Feltöltve: 2008-06-01 18:44:32
Megtekintve: 6047
Holocaust sorozat /20. Várakozás.
Idézet :
Súlyos mulasztás
(Egy munkaszolgálatos emlékmű ellehetetlenítése) c. megemlékezésből
1943-ban, Ukrajnában a magyar zsidó munkaszolgálatosok ezreit pusztította a kegyetlen keretlegények gyilkos ösztöne, a fasizmus. Szembenézni kell, sőt kötelező mindazzal, ami Magyarországon történt a II világháború előtt, alatt. Elmúlt 61 év, és Zelk Zoltán szavaival az éhségtől motyogósra hülyült munkaszolgálatosok, akiket az országút árkaiban, szétvetett tagokkal legyilkoltak, eddig nem kaptak, még hamvaikban sem megemlékezést. Súlyos mulasztás
Dr. Zsigmond Anna egyetemi docens.
(...és hányan de hányan lehettek akik hiába várták haza őket !)
Látod életben maradtam,
de hiába várok nem érkezel,
sem te, sem a hír felőled.
már egy éve nézek
ki az ablakon, arra balra,
ahol a ház fala épen maradt,
most is csak a szél szalad
át a kidőlt kapu helyén
és én nem fáradok várni
előrekúszó árnyadat,
mert mögötte
talán mint régen, - mint a nap
felragyogsz te magad.
***
négy éve várlak már,
még számolom az éveket
volt aki csak tegnap jött,
de betegen, rokkantan érkezett .
Ha meglátlak végre,
görnyedten, sántán,
roncsként hazaérve,
karomba veszlek mint gyermeket,
dédelgetve, sírva, simogatva,
meggyógyítlak meglásd,
szerelmünk sivatagát
virággal hinti be a jövő,
és újra kezdődő életünkben
nem engedjük el többé kezünk,
együtt sírunk-nevetünk emlékezünk.
Ha majd együtt leszünk.
***
Holló hajamba fehér
füzért fűzött a rideg idő,
már csak a lassan sárguló
fényképedet veszem elő
de még mindig várlak téged,
mert nélküled csak félig élek.
röppennek az évek felettem,
és a sűrűsödő csendben
csak néha hallom léptedet,
amint kimérten kopog a lépcsőn
kinézek, - de mindig későn,-
mert már nem vagy ott
az ajtónyitásra.
Súlyos mulasztás
(Egy munkaszolgálatos emlékmű ellehetetlenítése) c. megemlékezésből
1943-ban, Ukrajnában a magyar zsidó munkaszolgálatosok ezreit pusztította a kegyetlen keretlegények gyilkos ösztöne, a fasizmus. Szembenézni kell, sőt kötelező mindazzal, ami Magyarországon történt a II világháború előtt, alatt. Elmúlt 61 év, és Zelk Zoltán szavaival az éhségtől motyogósra hülyült munkaszolgálatosok, akiket az országút árkaiban, szétvetett tagokkal legyilkoltak, eddig nem kaptak, még hamvaikban sem megemlékezést. Súlyos mulasztás
Dr. Zsigmond Anna egyetemi docens.
(...és hányan de hányan lehettek akik hiába várták haza őket !)
Látod életben maradtam,
de hiába várok nem érkezel,
sem te, sem a hír felőled.
már egy éve nézek
ki az ablakon, arra balra,
ahol a ház fala épen maradt,
most is csak a szél szalad
át a kidőlt kapu helyén
és én nem fáradok várni
előrekúszó árnyadat,
mert mögötte
talán mint régen, - mint a nap
felragyogsz te magad.
***
négy éve várlak már,
még számolom az éveket
volt aki csak tegnap jött,
de betegen, rokkantan érkezett .
Ha meglátlak végre,
görnyedten, sántán,
roncsként hazaérve,
karomba veszlek mint gyermeket,
dédelgetve, sírva, simogatva,
meggyógyítlak meglásd,
szerelmünk sivatagát
virággal hinti be a jövő,
és újra kezdődő életünkben
nem engedjük el többé kezünk,
együtt sírunk-nevetünk emlékezünk.
Ha majd együtt leszünk.
***
Holló hajamba fehér
füzért fűzött a rideg idő,
már csak a lassan sárguló
fényképedet veszem elő
de még mindig várlak téged,
mert nélküled csak félig élek.
röppennek az évek felettem,
és a sűrűsödő csendben
csak néha hallom léptedet,
amint kimérten kopog a lépcsőn
kinézek, - de mindig későn,-
mert már nem vagy ott
az ajtónyitásra.
A képet a Googlen találtam, sajnos számomra ismeretlen fotóstól
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!