning The Guardians Of The Astral Gate Az Asztrális Kapu Őreinek Összehívása
Megírták az ősi legendákban hogy magasan a Árnyak hatalmas Hegységének hold-ölelte ormai között rejtőzik az Asztrális Kapu évszázados küszöbe az átjáró a mi világunkból a túlsó világokba Azt mondják, hogy aki a kulcsot birtokolja, s tudja a birodalmi varázslatot, majd megáll az ősi kőgyűrűben a hegy tetején akkor, midőn a csillagoknak helyes az állása, felnyithatja a misztikus kaput, összehívva így annak őrszemeit, s így eljő a teljes megvilágosodás és a határtalan bölcsesség
[1. rész: AZ ELŐHÍVÁS]
[A Vágyakozó Eléri a Hegycsúcsot]
Kozmikus küszöbnek őrizői, dűlőmet rémülettel jártam végig, halál meredélyén, vihar dübörgésében. (E zord hegyeket a balsorsú holtak csontjai borítják.) Ó, Asztrális Kapu Őrei, a szférák izzanak végre Nálam van a Kulcs! (A csillagok háromsága még egyszer megérinti majd a kőkört ) Ismerem Xukul igéjét, az Összehívás Ékkövét vérben nyertem el! (A Külső Uradalmak kristálykulcsa s a formula, mely erőt ruház arra, végre az én birtokomban vannak, kardélen nyertem el a Fekete Templomosok fellegvárából. Vár reám a Megvilágosodás!)
Sok esztendeje, a misztikus Összehívás Ékkövét megkaparintották a rejtélyes Fekete Templomosok, egy csapat komor, zsákmányra éhes lovag a Nagy Tengertől keletre fekvő királyságokból. Elragadták a varázskövet Azaimédész ősi oltáráról, ahol számtalan századokon át pihent szem elől rejtve. Igazi ereje és rendeltetése csak azoknak a sámánoknak ismeretes, akik az imádat öregebb helyét járták. Azt beszélik, hogy az aznap vérfürdőből szőtt falvédő határtalan volt kegyetlenségében, s hogy az ősi szentély márványfalai a mai napig élénkvörösben úsznak az Ékkő őreinek kiontott vére által.
Ka-kur-ra, hívlak téged,
Zultekh, Azor Vol-toth.
Fenséges Xukul, ébredj,
Kuroc Gul-Kor, jöjj tüstént.
Föltartom a verdeső ékkövet, asztrális szférák, adjatok erőt a misztikus kulcsnak.
Öregebb kövek gyűrűje rejtezik a jóslat ködében, az Előhívás Igéje megbilincseli erődet.
Teljesen a sötétségből való mély kortytól, fekete alakok táncolnak a kövek között.
Fényes sugarak lándzsái hullnak a ragyogó csillagokból, kúszó köd zsibbasztja el nyelvem
Nagy mozdulatlanság kötözi meg a holdleples hegycsúcsot komor szálaival
(Magasan fönt, a miriád csillag fényesen ragyog az éjjeli égen, s három közülük tündöklően túlragyogja a többit, aurájuk fénye elborítja a köveket )
A az ősi ében gyűrű középső köve sötét energiával kezd lüktetni
Mennydörgő örvény kap lángra egy reszkető égadta erővel, aztán belehasít a sötét éjbe
(Egy végeláthatatlan, szikrázó lencse, spirális tűz örvénye hívogat az átjáró, mely oda túlra visz!)
Az Asztrális Kapu nyitva áll
Az Őrizők felébredtek
[XUKUL:] Arcátlan halandó! Szólítani merészelsz bennünket? Ha ezt a kockázatot keresed, hát megkapod!
Mily lángoló, borzasztó égi fenség józaneszem letaglózta, akár a vihar a bárkát a tengeren. Milyen árat kell fizetnem ezért az előhívásért? A daloló csillagok megőrzik-e elmém épségét?
Számtalan világot járunk be, szelve a végtelen, fekete tengereket a csillagok között a vég nélküliség ében óceánjait átrepülünk ezer napot, majd nézzük, mint huny ki fényük, mintha csak egy pislákoló gyertyalángot fújt volna el a szél. A tiszta energia lényeiként eggyé válunk a határtalansággal, átlépve az idő éteri falait, átugorva egyszer ezen égi örökkévalóságot, s mégis, nem tart tovább, mint a porból egy fuvallat végtelenségének hasadékában Utazás a túlsó világokban
Feldereng a küszöb, (a dimenziók között átívelő út előttem terül el ) A Kapu, mely oda visz, mi túlnan fekszik, tágasan ásít Kimondhatatlan erők mormognak és lüktetnek a Külső Sötétségben Öregebb borzalmak laknak itt, dolgok, melyek ősiek voltak és felfoghatatlan galaktikus gonoszságban fürödtek, amikor még Xukul sem volt több, mint egy elhízott kozmikus féreg, ki formátlan anyja kebelén vonaglott és szopott Ők, kik az égitestek peremén ólálkodnak és szaporodnak az öregebb tér urai!
A legfőbb rémület rántja vissza sikító lényegem a küszöbről. Kóros nyelvek nyála ragad hozzám, csápok ragadnak meg, a szörnyek indái!
A téboly hollófekete férgei falják fel a józanság szilánkos maradványait, ahogy visszatérek szunnyadó, acélos testemhez de ahogy az álom leple odébb hull, érzem, ahogy végtagjaim átalakulnak, a hús hideg kővé válik majd obszidián sötét köpenye rejti el. S az Őrizők kacaja visszhangzik, ott száll a szél hátán e kísérteties éjszakán. Ez a megvilágosodás ára. S így, egy új, merev kőből álló őrszem csatlakozik a többihez az éjjeli hegytetőn Csendesen állva az igazság ősi körében, állva várva, a csillagok alatt.
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
9. In The Raven-Haunted Forests Of Darkenhold, Where Shadows Reign And The Hues Of Sunlight Never Dance Éjtartomány Hollók-járta Erdeiben, Hol Árnyak Uralkodnak S a Napfény Színei Sohasem Táncolnak
Az Erdő Királyának Szavai a Nexus Éjjelén:
Én vagyok a Sűrű Erdők halhatatlan királya,
Az Erdő Öreg Isteneinek szolgája
Hallom a fák elsuttogott szavait
Mily ősi titkokat dalolnak
Tekergőző kígyók gyűrűje veszi körbe tölgyfa trónomat,
Éjszaka s árnyék az én két vadászebem
Sötéten szárnyal üvöltésük,
Mert ellenségeim vérével laknak majd jól.
Holló karma farkas foga
Ősi fák az én strázsáló őrszemeim,
göcsörtös ágak kapaszkodnak az éjegű mennyekbe.
Lelkek, kik árnyak közt éltek, tárjátok ki sötétlő szárnyaitok
Ébredjetek, oh, öregebb lényei e rengetegbéli királyságnak,
Vonuljatok föl még egyszer ezen az ében-palástolt éjjelen.
Hallom a fák elsuttogott szavait,
Mily ősi titkokat dalolnak
Most az üllő mellett állok,
A kalapács kezeimben,
Mennydörgő dalban kovácsolom az acélt,
Szózat hangzik szerte e földön.
(Szélesen ásítnak mögöttem ) a féreg állkapcsai
(hallga, igét szőnek ) a féreg hívását
Holló karma farkas foga
Láng gyúl a Oltárkövön,
An-rayuth jele, az összehívás!
A Köd népe, Árnyak lakói,
A Faistenek háromszor áldott pálcája tündöklik!
A tölgy évszázados Szentélyében térdelek,
Oh, Nagy Erdő Orákuluma, hallj meg engem ezen éjjelen
[Az Erdei Orákulum Szavai:]
A föld és ég istenei éberen figyelnek, a kör majdnem beteljesült közel már a nexus. Ám várjunk egy új ellenség közelít keletről egy ellenség, kik mérgezett pengéiket hamisság szavai mögé rejtik, melyeket megédesít a dög mámora, hogy megbilincseljék az emberek elméjét a csalás láncaival. Beszélj most, oh, Sűrű Erdők Ura, Éjtartomány Mestere, s az ellenség meghallja szavad
[Az Erdő Királya:]
Igen Látom már arcát a közelgő ellenségnek Halljátok esküm! Ti, kik csillogó, sáfránytól ragyogó palástokban jártok, átitatva számtalan thrall eszetlen imádatával, kik lágy alárendeltségben térdelnek s hajlonganak gúnyáitok alatt ott rejlik a leprás hamisság égető bűze! Ne hozzátok átkozott képmásaitokat ősi uradalmamba valótlan szavaitok itt süket fülekre találnak! Acélom éles és éltető nedveitekre szomjazik igen, s még haldokló leheletemmel is ellenállást köpök majd orcátokba!
Nagy tölgytrónomon merengek
Köpönyegem, a levelek kavarognak a szelek suttogásától.
A Sűrű Erdők öregebb istenei zordan bámulnak le rám
Vérem csörgedezik a fák és a föld között
S én csendben nézek, ében szemekkel és holló szárnyakkal.
Királyságom minden faágán át
[A Fák Siratása:]
Nem emlékezel? Elfeledted a varázst?
Énekeld nekünk még egyszer igéidet, s az ősi erdő szavaidra táncol majd
[Az Erdő Királya:]
Most az üllő mellett állok,
A kalapács kezeimben,
Mennydörgő dalban kovácsolom az acélt,
Szózat hangzik szerte e földön.
Nem látod a féreg tekervényeit magad körül?
Nem hallod a féreg vonaglását mögötted?
Nem érzed a féreg leheletét mely ott száll a szél hátán?
Nem éred a féreg bőrét mindenütt, mi körülvesz?
Nem érzed a féreg nedveit nyelved hegyén?
Nem kísértik-e szunnyadásod a féregről való álmok?
[Az Erdő Királya:]
Hallom a fák elsuttogott szavait,
Mily ősi titkokat dalolnak
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny és Chris Maudling]
10. At The Altar Of The Dreaming Gods A Szunnyadó Istenek Oltáránál
Jöjj, sötét éjjel sűrű éjjel,
Söpörd el a kegyetlen nap pislákoló parazsát,
Hadd aludjak végre a hold édes fénye alatt,
Mert a kalandnak vége van, s vége a hosszú napnak
[A képírás fordítása, melyet a rejtélyes Fekete Oltárkő felszínébe vésve találtak.]
[Szöveg: Byron]
[Zene: Jonny Maudling]
A második Bal-Sagoth album fordítása, szintén néhány apró hibával. Ezek is javításra kerülnek a Katatonia újrafordításaim után nem sokkal, bár időbe telik majd.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!