Holt város vagyok,
szellemek halódnak
falaim alatt és
nincs ki a hamvakat
eltakarítsa,
temetetlen holtjaimra
csak az emlékezet
halvány leple terül.
A kíváncsi szél azért
bekukkant néha
és kívül belül rámol,
mintha otthon lenne
s a hervadt virágok hamvait
a porba keverve, elmenekül.
A néma kövek közül
egy-egy öntelt csira is
kidugja néha sziklevelét,
de máris ráteszi csonttenyerét
a hűvös enyészet.

Holt város vagyok,
de tegnap óta
egy csillag ragyog
roskadó falaim fölött
és egy lármás tücsök is
beköltözött a régvolt
templom lépcsője alá
talán így mondaná el,
hogy a feltámadás
fénye közelít?