Havazott, csendes volt a temető,
Álltam szótlanul a sírhalom előtt.
Lehunytam szemem ne is lássam,
De képét a hó folyton arcomba vágta.

Mellettem az emberek hangosan sírtak,
Én kendővel takartam el az arcomat.
Te sem szeretted, ha könnyeim hulltak,
Búcsúként tiszta arcomat adtam.

Megmozdult a szél, mellettem megállt,
Simogatta kezem, erőm elhagyott már.
Hallottam a hangodat, azt mondtad: Nevess!
Nem a szél simogatott, a te lelked.

A sír előtt még, mozdulatlan vagyok,
De nem hallom nyugtató hangod.
Most könnyeimmel táplálom virágod,
Segíts, boldog emlékeim nem találom!