a vonalak elgördülnek
és lehet, hogy gumbiból vannak a falak
a vakondok a plafonon ülnek
és a tengerben úsznak a jómadarak

a hordágyról leesik a kétség feje
és elkapnak, mert azt hiszik, te vagy
a vége megvan de még folyik az eleje
felforr az arcom ha a kezed lefagy

pengessük meg a higanygitárt
és játsszunk valami egészen máson
csak a határ szabhat határt
és a semminden az én saját világom

ahol te vagy a Nap és én vagyok
A Föld, meg a többi bolygó bizony
ha elesel, leesek, ha éledsz, meghalok
ha te poharat akarsz, csak vizet iszom

minden színes és minden monokróm
minden él és még mindig te vagy bennem
minden olyan élő és minden monoton
minden meghalt és most el kell mennem.