Két zár, ami elzárja a sötét kéjt a fénytől.
Egyik a széltől rezzen meg, másik a tudat alatti tarja féken.
Lágy simogatással végződő testmasszázs,
Mitől sivatag száz gonosz banditája morajlik végig a megdermedt testen át.

Rég kezdődött a történet, minek vége teljes kétely.
Volt egyszer a kék szakállú herceg várán is túl egy vörös démon.
Tekintete hipnotizál, teste akrobatizál, nyúlékony és tanulékony akár a szörnyeteg.
Vadászik az ártatlan és vézna jellemekre, kiből üvöltő oroszlánt varázsol.

Varázslat is csak a nászba tart ki, elégíti Őt a szolga nyáladzva, szusszanva.
Tekereg, elfed és befed, kell, kell! Sikít, mintha ha csak egy kiélt vércse lenne,
S észrevétlen szerepcseréje, pedig fel sem tűnik az örömhordó nyámnyilának.

A teremtési hierarchiában elkenve, vágytól részegedve, életre kel,
Egy másik arc, egy lágy mosoly, doromboló hanggal és dagasztó karmokkal.
Végtére is vadászból lesz a legjobb áldozat, akiről azóta sem szólt madárcsicsergés.