Százszor mondtam, figyelj rám,
Beszélj hozzám, vagy kiabálj!
Hányszor mondtam, nincs tovább,
De te csak ültél és mosolyogtál.
A kutyák egész éjjel vonyítottak,
Az égen nem volt hold se csillag.
Sötét volt csak önmagamat láttam,
Felemésztett miattad a kínzó bánat.
Ezerszer mondtam, felejts már,
Ne szólj többet, maradj némán.
Hányszor mondtam, ne nézz rám,
De te csak ültél, egy élettel vádoltál.
Aludtál. Szuszogásod törte a csendet,
Sírva hallgattam a reggeltől féltem.
Szeretlek! Immár sokadik, hosszú éve,
Mégis elmegyek, magamtól kíméllek.
Egyszer mondtam, szeress engem!
Szót fogadtál ez lett a veszted.
Most százszor, ezerszer kérsz, maradj kedves!
Nem, nem lehet, mert fájna később,
És így lesz tündérmese.