Mindnyájan rabok vagyunk,
ostorcsíkos bőrünkből
nem szabadulunk
csak az utolsó nap,
mikor villámok szabta határok
állják utunkat,
vagy visszaesünk
és a földé leszünk,
mint virág, vagy dudva,
örökre letudva;
vagy a pillanatkaput átlépve
mehetünk az áldott semmibe,
ahol mégis leszünk,
mint halhatatlan gondolat,
mint újjászülető szavak
mint ajándékba kapott esély.
hogy még egyszer éljünk,
hogy még egyszer élj!