KÉT BOT

Az árokparton két bot találkozott.Az egyik, a hosszabb, bütykös, felkiáltott:
- Megismertelek, testvérem! Te is ugyannak a fának vagy gyermeke, amelyiknek én!
- Így van! - felelte a bunkósvégű másik.Hát te hol, merrefelé vándoroltál mindeddig a nagyvilágban?!
- Egy öregember támasza voltam, segítettem őt a járásban, amíg meg nem halt szegény! - hangzott a felelet.
- Engem meg egy verekedős, kötekedő ember cipelt magával eddig! - vallotta be a bunkósvégű.Hej, de sok fejet bevert velem a gazdám, ott, a kocsmaudvaron!Ám tegnap annyira lerészegedett, hogy előbb tarisznyáját veszítette el, utána engem.Akár rosszra, akár jóra használnak bennünket, nem mi tehetünk róla, hanem az emberi kezek.Azok parancsolnak nekünk!
- Nem a kezek.. - mormogta magában, némi gúnnyal, a fűben pihenő bölcselő, aki értette a nyurga falegények beszédét.A hiányos emberi eszek azok, amelyek a koponyákból képtelenek értelmes dolgokra utasítani a kezeket! Nem kellene ezt takargatni, mentegetni, ahogy a nagyvilág, kis ésszel, teszi!

KESERŰ ORVOSSÁG

A beteg bölcselőt felkereste barátja.Meglepetten vette észre, hogy az orvosság még ugyanolyan érintetlenül hever az asztalkán, mint előző napon.
- Miért nem vetted be a gyógyszert?! - kérdezte szigorú hangon.
- ..mert nagyon keserű! - nyögte a bölcselő.
- Keserű, keserű.. - morgott a barátja. Miért nem veszed számba: betegséged keserűbb-e számodra, - vagy a gyógyszered?!
- Jó, számba veszem, - a gyógyszert! - mosolyodott el a bölcselő. Belátom, igazad van: úgy tettem most, mint a világ, amelyik bajaira balgán olyan írt követel, amelyik mindenkinek édes, kellemes!

KÖVETKEZETESSÉG

- Következetes ember! - mutatott a bölcselő az egyik hordószónok-politikusra.
- Ez?! - hökkent meg a bölcselő barátja. Hiszen hazudik!
- Igen, de - következetesen ugyanazt! - bólintott a bölcselő. Ügyes taktika ez: a sokat hangoztatott hazugságot az emberek nagyrésze egy idő után igazságnak könyveli el, mivel nem olyan okos és művelt, mint Könyves Kálmán királyunk vala egykoron!

AZ ISTENEK SZIGETÉN

A bölcselő az Istenek Szigetén nyaralt.Hamarosan kiderült: barátja ugyanott élvezi a tengert, a napsütést és a mézízű narancsokat.
Együtt sétálgattak, kritizálgatták az emberek viselt dolgait, amikor hirtelen két angyal ereszkedett alá, és a közeli dombra hatalmas kőtáblát helyezett, belevésett, okosan tiltó parancsokkal az emberek számára.
- Nézzük meg a házirendet! - javasolta a bölcselő.Megnézték, és a kőtáblán levő szigorú figyelmeztetéseket nagyonis helyesnek találták.
- Fogadjunk, hogy az emberek el sem olvassák majd mindezt! - mondta a bölcselő barátja.
- Dehogynem! - ellenkezett a bölcselő. Elolvasni elolvassák majd, de értelmezésüket igencsak különös módon fogják saját magukra illeszteni.Sok ember annyira sajátprókátor, hogy nem lehet megkülönböztetni a legravaszabb rókától!
Ezúttal egyiküknek sem lett igaza: egyesek tényleg nem olvasták el a tiltásokat, mások igen, de sajátos módon úgy gondolták például, hogy amit ők tesznek az nem lopás, hanem joghézagok ügyes, dícsérendő kihasználása.Bár meglepő, de olyanok is akadtak, akik a tilalmakat betartották.
A bölcselő és barátja azonban a továbbiakban nem törődött velük: az isteni parancsoktól átpártoltak az édes, isteni narancsokhoz, azon bölcs gondolat alapján, hogy, ha a bölcselő nyaral, akkor nem köteles nap mint nap annyit bölcselkedni.

A MACSKA TEMETÉSE

A bölcselő házi temetést rendezett a kertben, elhúnyt macskájának.A kutya ugatós búcsúbeszédében kiemelte, hogy életében mily kitűnő futó is volt a cica.A feketerigók nagyon füttyögettek, és sötét tollruhába öltöztek a temetésre, ahogy illett is, persze, az is igaz: nem volt más felvennivalójuk.A galambok bánatosan búgták az "Erre-erre-ment el a lelke.." kezdetű dalocskát.Legfeltűnőbb azonban egy szürke kisegér volt: csak úgy potyogtak a könnyei!
- Ó, házad, kerted nemes állatai mint szerették cicuskádat! - jegyezte meg elismerően a bölcselő barátja.
A bölcselő elmosolyodott:
- Ó, csak az embereket játsszák, utánozzák! A kutya azért beszélt a cica gyors futásáról, mert bánatos amiért egyszer sem került fogai közé cicafarok.A feketerigók füttye azt jelenti: most legalább egy macskával kevesebb van e környéken.A galambbúgásból is kiérzem: szomorúak, mert, szerintük, a cica jóval előbb is visszadhatta volna lelkét állatteremtőjének.Az egérke pedig méltán ont könnyeket, de nem a cicáért teszi ezt, hanem saját családjáért: feleségét, három fiacskáját és két leánykáját falta be a cicus, akit pedig nem éheztettem, hanem a boltban vásárolt legízletesebb cicaeledeleket raktam elébe, - de, úgy látszik, gyakran vágyott egy kis hazaira is!