Szerelmünk ma villás ágra fészkel,
két szárnyával bennünket melenget,
mert édes vágyban tart mindkettőnket,
talán soha többé el nem enged.

Most csillag a koszorú hajadon,
majd aláhulló zápor a gyöngye,
ajkadra zálogul csókom adom,
s érted dobog testem szívgöröngye.

Íme, szavaim hullnak elébed,
mint vén fákról az őszi lombok,
remélem,őriz minket az élet,
s nem visznek korán sírba a gondok.