Az ágak közt átragyog a napnak lassan kialvó fénye
Lágy ölelésként vesz körül az erdőnek csöndje
Egyre nyúlik a vénséges tölgy árnyának sötétje
Elhalkult már a kis szárnyas dalnokok csivitje

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

Fellépett az égre a haloványan fénylő hold
A kéken sötétlő égen olyan gyönyörű volt
Ősi hatalmát mindenki érzi akár élő akár holt
Palástján elmúlt életek emlékét őrzi minden folt

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

A sötétség feketélő testével már ráborult a fákra
A bagoly újabb áldozatok után kapott szárnyra
Engem mindig rejtve tart a holdnak titkos árnya
Nem fedezhet fel semmilyen lobogó fáklya

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

Megtörténik hát, mit várok már olyan régen
Lépések zaját hallom a puha, virágos réten
Testednek körvonalaid vélem felfedezni éppen
A csillagok sárgán villogó táncukat járják az égen

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

De mért settenkedsz úgy, mint egy kém?
Bárhová bújsz, úgyis rád találok én
Minden gondolatomat irányítja az a rém
Ujjaim közt jéghidegen csillog a szürke fém

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

A fény felé közeledvén visszarántottál a sötétbe
Levethetetlen mázsás láncot vertél lelkembe
A gyűlölet magvait irántad oda végleg elvetve
Gyöngyöző véred kívánom az őrületig epedezve

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

Láthatatlan minden éjjel a nyomodban vagyok
Testedben újra és újra véres jelet hagyok
Minden egyes izmot tompa élvezettel, mélyen átvágok
Testnedveidből nőnek majd újra az eltaposott virágok

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

Kezeim közt érzem levegőért könyörgő torkod
Néha kiszabadul még elhaló segélykiáltásod
De a rengeteg mélyéből úgysem lel kiútra a hangod
Nyugodj csak meg, ígérem szép lesz majd a hantod

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

Hogy mi történt az éjjel az erdő majd feledteti
Zöldellő leveleivel a halott testeket örökre elfedi
Már simogatnak a felkelő napnak aranyló sugarai
Előmásztak már a fáknak csillogó páncélú bogarai

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel

A zölden bólogató fűszálak közt kéken csobogó patak
A fákon a szél dallamára hajladozó recsegő ágak
Az ösvényeken futkározó mindenféle állati lábak
Sosem mondják el, amit a holdnak sápadt fényénél láttak

Ott várlak majd minden éjjel
Szemeim elöntve szenvedéllyel
Ereim telve vörösen izzó vérrel