Ne akard tudni, ki vagyok, ne akarj megismerni. A pusztulást hoztam el, felfalom a világod, véget vetek annak mi eddig jó volt. Szenvedni fogsz egy életen át. Kívánni fogod azt, mit most gyűlölsz.

Most megijedtél, elfutnál, de már nem visszakozhatsz. Te hívtál, te vágytál rám. Hogy nem gondoltad komolyan, csak játszottál, arról én nem tehetek. Figyelmeztettek, nem hallgattál rájuk, most megtanulod, de mit érsz el vele?

Nincs újabb esély!

Látom, remegsz, félsz. Helyes!

Most azon tanakodsz, mért is csináltad. Megérte-e?

Egyedül voltál, magányosan, elhagyatva, úgy érezted, a minden ellened irányul. Átkoztad a sorsot saját vakságodért. Aztán kockáztattál, de nem tudtad mekkora a tét. Mint amikor kipörgeted a revolvert, nyerhetsz is, veszíthetsz is. Most az utóbbi történt, valaki másnak talán sikerülni fog.

Nem voltál rákényszerítve, önszántadból tetted. Bizonyítani akartál, rá akartál jönni van-e értelme ennek az egésznek?

Megtudtad a választ. Igen, van. És ezt senkinek se mondhatod már el. Nem értél el vele semmit. Nem lesz bölcsebb a világ.

Elrontottad.

Mi lesz most?

Mi a sorsod?

A sorsnak, ehhez már semmi köze. Tudod az emberek, mint ami te voltál, nagyra tartják ezt a szót. Pedig nem az, természetesen neki is van hatalma, de elég csekély.

Elmondok neked valamit. Csak, hogy teljesen átéld a tragédiádat.

Ahol vagyunk a minden és a semmi egyszerre. A jövő, a jelen, a múlt együttese, itt nem létezik az idő, és a tér. A világok, a világod itt születik, itt pusztul el. Ez az a hely, ahol bármi történhet. Itt érnek egybe az olyan ideák, mint a jó, vagy a rossz.
Sokféle képpen nevezik Khaosnak, a Semminek, csak egy a közös mindben: innen indul minden, például a mitológia. Az istenek itt teremtenek.

A Hatalmasok játszóterén vagyunk.

A lelkek szülőföldjén.

A teremtés kapujában.

Nincs Mennyország, nincs Pokol, de te nem is hittél bennük. Ez csak egy ilyen emberi babona.

Látom még mindig nem érted. Még pislákol benned a remény, hogy ez egy rossz álom. Meg
nyugtatlak nem az, bár az álmok is itt fogannak meg.

Amikor egy lélek testet ölt, teremt egy világot, vagy egy már létező részese lesz. Ekkor lép be az életbe, ekkor lökődik ki az anyaméhből. Majd miután ideje lejárt távozik és újabb testet ölt. Tapasztalatokat szerez, világokat ismer meg. Bölcsebb lesz, hatalmasabb, s a végén már nem is lesz ember. A lelke magasabb szintre jut, angyallá válik.

Egyesek őrangyalok lesznek, ők a ti sorsotok. Vezetnek titeket rögös utatokon, a belsőhangotok. De az ő erejük véges, céljuk, hogy eljussatok a megfelelő tapasztalathoz.

Sokszor a fiatal lélek akadályozza ezt meg, mikor ki akar törni a test börtönéből. Mert nem látja mi jó benne, saját magad az a kis ördög, aki letérít az úton.

Mások Világokká lesznek, Istenekké, kiket rettegve vagy épp imádva szólítanak.
S így tovább…

Ne reménykedj, ez veled nem fog megtörténni.

Mért nem léphetsz tovább? Mért büntetlek?

Mert gyenge vagy, és mégis hittél benne, hogy uralkodhatsz felettem.

Mert ostobán viselkedtél, ezért méltatlanak bizonyultál az örök körforgáshoz.

Mert az én jussom eldönteni mindezt, más nem szólhat bele.

Mert nem csupán egy kis hibát követtél el.

Mert ezek után a nem tudnád megszokni az életet.

Mert valaminek a része kell legyél.

Mert nekem, a Halálnak szükségem van a benned dúló viharra.

Kíváncsi vagy, hogy mi lett volna, ha nem teszed meg?

Bármi, akármi.

Megismerkedhetted volna életed párját, a boldogságot, a szerelmet. Tudhatnád milyen
szülőnek lenni. Jobbnak látnád a világot, mit ami.

Barátokkal lehetnél, sok nevetés, és szenvedés árán, megtanulnátok e kifejezés
jelentőségét.

De az is lehet, hogy örök magány volt a sorsod. S életed végén, közepén rájössz milyen,
szép is minden. Művészként, filozófusként átélnéd az emberek tragédiáit, a lét keserűségét.

A legfontosabb halálod után, mindent újra kezdhetnél.

És most ezek után mi lesz veled?

Semmi.

Megszűnsz létezni.

Nem fogsz hiányozni senkinek.

A részem leszel, felfallak.

Ne akarj elfutni, nincs értelme.

Megtalállak, mert te én vagyok.

Egyesülj velem!

Ne légy szánalmas, ne könyörögj.

Azt hiszed, megkegyelmezek?

Itt nincsen tér, idő, és érzelem.

Nincs lelkiismeret.

Nincs fájdalom.

Nincs szerelem.

De te örökön öröké ezt a beszélgetést éled át, s legvégül szaladni fogsz hozzám.