4)

Délelőtt ért haza, az anyja teljesen hisztérikus állapotban várta. Nem szokott hozzá, hogy nem alszik otthon, és már rémképeket látott.
- Ezt még egyszer ne tedd meg! – visítozta.
- Figyelj! Téged nem zavar, hogy én már felnőtt vagyok, és úgy is szeretnék élni? Ebben a lakásban meg lehet fulladni! Lehetek szabad, vagy ahhoz el kell költöznöm? – Az asszony igazán méltatlannak érezte a fia kiborulását. De nem vitatkozott vele, mert szerette volna tudni merre járt.
- Jó, jó! Csak aggódtam egy kicsit. És mesélj! Jól szórakoztál?
- Megismerkedtem valakivel, és nála aludtam – már ismét nyugalmas és kiegyensúlyozott volt, és annyira szeretett volna eldicsekedni az élményeiről. Szinte minden veszélyérzete eltörpült a közlési kényszer mellett.
- És kivel? Mesélsz róla? – minden idegszálával figyelte a fiát, hisz a hasonló jellegű kérdései eddig rendre elutasításra találtak. Most mintha történt volna valami. Szokatlanul közlékenynek érezte, és veszélyérzete automatikusan bekapcsolt. Hiába, erre csak az anyák képesek.
- Egy jóval idősebb nővel ismerkedtem meg. Sokat beszélgettünk, és elaludtam nála.
- Mennyi az a sokkal? – kérdezte rosszat sejtve.
- Nagyjából harminc évvel idősebb -. Az asszony nem szólt egy szót sem, mert érezte, bármit mondana, elriasztaná. Csak hallgatott, Gábor pedig ezt a csendet biztatásnak vette.
- Sokat tanultam. Úgy érzem erre szükségem volt -. Édes fiam, te nem vagy komplett, gondolta magában, hangosan csak annyit kérdezett, hogy merre lakik.
- Az Őrs Vezér téren, az IKEA-val szemben, egy hatodik emeleti panellakásban.
- És hogy néz ki?
- Alacsony, molett, világosbarna hajú, mosolygós. Zsuzsának hívják.
- És mit akarsz ettől a nőtől?
- Semmit nem akarok, ne értsd félre. Volt egy éjszaka az életemben, amikor rájöttem, hogy engem a korombeli lányok vonzanak -. Hál’ Istennek, gondolta az anyja, de azért a veszélyérzete nem múlt el teljesen.
- Tudod, valóban az a véleményem, hogy ebbe nekem nincs beleszólásom, de jól gondold meg, mit csinálsz. Ha pedig arra van szükséged, hogy átbeszéljük a dolgaidat, szólj nyugodtan. Én mindig melletted állok, és nem fogok neked szemrehányást tenni, hogy na én megmondtam.
- Anya! Ha kell, majd szólok, és köszönöm -. Bement a szobájába, és próbálta helyre tenni nyugodtan az eseményeket. Délután felhívta Zsoltot és elmodta, hogy újra társat keres, de korban hozzáillőt.
- Azért annak, hogy Zsuzsánál aludtam egy valami volt az értelme. Az hogy rájöjjek, a fiatalabb korosztályt kedvelem. Bár jól telt az éjszakám. Olyan nő, aki szinte felolvad szeretkezés közben, és magával ránt téged is. De más problémákkal, más gondokkal.
- Jól van öreg, akkor ezek szerint felejtős. Ma este buli lesz a Dokinál, tudsz róla?
- Nem! Kik lesznek?
- Vegyesen, biztosan lesz sok idegen arc is. Gyere te is.
- Jó, elmegyek! – valóban úgy érezte, hogy ott a helye. A buli szokás szerint késő este indult be. Tíz órától kezdtek a vendégek szállingózni. Gábor már ott volt egy ideje, és egy üvegsörrel a kezében álldogált a nyitott ablak párkányának dőlve. Dög unalom. Megbánta, hogy eljött. Több volt a lány, mint a fiú. Hülyén vihorásztak, próbáltak volna valakire ráakaszkodni, de ezt olyan durván, feltűnően tették, hogy viszolyogni kezdett tőlük. Zsuzsa jutott eszébe, és nem értette, hogy mitől ennyire mások ezek a mai nők. Úgy döntött nem marad sokáig, amikor észrevett egy lányt. Hosszú szőke haja hátul össze volt tűzve, fekete nadrág, és fekete kivágott póló volt rajta. Elütött a többiektől. Szintén egyedül állt, és figyelte a szobában zajló semmitmondó eseményeket. Valami oda vonzotta hozzá.
- Helló! Gábor vagyok!
- Tímea – mosolygott rá a másik.
- Látom, unatkozol.
- Dehogy is, csak szeretem az embereket megfigyelni. Élvezem ezt a zsongást. És te?
- Én valójában nem tudom, mit keresek itt. Unatkoztam, amíg meg nem láttalak téged.
- Valóban? Ez kedves tőled!
- Szerinted fog itt még ma valami történni is?
- Mégis minek kellene történnie, ahhoz, hogy jól érezd magadat?
- Hát, ha jól belegondolok, éppen most történik is. Ne legyek igazságtalan.
- Mire gondolsz? – kíváncsiskodott a lány, bár látszott rajta, hogy tudja a választ.
- Például észrevettelek téged, a mai estének ez egy komoly hozadéka – mosolygott.
- Kedves vagy! – nevetett. A testbeszéde árulkodó volt, és ezt most Gábor is észrevette. Még mindig magabiztos férfi az éjszakától. Bár ő ezt nem tudta, de Zsuzsa varázsa tartott. Egy darabig jópofiztak, azután haza kísérte Tímeát. Másnap moziba mentek. Az angol beteg című filmet nézték meg. A lány sírt a végén, a fiú átölelte, őt is megindították a könnyek. Egyáltalán, teljesen más érzelmei voltak, mint ezelőtt pár nappal. Illetőleg egyáltalán voltak érzelmei. Szokásos cinizmusa elhagyta. Itt van például ez az elérzékenyülés. Régen jobb esetben csak hallgat, vagy cikizni kezdené, de most ő is meghatódott. Ragyogóbbnak látta a napot, színesebbnek a színeket, a zenét nem hallotta, hanem szinte a fülében szólt. Mintha az érzékszervei önálló életet élnének, és éppen most ébredtek volna fel. Mindezt a lány hatásának tulajdonította. Lehet, hogy megtalálta azt, aki kell neki, és akinek ő is kell. Éppen a saját korosztályából egy magyar tanárnőt. Mert Tímea az volt. Magyar tanár, és költő. Mint Gábor. Költő volt, és műfordító. Fiatal, ígéretes tehetség mindkettő. A jelek szerint rálépett a helyes útra. Két hét telt el már a Zsuzsával töltött éjszaka óta. Azóta nem adott hírt magáról, és az asszony sem kereste. Mindennap találkozott a barátnőjével, mert már úgy tartotta, hogy barátnője van. És akkor eljött az első közös éjszaka. Végül is nem volt rossz. Működtek a dolgok, de a felébredés után úgy érezte magát, mint amikor Zsuzsa ott hagyta az Anna presszóban. Kiürültnek.
- Valami baj van édesem? – a lány is észrevette a változást.
- Nincs, dehogy is. Mi lenne? Csak fáj a fejem. Van valami gyógyszered?
- Igen, tessék! Ez valami újfajta fájdalomcsillapító, gyorsan hat –teljesen jónak tűnt, hogy a fejfájásra fogja a borús hangulatát. Sikerült sajátmagában is elodázni egy kicsit a felismerést, hogy hiányzik a nő, aki majdnem harminc évvel idősebb nála. Az idő, mint egy pók, lassan szövögette a hálóját, de kitartóan. Nem volt menekvés. Most még azt hitte, hogy csak az érdekesség juttatja időnként az eszébe. De lassan minden perce elkezdett róla szólni. A mosolyáról, az arcáról, amelyeken már helyet foglaltak az elmúlt évek vasfogai, a ráncok. Egyre jobban hiányzott a szemérmetes bujaság, a romlatlanság, a tisztaság, amely áradt belőle. Amikor csengett a telefonja, és látta ki az, nem merte felvenni. Még nem tudta mit akar, illetve, csak azt gondolta, az út rövid, szép és elég volt.