Nyitott szemmel jobban látlak,
kanyargós, harmatos ösvényen
magas fű között lépünk,
beszélünk, csak csend ne legyen.
Keressük, mit mondhatnánk,
vagy csak én keresem, s hagyod,
hogy témánk a mellékes legyen.
Pedig mindegy, hogy mi a neve,
nem fontos, nem is értjük,
miért bíbelődünk vele.
Mint a csiga csápjai oly rezdülő
bennem a figyelem.
Ki vagy Te, s ki lehetsz nekem?