Csak ült, és szinte bénán bámult előre. Terv, terv, terv…..dobolt a gondolat az agyában.
Végül elaludt, akkor riadt fel amikor kulcscsörgést hallott az előszobából.
- Zsuzsa! Zsuzsikám! – az asszony már idegesen szólongatta, mert semmi nyomát nem látta a lánynak.
- Itt vagyok Éva néni! Elaludtam egy kicsit – hangjában egy kevés félelem bujkált.
- Jól tetted! Már megijedtem, hogy valami történt – mosolygott a nő.
- Nem, de még ki sem pakoltam a cuccomat – szégyenkezett egy kicsit.
- Majd kipakolod, nem csinálja meg senki helyetted – és egy puszit nyomott az arcára. Zsuzsa mérhetetlen zavarban volt, minden idegszála mereven próbálta kitalálni, hogy is kellene helyesen viselkednie. Sokkal egyszerűbb volt, amikor látogatóba jött. Most, hogy állítólag itthon van, úgy érezte magát, mint amikor nagyon meg akart felelni valamiért. Ezek a megfelelési kényszerek azonban sosem tartottak sokáig, most azonban ez véglegesnek tűnt. Olyan fárasztónak. Kiment a WC-be, és ott a porcelán csészén ücsörögve, percekre el tudta engedni magát. Megszűnt a görcsösség, de csak addig, amíg újra ki nem lépett a WC ajtaján. Kint ismét elfogta egy pánik hangulat. Szívesebben elmenekült volna. Legkedvesebb helyiség ebben a lakásban éppen a legkisebb, gondolta.
- Hogy vagy kislányom, könnyen ment a búcsúzás?
- Igen mindenki nagyon kedves volt – mondta óvatosan. Kényes téma, erről nem akart beszélni. Az asszony megérezte, hirtelen váltott.
- Szóval meg van az érettségi bizonyítványod is. Megmutatod?
- Hogyne, hozom máris – készségeskedett. Gábor anyja figyelmesen nézte, és látszott az arcán, hogy tetszik, amit lát.
- Zsuzsikám, és hogyan tovább? Gondolkodtál már rajta?
- Nem tudom, Éva néni. Még nem sikerült átgondolnom.
- Ez egy nagyon szép bizonyítvány, akár tovább is tanulhatnál.
- Hát igen – hangja nagyon bizonytalanul csengett. Tovább tanulni, és akkor ki tartja el? Persze munka mellett is lehet biztosan, morfondírozott magában.
- Na majd beszélünk erről is. Biztos nehéz napod volt, csomagolj ki nyugodtan, azután ha van kedved, segíts nekem egy kicsit.
- Inkább segítek előbb – készségeskedett.
- Rendben, de azért megmutatom, mit hol találsz, szeretném, ha otthon éreznéd magadat.
- Köszönöm szépen!
- Nézd csak, itt az ágy aljában van az ágyneműd, majd adok huzatot és felhúzod.
- Jó!
- Ugye nem úgy gondoltad, hogy Gáborral laksz egy szobában? – nézett rá az asszony. Zsuzsa nem válaszolt, mert mit is mondhatott volna. Dehogynem, én úgy gondoltam. Persze ezt kimondani nem merte. A másik értette a némaságát, és magyarázkodni kezdett.
- Nézd kislányom, én úgy érzem felelősséggel, tartozom érted is. Nem könnyű helyzet ez nekem sem, hidd el. Egyszerűbb lenne azt mondanom, hogy ott a helyed a Gábor szobájában. Két hónap múlva megesküdtök, azt a kis időt kibírjátok, és valljuk be, egyébként is azt csináltok amit akartok. Én azonban szeretném azt hinni, hogy úgy fogadlak, ahogy szeretném, hogy az adott esetben az én lányomat fogadnák.
- Megértem, Éva néni.