Lassan ment végig a folyosón, a kövezeten húzta tömött hátizsákját. Szemei előtt peregtek az elmúlt évek eseményei. Már az udvaron járt, amikor hangos kiabálás szakította meg múltbéli kirándulását.
- Zsuzsa! Zsuzsa, várj már egy kicsit! -
- Hahó! Mi történt? – csodálkozott a kiabálóra. A lány, akit éveken keresztül utált, és aki a legfőbb ellensége volt. Mit akarhat? Kelletlenül állt meg.
- Na végre! Most tudtam meg, hogy elmész örökre – lihegett a kövérkés Móni.
- És? Jelent ez neked valamit? – nézett rá.
- Hát túl sokat nem, de mégis, arra gondoltam, nem válhatunk el haraggal. Ha örökre kilépünk egymás életéből, legalább barátsággal tegyük. Zsuzsa úgy fogadta ezeket a szavakat, mint egy gyomorszájon vágást. Még ez is!
- Akkor most legyünk örökre barátok? Így gondolod? – hangjában egy csöppnyi gúny bujkált, bár igyekezett visszatartani magát. Hirtelen eszébe jutott az a sok alattomosság, ami jellemezte kettőjük kapcsolatát, az állandósult gyűlölködés. Móni igyekezett mindig keresztbe tenni. Most nem értette, mit akar a lány.
- Azt gondolom, hogy ne legyen harag a szívedben, ha eszedbe jut az itteni élet. Szeretném, ha rám sem úgy gondolnál, mint a legnagyobb ellenségedre. Ezért bocsánatot kérek tőled minden bántásért – nyögte ki nehezen. Zsuzsa hallgatott. Mit kellene felelnie? Azt, hogy elfelejti? Nem megy az olyan könnyen!
- Én szeretnék neked kívánni valamit! – láthatóan már összeszedte magát, és eltűnt a zavar a hangjából. Zsuzsa gyomra görcsberándult, na most majd mond valamit, amivel megbánthatja. Nem hitt a békés szándékban, de a másik láthatóan nem törődött vele.
- Azt kívánom, hogy legyen gyönyörű családod, jó férjed, szép gyermekeid. Azt kívánom, hogy legyen lehetőséged mindent megadni nekik, amit te nem kaptál meg. Légy boldog, és gondolj rám jó szívvel!
Így történt, hogy amikor elhagyta élete eddigi színterét, a legszebb jókívánságot a legnagyobb ellenségétől kapta.
- Köszönöm, Móni! Megígérem, hogy nem fogok rád haraggal gondolni. Vigyázz magadra!
- Szia! – mosolygott a dagi lány.
- Szia! – komolykodott Zsuzsa, és elkezdte tovább húzni a tömött hátizsákot. Amikor kilépett a kapun, csak akkor vette észre, hogy hétágra süt a nap, ő pedig vastag pulóvert vett fel. Mire Gáborékhoz érek, csöpögök az izzadtságtól, nem elég ez a pulóver, még itt van ez a dög nehéz hátizsák is, gondolta dühösen.