Lepkekabáton fényfolt lett a lepke.
Egy-egy emlék magát visszalebegte,
- és újra el.

Öntelt kakukkhang fel-felszállt a tájról.
Vártam: az évek ékszerdobozából
lesz ki felel?

Csend nézett szét, nem felelt senki, senki.
Csupán csak bánatálmom tekintett ki
kék ablakon.

Estém közel volt, de csillagom messze.
Az igazat már senkisem kereste,
én sem nagyon:

szél vitt, elárult, felnőtt gyomok kertje.
Volt-Éden levetkőzött meztelenre,
- s kit érdekel?

Magamhoz vettem fényfoltos kabátom.
A világot, tudtam, hiába látom.
Felhő megy el,

s készülődik az égbolt kéksötétre,
csillagra, mit az ember már egére
nem érdemel.