Én csupán egy szökevény pillanat vagyok Neked
Kit az élet lelkedre koloncként vetett
Szemed előtt megcsillanó röpke bűnös vágy
Homlokodra rajzolt ezernyi apró ránc
Pedig lennék nyelved alatt kucorgó szó
Hajszál zakód zsebében, csendesen megbúvó
Vagy kicsiny redő tenyered közepén
És várnám, hogy ujjaid boruljanak fölém
Lennék ágyadon hófehér lepedő
Az álom színe, mikor a sötétben érted jő
Kávéspoharad szélén ülő reggeli csend
És lennék a távol, hová szemed mereng
De csak koldusa vagyok tekintetednek
Egy némán reszkető nincstelen csüggeteg
Vágyaiba két kézzel kapaszkodó félelem
Poharad szélén ülő szárnyaszegett szerelem