A mélység feneketlennek hatott.
Világosság. Már elfeledtem, mit jelent.
Lepergettem fejemben a napot,
most ezredjére is, kerestem idebent

azt a megtévedt angyalszerű lényt,
ki hajdan előttem feküdt. Hosszan néztem.
Gyermeki agyam nem látott rejtélyt.
Annyira emberi volt... úszott a vérben.

Többé nem kínoztam meg állatot.
S bántson az ki fél, mert csekély a tudata.
Nem szóltam sokáig, mert a gondolatok
folyton elragadnak és visszavisznek arra

a helyre, a telep mögé, a gazosba...
Hisz jelenemben egy szupermarket áll ott!
Nem mozdult szája már, de hallottam, mondta...
azóta is csak keresem azt a mondatot.