1. rész

Egy szépnek ígérkező bimbódzó hajnalon
Kedvenc helyén szundikált Bolac,
Szunnyadt mellette barátja Hápi is,
Ki zajt hallott, s álmából felriadt!

A hajnal pírja még nem is derengett,
Sötétben meresztgette a hang felé szemét,
Bolac az ébredő neszekre felfigyelve,
Lerázta magáról az álom köpenyét.

Reggel van?- ásított nyújtózkodva.
Majd széttekintve a sötétséget látva
Fordult volna a másik oldalára,
Mikor segélykérés ütötte meg fülét.

Talpra ugrott, s tettre készen épp
Hápiba botlott. Koppant a két kobak,
Csillagok szikráztak égi fényben,
S ezzel még nem is mondtam sokat.

-Ki vagy? S főleg merre?-
Szólalt meg a két barát egyszerre.
Gyertek! Erre, erre! –indultak a hang után.
S egy illatos virágfürtön heverve

Pillangót láttak, karcsút, színeset,
Ki csak sóhajtozott csupán.
A Hold sápadt fénye éppen ráesett.
Arca szomorú volt, csaknem beesett.

- Fáj minden tagom, ízem,
Gyanítom szárnyam eltörött,
Csak a fejem nem vertem be,
Mikor köröztem a bokor fölött.

Erőm elhagyott, lezuhantam.
Most éppen hol vagyok?
- Nálunk, itt a mi a falunkban
- Segítünk neked, ha hagyod.

S ha megmondod neved, akkor
Már ismerünk is. Az én nevem Bolac.
Hápi bólogatott, s oldalba bökte.
Engem meg be sem mutatsz?

- Ő Hápi!- intett Bolac feléje,-
Közel s távol a legjobb barát.
- Pumpillion vagyok! - szólt a lepke.
Oly rég kerestem falutok nyomát.

Úgy tudom, itt lakik Érctorkú,
A híres kakas, ki szétválasztja
A hajnalt az éjtől, messze földet
Bejáró híre, remélem igaz!


vége az első résznek