Alma. Szeretem. Várom a vasárnapokat, melyeken almát ehetek. Beleharapok, ismerős íz. Finom is, nem is. Főleg unalmas… Aztán a közepe felé inkább már végeznék vele. A végére mégis tartogat valamit, ami miatt úgy érzem, legközelebb is enni akarom majd. Most, ha rá gondolok, kétkedéssel teli vegyes érzelem fut át rajtam. Jó az nekem, hogy egy kis élvezetért megeszek egy gyümölcsöt melyet van, hogy már nem is kívánok igazán?
Mostanában sokat gondolok az ananászra. Nézegetem, meg- megnyalom. Vajon milyen lehet? Izgalmas. Vonzó. Nem illik stílusomhoz, mégis egyre jobban vágyom rá. Minden nap egy tálcán áll előttem és kínálja magát. „Kóstolj meg!” Én mégis félek. Cseréljem az ismerős ízt egy ismeretlenre? Miért nem lehet egyszerre két gyümölcsöt enni?! Lassan lecsukódik szemem, az ananász képe lebeg előttem, az almához való hűség van fejemben…