Valami mást szerettem volna.
Valamit, ami nem én vagyok.
Mást, ami nem te vagy.
Megleltem, talán éreztem.
Futottam, hogy utolérjem.
Napokig nem ettem, szédültem.
Csak követtem ezt a másik dolgot.
Ami nem mi vagyunk és nem a világ.
Az utcákon kóborolt, én utána.
Az emberek furcsán néztek rám.
De én csak mentem, majd összeestem.
Újra láttam azt, amiben élek.
Az a valami eltűnt, vagy valaki.
Kiderült, hogy nem létezik.
Olyan valóságos volt.
Kinyitom a szemem.
Megkérdezi egy fehér köpenyes ember:
-A kedves beteg, hogy érzi magát?
És még egy bogyót tesznek a számba.