Kérdésekben még kíváncsi halott:
el-eltűnődő halhatatlanod.
Válaszokban már haldokló magad:
valóság, amely máris megtagad.

Ha kérdezek: magamtól kérdezek, -
tőled sohasem álszent, gnóm sereg!
Mammon gőgös arany félholdja fenn,
s lent lelket lop idő, istentelen.

Kérdés, ha fáj is, fájjon csak nekem!
E fájdalomban ott a végtelen,
míg tömjénfüst száll, s ördögistenek
kezében fáradt Földgolyó remeg.

Kérdésben olykor vágyó csillag ég,
s Messzeség mond szépséges fénymesét,
s bár a valóság kifoszt, megtagad, -
szívet dobbant új csillagpillanat.

Ha kérdezek: magamtól kérdezek.
Torz lelkektől dehogy kell felelet!
Kérdés-álom kell, melyben csillagok
piros hite szívdobbantón ragyog.

Csillagisten, Rejtélyes Kérdező!
Szívembe vág rossz valóság-idő.
A csőcselék hiszi: Lelked halott, -
én mégis látom Fénypillanatod.