Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Sincomi
Alkotások száma: 421
Regisztrált: 2006-02-20
Belépett: 2009-04-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Egyéb prózai alkotások (77)
-Mese (21)
-Versek (310)
Műfordítások
-Versek (1)
-Egyéb Irodalmi alkotások (2)
Feltöltve: 2008-06-15 07:21:34
Megtekintve: 6487
Munkaismeret
Kínos! - A munkaismeret miért nem tantárgy az iskolában - dolgozni azt nem kell megtanulni?

Melyik okos találta ki hogy a munkát nem kell megtanulni? Ez a képesség magától jön? Hogyan tudják meg mit szeretnének csinálni a jövőben ha semmiféle munkát sem szabad megpróbálni?

A kor szelleme hogy mindent megtesz hogy a fizikai munkára ne szoktassa rá a fiatalokat. Először is a törvény tiltja megtanítani dolgozni a gyerekeket, mintha a munka, különösen a mindenfajta fizikai munka káros lenne a számukra. TV-t nézni bezzeg az nem káros(?) – mert fogyasztónak lenni kitüntetés - s mert azalatt legalább nem rendetlenkednek. A gyerek legyen gyerek és menjen játszani. - Így kell igazán szeretni a gyerekeket!

A munka elleni iszonyat annyira beidegződött hogy hatalmas ellenállásba ütközne, pl. ha a munkaismeretét, mint tantárgy bevezetésre kerülne az iskolába. Még meg sem merik próbálni. Majd megtanulnak dolgozni a jövőben. Rájuk hagyjuk! Hiba lenne/nemszabadna befolyásolni őket. - Melyik okos találta ki hogy dolgozni nem kell megtanulni, sőt a munka talán hasznos is lehetne. De idáig nem jut el az ész.

Persze hogy túlzok – nagyon is. Hiszen én is szerettem játszadozni kiskoromban mint minden gyerek. De ezt is kicsit túlzottam fogalmazom, mert legalábbis én úgy emlékszem, hogy szerettem volna kicsit dolgozni is – irigyeltem is azokat akik... - de nem engedték meg mindég amit szerettem volna. Persze egy nekem megfelelő munkát, pl. egyszer festést akartam vállalni – de azt sajnos egy öregebb fickó kapta meg előttem. Nagyon sajnáltam.

A munka ellenségei – az én jót akaróim - persze itt azonnal azzal érvelnek hogy rossz lett volna a fejlődésem tekintetében. A szülőket is megfélelmítve lebecsülik, nehogy alkalmatlan munkát adjanak a gyerekeknek. Az én szüleim füle azonban ilyesmit akkoriban szerencsére nem hallott.

Jómagam már kiskoromban libapásztor voltam, és ez nem vált a káromra – persze akkor én ezt még nem fogtam fel. Mint gyermek jobban bírtam szaladgálni a libák után mint a felnőttek – s ezzel tulajdonképpen nem volt baj - de itt ekkor a felelősséget kellet gyakorolnom. Mert ugye a libák szeretik a parasztok zamatos terméseit megdémázsolni, és hamar rászoknak a kiadós helyekre, ahol hamar jóllakhatnak mert finnyások és lusták. Ha nem tartottam eléggé a szemeim előtt a libáimat, ők is hamar észrevették azt, és biztos hogy hamar a tilosba tartottak. Megtanultam, hogy engem is figyelnek a ravaszok, hogy ne tudjak sokat játszani. Ha mégis eljátszottam magam mint minden gyerek, mindent elfelejt a játékban, akkor bizony jött néha a megdorgálás. - "Kinek a libája ez?"... Sokszor pedig keresnem kellett a rendetleneket, mert hamar eltüntek a szemeim elől, de hová? Néha mintha bújósdit játszottak volna velem, mert könnyen találtak búvóhelyeket. A rókától azonban jobban féltem ilyenkor mint a nagyapámtól, aki csősz volt a határban. Mert hová lesz majd a jutalom ha eltűnik egy liba. A matematika már akkor hamar az agyamba került, mert bizony tudni kellet számolni.

Sokat tudnék mesélni erről, és merem állítani hogy ez a munka megalapozta az iskolai szorgalmamat a jövőben – megtanultam odafigyelni a tanító bácsira.

Persze ezzel is eltúloztam a dolgot – mint a Ludas Matyi – és ne vedd komolyan amit írtam!

netkobzos
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!