Csak egy érzés, egy baljós sejtelem…
Valami mintha megváltozott volna, tompa köd.
Az utcákat járom, hol senki nem köszön vissza,
mire én ijedt gyermekként rohanok hozzád.

Mi van veled, hát már te sem szólsz hozzám?
Legyintesz és nem hallod mit mondok.
Gondterhelt arcod nyugtalanít, mi baj?
Válaszra sem méltatsz, nem látsz engem.
Nem értem. Itt állok, pont rám nézel. Hahó!
Átgázolsz testemen, s észre sem veszed.
Rémálom az egész- remélem, de összeomlok,
mint egy kártyavár a gyenge szellő csókjától.
Közömbösség gúnyos torz pofája nevet rám,
s én nem bírom elviselni közönyös tétlenségedet.
Vegyél már észre…lásd alakom, halld szavaim,
s érezd közelségem! Hiszen itt vagyok veled.

Fel akarok ébredni, megölelni téged, s mondani:
Nyugodj meg, nem hagylak magadra, ne félj….
De a lidérces valóság nem alkuszik, fogságban tart,
s a hazug a tükör sem viszonozza erőtlen intésem.
Oh! Hisz’ csak egy átkozott szellem vagyok….tudom.
Már évek óta, de félek, nagyon félek bevallani.
Hazudok magamnak, de neked valahogy nem megy.
Talán ha újra karodban tartasz, egyszer feltámadok.