Végül mégis mondania kellett valamit.
- Igen, Éva néni!
Az asszony annyira el volt foglalva saját terveivel, hogy észre sem vette menyire kelletlenül hangzott ez az igen, mennyire egyedül van az álmodozásban. Már sercegett az olaj, sült a hús, gőzölgött a krumpli, az uborka is ott ázott a sóban. A konyha kövén szétszórt prézli, liszt, kiöntött víz, mind-mind arról árulkodtak, hogy aki itt főz ma, nem teljes odaadással végzi ezt a teendőt. Láthatóan máshol járnak a gondolatai.
- És tudod már milyen esküvői ruhát szeretnél? – kínos kérdések egyike. Mert milyet is szerethetne a menyasszony, ha nincs, miből megvegye. Az asszonynak ez nem jutott eszébe, ők már régen eldöntötték családon belül, hogy nagy lagzit csapnak, és minden költséget állnak. Neki nem volt kérdés, és azt gondolta, a lánynak is természetes öröm a tervezgetés.
- Nem tudom, illetve talán valami nagyon egyszerűre gondolok. Nem is kellene nagy esküvő.
- Jaj, dehogy is nem! Nálunk mindenki megsértődne, ha nem hívnánk meg. A mi családunk nagy, nekem is van három testvérem, Péterék is négyen vannak.
- Hát nem tudom, én nem szívesen szeretnék beleszólni! – óvatoskodott Zsuzsa.
- Mégis hogyan gondolod kislányom, hisz ez a te esküvőd lesz.
- Igen, de nekem nincsenek rokonaim, talán csak a nevelőnő, és a lányok az intézetből. Ők eljönnének – bizonytalankodott.
- Na látod, akkor már mindjárt nem is vagy egyedül – nézett a lányra szeretettel. Miután választ nem kapott, monologizált tovább.
- Szép fehér ruha, színes gömbölyű csokor. Most ez a divat. Te nagyon szép lány vagy, szeretném, ha menyasszonyként gyönyörű lennél. Na jól van, légy már egy kicsit vidámabb! – szólt rá, amikor érzékelte a másik félelmét.
- Igen, Éva néni!
- Hozd ki a seprűt, kislányom, ott van abban a kis kamrában. Össze kell a konyhát takarítani, azután teríthetünk. Mindjárt itthon vannak a férfiak -. Így azután megtörtént a sepregetés, a rendcsinálás, és a terítés. Az étkező asztalra egy gyönyörű terítő került, az, amelyik az eljegyzésen is. A lány nem igazán értette, mitől ez a nagy ünnepélyesség, de nem kérdezett semmit. Jobbnak látta hallgatni. Az legalább nem rejt veszélyeket. Mert arra a mai napon rájött, sok olyan dolog van, amiről neki elképzelése sincs. Ilyen a menyasszonyi tervezgetés. Úgy érezte magát, mintha meg lenne a keze kötve. Hisz terveznie kellene, de a más bőrére. Ehhez pedig túlságosan intelligens, szerény volt. Igazán nem e világra való.
- És tudod mit szeretnék még, Zsuzsikám? – fontoskodott tovább az asszony.
- Mit, Éva néni?
- Legalább három unokát! – még a szeme is szinte megfiatalodott, ahogy kimondta.
- Igen, én is pont három gyerekre gondoltam – mosolyogta el magát először az este folyamán.
- Három gyerek sok feladattal jár, de majd mi Péter bátyáddal segítünk nektek – álmodozott tovább. Már maga előtt látta a homokozót és a hintát is az udvaron – ma már olyan szép kerti játékokat lehet kapni, de az is lehet, hogy a nagyapjuk elkészítené.
- Hát nem tudom – Zsuzsa újra veszélyt szimatolt.
- Na mindegy, majd meglátjuk. Itt vannak a tányérok, az ünnepiek, ezeket rakd ki az asztalra.
- Miért Éva néni, valamilyen ünnep van ma? – kezdett a gyomra ismét görcsbe állni.
- Igen-bizony ünnep van.
- Milyen ünnep? – vajon mi az, amiről nem tudok, de talán kellene, morfondírozott magában?
- Nem találod ki igaz? Hát ma téged ünnepelünk, azt, hogy itt vagy, és gyarapodott a család – mosolygott az asszony.
Zsuzsa nem szólt semmit, csak magában gondolta, hogy majd csak túl éli ezt a napot, és valóban kell valami terv. Ez a jövő, így közösen az egész családdal, nem tetszett neki.