A virradat újból életre kelt.
Mozdulok feléd, és te megneszelsz.
A levelek, a gallyak,
ritmusra ropognak.
Arra, amit az agyunk követett el.

Minél többet tudsz, annál rosszabb leszel.
Minél rosszabb vagy, annál többet akarsz.
Ördögi köröket járunk,
varjak őrzik a táncunk.
Szívünkbe markol és ostorral hajt.

Mindig is hittem, hogy semmiért sem kár.
Ha lesz még kivel, és lesz még hová
bújnom a viharban,
dörgő fegyverzajban,
kínzott szenvedéllyel éljük át.